Szoboravatás Balatonszárszón: így tisztelegnek Csukás István előtt, akinek második otthona volt a település

VN

KÖVESS MINKET

FACEBOOKON

Balatonszárszó, 2020. július 25., szombat (MTI) - Balatonszárszó, Csukás István második otthona, a díszpolgárság és a róla elnevezett színház után szoborral tiszteleg az író előtt - hangzott el az idén elhunyt Kossuth-díjas művész tiszteletére rendezett emléknap szoboravató ünnepségén szombaton.

Ki is az a Csukás István?

Remélem azért a név sokak számára nem ismeretlen. Csukás István nem más, mint a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas magyar költő, író, ifjúsági szerző, a Digitális Irodalmi Akadémia tagja, akinek a mesés Balaton volt a második otthona. Legnagyobb sikerét egyértelműen a Süsüvel érte el, de az ő műve a sokak által szeretett A Nagy Ho-ho-ho-horgász is, és felsorolni is nehéz lenne mennyi csodás mű még ezeken túl.

Nemcsak meséket írt Csukás István

Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális fejlesztésekért és finanszírozásért felelős helyettes államtitkára beszédében úgy fogalmazott: "Az író alig jelent meg a nyilvánosság előtt, mégis, nem akad ember ebben az országban, ezen a nyelvterületen, akinek a neve hallatára ne jelennék meg az arca, a jellegzetes bajusza a kackiás bajuszpödrő mozdulatával, vagy ne azonosítaná nevét valamelyik hősével. "Emlékeztetett arra, hogy Csukás István, akit leginkább meseíróként ismer a közönség, remek költő is volt. "Népszerű volt anélkül, hogy ezzel élt, vagy visszaélt volna. Sok szeretetet tudott adni művein keresztül, aminek köszönhetően nagy szeretet övezte" - mondta.

Balatonszárszó a kultúra városa

Witzmann Mihály (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője méltatta, hogy Balatonszárszó a turisztikai fejlesztésiben "egyedi és unikális" utat választott, amikor a kultúra felé nyitott. Hozzátette: a településen ennek több évtizedes hagyománya van, ami már megnyilvánult a József Attila kultuszban és a közelmúltban átadott "vers utcában", amelynek nyolc állomásán a magyar irodalom gyöngyszemeit mutatják be.

Ezért volt különleges csukás István

A politikus Csukás István közkedveltségének titkát négy fontos dologban látta: a profizmusában, az alázatában, a közönsége és olvasói iránti tiszteletében, valamint témaválasztó képességében. A Csukás Színházban tartott ünnepi megemlékezésen felszólaltak az írót személyesen ismerők is, művészek olvasták fel alkotásait. A színház bejáratnál elhelyezett, Megyeri János szobrászművész által készített Csukás István-mellszobor leleplezését követően kezdődött meg a Süsü, a sárkány kalandjai című zenés mesejáték a Roxinház előadásában.
 


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Vitorlás szakszótár

Hepatítisz védőoltás

Hepatitis A elleni védőoltás Kinek lehet beadni a hepatitis A elleni védőoltást? Mikor...

Áramlásjelző fonál

Az áramlásjelző fonál a vitorlák helyes állásszögének beállításához használt, a...

Balcsapás

Balcsapás: Egy vitorlás balcsapáson halad, amikor a szelet bal oldala felől kapja....

Laterál felület

A hajótest vízbemerült részének oldalnézeti vetülete.

Fedélzet

A fedélzet a hajótest felső ívelt borítása. A hajóbelsőt víztől, csapadéktól védi....