A Sky City lesz a világ legmagasabb épülete

Gyuris Lilla

KÖVESS MINKET

FACEBOOKON

Bár még nem jelentették be, hogy felépült a Sky City, az épület, amely a tervek szerint magasabb lesz a világ legmagasabb épületénél is.

 

Sky City tervei

2009-ben jelentette be a Broad Sustainable Buliding Group, hogy 2013-ban megdönti a rekordot, azáltal, hogy felépíti a világ legmagasabb épületét. A fejlesztők nyilatkozata alapján, ez egy lehetetlennek tűnő munka, ugyanis a tervek szerint mindössze 90 nap alatt készül el. Úgy tűnik azonban, hogy a következő hónapban teljesen felépül.
 

Sky City rekordja

Az „Égi Város” nevű felhőkarcoló a tervek alapján 220 emeletes és 838 méter magas. A Xiangjiag folyó partján fekvő Changsa City nevű, 7 millió fős városa ad neki otthont. A dubai Burj Khalifa 828 méterével az eddigi legmagasabb építmény, ezt a rekordot dönti meg a Sky City. A kínaiak a Burj Khalifa építészeit, kivitelezőit és mérnökeit bízták meg a projekttel. Régebbi források szerint a felhőkarcoló 5 emelet per nap gyorsasággal növekedett az ég felé, amelynek titka, hogy előre legyártott acélelemekből tevődik össze. Az építkezés során 220.000 tonna acélt használtak fel. 
 

Sky City tulajdonságai

A Sky City több, mint 9 méterrel múlja felül a jelenlegi rekordert. Az épületben 1,2 millió négyzetméter hasznos alapterületet alakítottak ki. A lakóépület majd 31.400 embernek ad otthont. A toronyház 83%-át a lakások teszik majd ki, a fennmaradó részen pedig, 1000 főt befogadó szálloda, iskola, óvoda, bölcsőde, kórház, üzletek és éttermek lesznek. A lakók 104 darab gyorslifttel közlekedhetnek a szintek között. Autómentes városnak is nevezik a projektet, mert a mindennapi teendők nagyrésze megoldható lesz házon belül. A kivitelezők és mérnökök szerint a felhőkarcoló minőségére is nagy hangsúlyt fektettek, ugyanis képes lesz ellenállni egy 9-es erősségű földrengésnek, valamint tűz esetén 3 óráig ellenáll a lángoknak is, tehát ennyi ideje lesz kimenekülni a több mint 31.000 ott lakó embernek.
 

Sky City költségei

A kivitelezők szerint a Burj Khalifa 15.000 $ (kb. 3,3 millió forint) négyzetméterenkénti költséget produkált, azonban a Sky City ennek tizedéből, 330.000 Ft/négyzetméter építési költséggel készült el. Ez az alacsony összeg a gyorsan és olcsón legyártott elemeknek köszönhető.
 

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Vitorlás szakszótár

Útjog

Elhaladási jog, elsőbbség.

Evező

Az evező, vagy másnéven pádli a vitorláshajók tartozéka. A kenu evezőjéhez hasonló, egy...

Cirkálás

A cirkálás, vagy más néven kreuzolás a szél ellen történő vitorlázás, cikk-cakk vonalban.

Luvgierig

Luvgierig - a szél felé forduló hajót hívjuk így

Rék

Rék: Az árbóc hátradőlésének mértéke.