Az alkalom, amikor először a New York Kávéházba mentem

hirdetes

Amikor életemben először a New York Kávéházba mentem...

Bibók Barbara
hirdetes

Iratkozz fel Te is Youtube csatornánkra, kattints az alábbi YOUTUBE ikonra! 

 

 

 

Sétálok a zsúfolt, budapesti körúton, és egyszer csak megpillantom azt a hatalmas épületet, melynek minden szeglete sejtelmesen világít. Követem a szememmel a fényeket, és olyan érzésem támad, mintha sosem érne véget a fényáradat. Közben felfedezem a szobrokat, az aprólékos építészeti mintákat is. Majd megpillantom az üveget, melynek túloldalán emberek ülnek bársonyszékeken, és egymás szemét fürkészve beszélgetnek, mosolyognak, nevetnek…

Első alkalom a New York Kávéházban

Már tudom, hogy jó helyen járok, hiszen mindaz a csoda, amit itt a körúton látok, az maga a New York Palota. A monumentális épület, mely egyik szárnyában a New York Kávéháznak ad helyet. Én pedig éppen ide tartok. –ebbe a csodálatos, elegáns épületbe.

 

Az ajtón belépve ismét az ámulat fog el, és hirtelen az órámra pillantok, mert valahogy úgy érzem, nem stimmel az idő… Mintha hirtelen 100 évet visszakanyarodtunk volna.

 

A Kávéházban mindenhol fényár, freskók, színek, stukkók, és hatalmas belmagasságú terek. Ámulva nézek körbe, amikor hirtelen egy kedves mosoly és egy barátságos hang fogad: „A kisasszony a Művész Páholyba érkezett?”

hirdetes

Őőőő… Tessék? Hová? Vagyis, hogy… igen, persze. A Művész Páholyba jöttem, a soron következő előadásra. „Akkor fáradjon velem, megmutatom, merre foglalhat helyet.”

 

Éppen, hogy csak a karját nem nyújtja a pincér, amikor elindul előttem, és én csendben, izgatottan követem. Aztán hirtelen végigfut egy újabb gondolat a fejemen: „Istenem, egyáltalán milyen ruhát vettem fel? Miben jöttem el?” Gyorsan végignézek magamon, majd csillapodva nyugtázom, hogy a vörös színű, egyenes szabású koktélruhámban, és egy fekete, elegáns magassarkúban tipegek. Mély levegőt veszek. Ok, minden rendben. Majd hirtelen úgy érzem, egyre melegebb lesz, és a rövid fekete blézeremet le kell vennem, mert túl sok már nekem ennyi minden. Ennyi pompa, ennyi elegancia, és ennyi hirtelen jött élmény! 

hirdetes

 

Mi vár még rám ezek után? 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
Újabb elektromos modelleket kapunk a Hyundai-tól és a Kia-tól 2019-ben

2018-10-20

Újabb elektromos modelleket kapunk a Hyundai-tól és a Kia-tól 2019-ben

A Hyundai Motor Group kínálata hamarosan 5 modellre bővül, ugyanis a Hyundai Ioniq, a Kia Soul EV és a Hyundai Nexo mellé hamarosan csatlakozik a Hyundai Kona és Kia Niro elektromos változata is.

Idén is megrendezik Balaton északi partján a híres Zánkai Bornapokat!

2018-06-30

Idén is megrendezik Balaton északi partján a híres Zánkai Bornapokat!

2018-ban újra visszatér a már hagyománnyá vált Zánkai Bornapok. A balatonfüredi borhetek után a Zánkai Bornapok a második leghosszabb borhét a Balaton északi részén. A szervezők idén is számtalan izgalmas programmal készültek a borkóstoláson kívül is. Olvasd el cikkünket és tudd meg, hogy miért lesz érdemes Zánkára utaznod!

Tippek káosz nélküli céges rendezvényszervezéshez

2018-07-25

Tippek káosz nélküli céges rendezvényszervezéshez

A céges rendezvényszervezés nagy falat lehet egy kezdő számára, főleg ha nem is a rendezvényszervezés a szakterülete! A teher megkönnyítése érdekében cikkünkben összegyűjtöttünk 3 és 1 bónusz tippet igazán kezdő rendezvényszervezőknek, amelyek betartásával elkerülheted a kalamajkát!

Hamarosan újra Anna-bál – az év legpompásabb eseménye!

2018-06-26

Hamarosan újra Anna-bál – az év legpompásabb eseménye!

Júliusban újra megkezdődik a sokak által várt Anna-bál Balatonfüreden! A hagyománnyá vált bált idén már 193. alkalommal rendezik meg, mely idén is pazar lehetőségekkel várja a látogatókat! Cikkünkből megtudhatod, hogy mi is pontosan az Anna-bál története, jelentősége és megtudhatod, hogy melyek az idei év szenzációi!

érdekességek gasztronómia kiállítás

Szótár

Óvodai dajka tanfolyam

    Ha Ön szereti a gyermekeket és örömmel forgolódik közöttük, és nap mint... Tovább

Balaton 295

A Balaton 295 vitorlás hajó bemutatása: A Balaton 295 a közkedvelt és sikeres Balaton... Tovább

Tovább a lexikonra
hirdetes
IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE!X
Érdekelnek a legfrissebb vitorlázással kapcsolatos hírek, legújabb blogbejegyzéseink?


A 'FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE' gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatvédelmi Szabályzatunkat.