Miért éppen Alaszka? Jogos kérdés. Utána olvasva, a gyönyörű képeket megnézve elmondható, hogy ez egy méltatlanul alulértékelt térség, ami nem érdemli meg, hogy amolyan fekete bárányként kezeljék, amit sajnos manapság is sokszor megtesznek.
Alaszka az USA 49 tagállama. Viszonylag későn, csak mintegy 60 éve vált az államok részévé.
Nagyon érdekes és viszonylag kevesen tudják, hogy Alaszka első felfedezői és első úgymond tulajdonosai az oroszok voltak. Sokáig tartottak a gazdasági és területi harcok, míg végül az Orosz Birodalom úgy döntött, hogy az amúgy is súlyos vereséget eredményező Krimi háború után eladja a területet az USA-nak.
Területe majdnem másfél millió négyzetkilométer. Ezt úgy lehet a legjobban érzékeltetni, hogy akkora ez a terület, hogy leér a kanadai határtól egészen Floridáig. Hosszában majdnem lefedi az államokat.
A legnagyobb állam, a harmadik legkisebb népsűrűséggel. Területén 143 város található, székhelye Juenau a maga 31 ezer lakosával, legnagyobb városa pedig Anchorage. Itt sem laknak többen, mint 260 000 ember. Ez nagyjából egy Debrecen méretű várost jelent.
A városokról egyébként általánosságban is elmondható, hogy sok kisebb, 10 ezer fő körüli település található erre.
Alaszkát 6 nagy régióra lehet osztani: Panhandle, Dél-Közép-Alaszka, Délnyugat-Alaszka , Nyugat-Alaszka, Belső-Alaszka , Sarkvidéki területek.
Több száz sziget is a fennhatósága alá tartozik, ezek némelyike lakatlan. Itt található Amerika legmagasabb pontja is a Mount McKinley a maga 6194 méteres magasságával. Domborzatáról egyébként is el lehet mondani, hogy rengeteg hegy található erre. Az északi kontinens hegyeinek többsége itt van.
Gazdasága nem túl kiemelkedő az összes állam tekintetében, hiszen az államok nagy többsége megelőzi őt. Laikus számára kicsit érthetetlen, hiszen rengeteg hegyi folyó, ásványi kincs található erre, jogosan vetődik, fel a kérdés, hogy az USA miért nem használja ki ezt jobban? Furcsa mód, fejlődésnek indult a turizmus, ami meg azért furcsa, mert Alaszka amolyan elrettentésnek használt „szitok szónak” számít az államokban. Gondoljunk csak bele, most futó vagy már lecsengett népszerű tv sorozatokban általában Alaszkába kerül a száműzött főhős, vagy például a Miért éppen Alaszka c. sorozat alapgondolata is egy amolyan büntetés a főhős számára.
Kevés az ember által kihasznált terület, sok zöld táj, így nem véletlen, hogy 8 Nemzeti Park van arra, plusz 16 Vadvédelmi Területi is található ebben az Alaszkában.
Közlekedésről szólva elmondható, hogy itt van Észak-Amerika leghosszabb alagútja. Vasútvonala, közúti hálózata kiépítettség szempontjából megfelelő, a sok sziget miatt azonban, a legtöbb helyre csak hajóval, komppal lehet eljutni.
A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt. Ha pedig Balatonfüreden konferencia helyszín érdekel, akkor a Vinifera 5* Superiort ajánljunk!
Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!
Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.
A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.
Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!