Újjáépítik a Balatonfenyvesi kisvasutat, és kiemelt szerepet kap a személyszállításban

VN

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

Több mint kétmilliárd forintból építi újjá a MÁV a balatonfenyvesi kisvasút hálózatának Imremajor és Csisztafürdő közti nyolckilométeres szakaszát - közölte a vasúttársaság szombaton az MTI-vel.

A felújítás már megkezdődött

„A kisvasúton 2018-ban és 2019-ben összesen 2,3 kilométeren építették át a vágányokat, hét vasúti átjárót és egy hidat újítottak fel, továbbá a balatonfenyvesi végállomás három deltavágányát és négy váltóját is korszerűsítették.  A felújítások 433 millió forint kormányzati támogatásból és a vasúttársaság 41 millió forintos saját forrásából valósultak meg… A nagybereki tájakat bejáró kisvasút hálózatának másik vonalát, az Imremajor és Csisztafürdő közötti 8 kilométeres szakaszt is újjáépíti a MÁV, erre a célra 2,1 milliárd forint támogatást különítettek el.

Már egy ideje szünetel itt a közlekedés, de jövőre újra indulhat

A nyomvonalon 2002 óta szünetel a közlekedés, tehát lényegében teljesen új pályát kell építeni, illetve a hidakat, vasúti átjárókat is jelentősen fel kell újítani. A régi pálya elbontását már tavasszal megkezdték, a tervek szerint a jövő évi szezonban, azaz 2021 nyarától már elindulhat itt a közlekedés.

Eredetileg gazdasági útvonal volt, de sok turista megfordul itt

A balatonfenyvesi vasúthálózat még az 50-es években épült ki, azonban eredetileg gazdasági vasútnak használták, ami mintegy 62 kilométernyi útvonalt foglalt magába, miközben számos települést behálózott. Az évtizedek során az áruforgalomban betöltött szerepe fokozatosan csökkent, majd 1990-re teljesen megszűnt, de ezzel egyidőben a turizmus beindította a személyi forgalmat, így a hálózat üzemben maradt, a gazdasági kisvasutak közül egyedüliként az országban. Viszont teljesen érthető okokból, a pálya rossz műszaki állapota miatt a csisztagyógyfürdői, illetve táskai vonalon 2002-ben felfüggesztették a személyszállítást. Pedig errefelé nyaranta elég sok kiránduló, turista megfordul. Míg 2018-ban 56 ezren, 2019-ben 64 ezren, de már 2020 eddig eltelt első nyolc hónapjában is már 54 ezren utaztak a kisvasút járatain. 

Összefogás által valósul meg a nagy projekt

„A térségi települések Balatonfenyves vezetésével közösen pályáztak arra, hogy a kisvasúton ismét el lehessen jutni a Balaton-partról mindössze 5-6 kilométerre lévő Csisztapuszta gyógyfürdőjébe.  A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból tavaly elnyert 650 millió forintból Csisztafürdőnél egy kerékpáros-turizmust is kiszolgáló állomás épül. Fejlesztik az imremajori állomást, és a balatonfenyvesi végállomást is.”- mondta Móring József Attila, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője.


 


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Vitorlás szakszótár

Oktatás helyszín Budapest

Oktatási helyszín Budapesten, a Gólvonal Bisztróban, ahol minden adott ahhoz, hogy tökéletes...

Karabíner

A karabíner rugós csat, elengedhetetlen felszerelés a hajósok és túrázók számára....

Louis Vuitton Trophy

Amerika Kupa 2010 mondd el Te is a véleményed itt!   Louis Vuitton Trophy A...

Deckbalken

Deckbalken – fedélzeti borda

Palstek

  Csathurok, az egyik leggyakoribb vitorláscsómó (névadója: Stekk Pál legendája).