A Balatoni Szövetség elnökének kérése a lezárások idejére

VN

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

Mint, már biztosan mindenki értesült a hírről, mától, azaz március 8-tól a koronavírus gyors terjedése miatt újabb korlátozásokat vezettek be, gyakorlatilag a létszükségletet árusító boltokon kívül bezárt minden. A korlátozások miatt pedig a Balatoni Szövetség elnöke is megszólalt.

Majdnem bezárt az ország, irány a Balaton?

Tavaly szinte napra pontosan egy éve hozták meg az első drasztikusabb intézkedéseket a koronavírus miatt. Most már a harmadik hullámnál járunk, de szinte ugyanazokat az intézkedéseket vezetik be, mint egy évvel ezelőtt. Tavaly márpedig hatalmas tömegek érkeztek meg a korlátozások miatt a Balatonra. A legtöbb nyaraló tulajdonos úgy döntött, hogy a magyar tenger partján vészeli át a karanténosdit, ami persze kicsit hosszúra nyúlt, így utóbb visszagondolva. De a még téli üzemmódban működő balatoni infrastruktúra nem tudta ezt a hirtelen megugrott tömeget kiszolgálni, amihez még hozzácsapódtak a járványügyi szabályzások is. Egy szóval lett egy kisebb felfordulás. Idén ezt szeretnék elkerülni.

A Balatoni Szövetség elnökének felhívása

Tanulva a tavalyiakból, Lombár Gábor, a Balatoni Szövetség elnöke arra kéri a nyaralótulajdonosokat, hogy még indulás előtt a lakhelyükön intézzék el a bevásárlást, és egyéb ügyeiket, mert a Balatoni boltok már enélkül is nagyon leterheltek. A tavalyihoz hasonló tömeget várnak idén tavasszal is a korlátozások miatt, azonban szeretnék, ha mindenki biztonságos körülmények között tudna békésen pihenni, és élni a mindennapjait. Pontosan ez a kérése az elnöknek:

„Számítunk arra, hogy a március 8-tól érvénybe lépő megszorítások miatt is rengetegen érkeznek a Balatonhoz, sőt már az elmúlt hétvégék is nyarat idéző tömegeket vonzottak a régiónkba. A járványhelyzet azonban most komolyabb az egy évvel ezelőttinél és a korábbi hetekénél is. A térség egészségügyi intézményei, orvosai is jobban le vannak terhelve, már csak a lakosság folyamatban lévő beoltása miatt is. Amit lehet a lakóhelyükön intézzenek el, ott vásároljanak be, elkerülendő a helyi élelmiszerboltok, patikák zsúfoltságát, továbbá tartsák be maximálisan a kormány által elrendelt óvintézkedéseket.”

Ezeket az intézkedéseket kell betartani

Az élelmiszerboltok, drogériák, gyógyszertárak, benzinkutakon kívül szinte minden üzlet bezár egészen március 22-ig, zárva maradnak a vendéglátóhelyek, és szállodák továbbra is, de rendelni, elvitelre lehet vásárolni. Emellett minden iskola átáll a digitális oktatásra április 7-ig. Plusz mindenhol kötelező a maszkhasználat, még szabadtéren is. A továbbiakban is oda kell figyelni a higiéniára, kézfertőtlenítésre, gyakori kézmosásra, és a megfelelő távolságok tartására! Vigyázzunk magunkra, és egymásra is! 
 


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Vitorlás szakszótár

Fine dining étterem

A fine dining egyre nagyobb népszerűségre tett szert már hazánkban is, méltán nevezik az...

Soling

Soling vitorlás hajó leírása A Soling Norvégiából indult hódító útra,ugyanúgy,...

Balatonlelle - Balatoni Hajózási Zrt. Vitorláskikötő

A 2001-ben épült 220 férőhelyes balatonlellei vitorláskikötő a Balatoni Hajózási Zrt....

Dekk

A dekk jelentése fedélzet.

Laser

Laser vitorlás hajó története 1970-ben tervezte Bruce Kirby. A Laser nagyon hamar...