A McLaren az utcán is felakarja venni a kesztyűt a Ferrarival! Az MP4-12C a szupersportkocsik középkategóriájában próbálja megszorítani az olasz kocsikat, de már csaknem elkészült az az autó is, amelynek a Ferrari Enzo utódját és a legújabb még szintén készülő Lamborghini-t kell maga mögé utasítania.
A P1 egyelőre csupán formatanulmány, amely arra szolgál, hogy felmérje a közönség reakcióját, de így is jól mutatja, hogy a McLaren tervezői milyen radikális formákban gondolkodnak. Az alapforma a megszokott középmotoros szupersportkocsi-arányokat hordozza: széles, alacsony és hosszú farrész, rövid orr, előrecsúsztatott kabin és meredek övvonal. A az egyénisége viszont a részleteiben rejlik: a bumeráng-forma első, és vonalszerű hátsó lámpák, a többfelé oldalsó légbeömlők, a tetőn kialakított légbeömlő és számos más apróság arról árulkodik, hogy a McLarennél hallották a kritikát melyet az MP4-12C kapott. Ugyanis a középkategórás sportkocsijuk vonalvezetése túlságosan is konzervatívra sikerdett.
A műszaki paraméterekről még hallgat a McLaren, de azt elártulák, hogy páylán a legjobb köridőt szeretnék elérni az autóval az utcai sportkocsik között. Ez nem feltétlenül a végsebességre vonatkozik, 400 km/h fölé menni lényegében felesleges lenne, hisz ilyen tempót még versenypályán is nehéz elérni, inkább arra törekszenek, hogy köridőben lefőzzék a konkurenciát. A hajtást valószínűleg valamiféle feltöltött motorra bízzák, de azt nem tudni, hogy a jelenleg használt V8-as teljesítményét növelik-e tovább, vagy egy többhengeres, V10-es vagy V12-es motort használnak-e. A csúcsra jutáshoz mindenesetre legalább 900 lóerő kell a mostani mezőnyben, kevesebbel aligha lehet beelőzni a Ferrari és a Lamborghini szintén fejlesztés alatt álló csúcsmodelljeit.
A P1-re bő egy évet kell még várni, de akkor már nem lesz egyedül hiszen érkezik az Enzo következő generációja is, amelyet évek óta fejlesztenek a Ferrarinál.
Kiváncsian várjuk, hogy melyik gép teljesít majd jobban! Az biztos, hogy mind a kettő tökéletes "kiegészítője" lenne bármelyik vitorlásnak!:)
A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt. Ha pedig Balatonfüreden konferencia helyszín érdekel, akkor a Vinifera 5* Superiort ajánljunk!
Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!
Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.
A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.
Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!