Az alábbiakban Hingyi Judit írását olvashatjátok, aki ezzel a cikkel nevezett cikkíró versenyünkkel. A cikkben nem az Abfox Vitorlás Iskoláról van szó, a főszereplő nevét és munkahelyét nem áll módunkban kiadni.
Az Ördög „chartere”
Régóta vonz a vitorlázás. Idén végre közeli kapcsolatba kerültünk..Az első utam csodálatos volt: kellemes szél, szikrázó napsütés, profi kapitány, egész nap a vízen . Szerelem első pillanatban. De mint az lenni szokott minden kapcsolat elején, (mert nehéz az összecsiszolódás) csapkodtak a hullámok a fejem felett. Most a szó szoros értelmében.
Egy szép tavaszi napon kibéreltem barátaimmal egy vitorláshajót kapitánnyal együtt (ennél a cégnél oktatás is folyik, úgy terveztem a jövőben majd náluk válok profi hajóssá).... Felhő, némi napsütés, 4-es erősségű szél, nem túl riasztó hullámok... Remek kikapcsolódásnak ígérkezett. Szerencsére, a természet bölcs elrendezése folytán, az ember korlátozott képességei alkalmatlanok a jövőbe látásra, különben erre a hajóútra sosem kerülhetett volna sor..
Kapitányunkkal a mólónál randevúztunk. A csomaghordó külsejű, 40-es, hórihorgas, ápolatlan fickó, barna zakókabátban és fekete fürdőnadrágban álldogált a kikötőmunkások gyülekezőhelyén, ahol már minden várakozót elvittek valamerre dolgozni, csak őt nem. Az tette különössé, hogy az ingét úgy helyettesítette, hogy egy sárga, úgynevezett frottírtörülközőt hordott a vállára borítva, és rojtos két végét az úszónadrágjába gyűrte. A fürdőruha kissé szokatlanul pongyola viseletét azzal ellensúlyozta, hogy egy aránylag jó állapotban levő napellenzős sapkát húzott a fejére, fél számmal talán kisebbet a kelleténél és kilógott alóla deres, ritkult de hosszú haja, mely zilált volt. Vastag, fekete angol bajusza körül megvető és szomorú ráncok húzódtak össze egy grimaszba. Ez az ember olyan rosszkedvű volt, hogy szinte sírt, cigarettát szívott és a fogát piszkálta, miközben a távolba meredt. Valami csodálatos telepátia révén felébredt, amikor a közelébe értünk és nagy vehemenciával üdvözölt bennünket, majd a kibérelt vitorláshoz vezetett. Útközben még sosem látott gyönyörű vitorlás jachtok mellett haladtunk el, melyek nem tartoztak a szériagyártmányok közé. Különleges modelljei lehettek a gyártónak, a legfényűzőbb „nagyurak” számára. A hatalmas túrahajók rendkívüli méretei dacára, szinte kecsesen szépek voltak. A különös fényű, kékre festett hajótest méltóságteljesen kiszélesedő öblével, makulátlanul sima csillogásával úgy hatott, mintha a vitorlások királyának gőgjét is belevitte volna a tervező ebbe a korszerű gépszörnyetegbe. Na a hajó ami mellé időközben leálltunk nem ebbe a kategóriába tartozott... Vezetőnk a fedélzetre lépett és udvariasan felsegített mindannyiunkat, majd leirányított valamennyiünket a kabinba. A belmagasság nem tette lehetővé a kiegyenesedésünket így hát 4-en, forgolódva hajlongtunk a hátsó fekhelyhely fölé, ahol a matracokra halomba szórva megtaláltuk a mentő mellényeket, melyeket kötelező viselnünk az út során saját biztonságunk érdekében. Később ezért hálát adtam a szabályzat kitalálójának. A mellények első pillantásra bizalomgerjesztőnek tűntek, gondoltam majd esetleg még melegít is amellett, hogy biztonságérzetet ad. Csalódottságom nehezen lepleztem, mikor világossá vált számomra, hogy egyik sem az én méretem és ha netalántán a vízbe pottyannék talán ki is csusszannék belőle, főleg mivel majdnem mindegyikről hiányzott egy-egy heveder, amivel rögzítenem kellett volna. Hogy szorosra húzzam a meglévőket arról nem is álmodhattam... Beöltözve elfoglaltuk végre a fedélzeten a helyünket és kihajóztunk...
Kapitányunknak már a kiállás is gondot okozott a kikötőből és szemmel láthatóan rendkívül feszült volt. A motor elefántszerű búgással felbőg, a vitorlás hajmeresztő szögben megdől a forduló peremén, és egy szürkén tóduló, hatalmas benzinfelleg lengedez csúfondárosan felénk. Hú....kint vagyunk a kikötőből, felhúzza a vitorlát és lám, nem feszül ki rendesen hiába kap bele a szél, egy kissé ki van nyúlva.... Na jön a mentegetőzés, hogy Ő már szólt a tulajnak, akinél 1 napja melózik és a tegnapi volt az első gyakorlóútja ezzel a hajóval.....Rémülettől kerek szemekkel nyeltem egy nagyot, hátradőltem és bizakodva néztem a csodálatos messzeségbe. Közben persze a „vén tengeri medve” cigarettára gyújtott és mesélt.:- Én mindenhez értek. Voltam zongorista, matróz, tenisztréner, remekül vezetek autót, és kitűnően tőzsdézek.....Úgy érezte, hogy hívebb képet ad önmagáról, ha közben feltolja a napszemüveget a homlokára. Rossz néven vette, hogy ezért kinevettem.
Mindent összevetve is szenzációs volt, csak úgy repültünk a vízen, a hajó meg- megdőlt hol az egyik, hol a másik oldalra, a hajam majd beleért a habokba...Imádtam!
Amúgy szigorúan partközelben hajóztunk és nem hozzáértő szemem is észrevételezte a kapitányunk ideges kapkodását, amikor a szélirány változott, jött a bumm és a vitorla átfordult..(bocsánat a nem szakmai kifejezésekért:))
Ebédidőben kikötöttünk Földváron, na a kikötőbe való beállást nem részletezném... Vagy mégis: Vitorla behúz, már a kikötő bejáratától tisztes távolságban, ami fura volt, mert mások vitorlával jöttek utánunk de elhittem, hogy erős a szél, kormányozhatatlan felhúzott vitorlával a hajó.... Két hajó közé a beállás.. egy vicc volt...
Ebéd.........., ami kár volt de még nem tudtuk mi vár ránk.
Indulás visszafelé kissé megerősödött szélben, vitorla nélkül, motorral (szembe jöttek a kikötőbe más hajók vitorlával de nekik ugye más a szélirány....???.)
Erős szél és hullámzás..Kapitány bepánikol, vitorlát nem húzza fel, mert úgy nem biztonságos.... Szembe a hullámokkal, motorral, a víz átcsap a hajón, az utasok bőrig ázva nem győznek kapaszkodni, látni nem látnak semmit a szemükbe csapódó víztől és bár a Balaton hőmérséklete igen kellemes, 20 fokos, a fennálló széllel együtt lilára fagyott, reszkető ajkakkal örökre emlékezetükbe vésik első (második) vitorlásútjukat (is). Kb 1,5 órán át ez a műsor. Sírjak vagy nevessek?? Még jó, hogy be vagyok gyógyszerezve így a gyomromra nincs gondom, félni nem félek, mert egy kedves ismerősömtől tudom, hogy a tőkesúlyos vitorlás a legbiztonságosabb hajó, a viharban sem kell kimennie a kikötőbe, mivel a tőkesúly miatt nem tud felborulni. (Bár megfordult a fejemben, ahogy nagy robajjal rácsapódott a hullámokra, vajon kettétörni sem tud-e?)
Balatonfüred felé a vízen, a sors különös kegye óvta ezen a napon a hajókat (és minket) egy veszettnek látszó hajóskapitánytól. Nála merészebben és rosszabbul kevesen vezettek még hajót ezen a Világon. És mégis elkerüli a katasztrófa... Nem Ő kerüli el a katasztrófát, nem! A katasztrófa kerüli el Őt. Ez a helyzet.
Bizonyos emberek már azzal a sorssal születnek, hogy mindenféle veszélyből ép bőrrel meneküljenek. És ezek közé tartozott Ő is.
Az utolsó fél óra említésre sem méltó ezek után, a szél elcsendesedett, a hullámok kisebbek lettek, a motor még zúg, a Nap süt csak a vizes hosszúnadrág és kabát tapad jéghidegen ránk...
A kikötőbe kiállás már meg sem lep, bár abban javult a helyzet, hogy már legalább mi tudjuk mit kell csinálnunk.
A parton gyors száraz ruha váltás, aztán meghívjuk a kapitányt 2-3 rumra, nagyon ráfér, szegénynek igazán stresszes nap van a háta mögött...:)
Őszintén nem tudom mit gondoljak...Nem értek hozzá, nem tudom megítélni milyen lett volna egy profival ilyen szélviszonyok mellett. Két dolog azonban biztos: Nem tántorított el, sőt megerősített abban, hogy szeretném megtanulni a vitorlásvezetést és az is biztos, hogy életre szóló élményt szerzett..
És még valami. Nem náluk fogok tanulni...
Hingyi Judit
Forrás: vitorlazas.hu