Barangolás a Balatonon IV.: Déli kulturális, turisztikai települések

SKHeni

KÖVESS MINKET

FACEBOOKON

A Balaton Magyarország legkedveltebb üdülőközpontja. Barangolj velünk és nézd meg, hogy milyen szórakozási lehetőségeket kínál a Balaton déli partja!

Siófok

A Somogy megyében fekvő Siófok a Balaton legnagyobb fürdő- és kikötővárosa. Nevét a település fekvéséről kapta, ugyanis a város ott fekszik, ahol a Sió a Balatonból ered. A város két partvonalát a Sió csatorna szeli ketté az Ezüstpartra és az Aranypartra. Az utóbbi a csatornától keletre, a Petőfi sétányon található. Mindkét parton találunk fizetős és szabadstrandokat is. Nagy turista forgalmát annak is köszönheti, hogy a város önkormányzata nagy figyelmet fordít a parkosításra, színpompás virágok ültetésére, ugyanis a kellemes virágillattal átitatott levegő, a színpompás virágok közötti séták emelik a város színvonalát, növelik az odalátogatók és helyi lakosok jó érzését. 1997-ben el is nyerte Európa Virágos Városa címet.

Siófokot a buli városának is nevezhetjük, mivel a fiatalok számára több népszerű szórakozó helyet alakítottak ki. Turisták célpontjai a Víztorony, a dualizmus kori villák, a Sarlós Boldogasszony-templom, a kikötő és a múzeumok, köztük kiemelendő az Ásványmúzeum. 2016 júniusában Siófokon kerül megrendezésre a Nemzeti Regatta vitorlás verseny sok-sok sztárvendéggel és szórakozási lehetőséggel! A folytatáshoz lapozz a következő oldalra!


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Vitorlás szakszótár

Raffica

Raffica vitorlás hajó A hajót Bruce Farr tervezte a Libera hajóosztály...

Kenese - Balatonfői Yacht Club (BFYC)

A  Kenesei Balatonfői Yacht Club Vitorláskikötő bemutatása: A Balaton keleti...

Fonyód - Keresztes György Kikötő (Hajóállomás BH Zrt)

A Fonyódi Keresztes György Kikötő tudnivalói: A Balaton nyugati medencéjének déli...

Háromnegyedszél

Háromnegyedszél - a menetirány és látszólagos szél által bezárt szög nagyobb 90 foknál

Melges 32

Melges 32 vitorlás hajó leírás A Melges 32, kistestvéréhez, a Melges 24-hez hasonlóan...