Tökéletes befejezés az ISAF Sailing World Cup harmadik fordulóján

KÖVESS MINKET

FACEBOOKON

A verseny döntőjében, a Medal Race-en a résztvevő osztályok legjobbjai mérkőztek meg. A Medal Race-n a pontok duplán számítottak és nem lehetett kiejteni egy futamot sem. Az eredmények beleszámítanak az ISAF Sailing World Cup Standings-be.


Az angolok végeztek az élen két arannyal, két ezüsttel és 4 bronz éremmel. A hollandok szintén két aranyat nyertek, míg a házigazda spanyolok harmadikak lettek a végső összesítésben egy arannyal és három ezüsttel.

Blanca Manchon nyerte a női RS:X-et és az Absolute Winner cím is az övé

Blanca Manchon (ESP) szerepelt a legjobban a spanyolok közt, hat futamot nyert a női RS:X mezőnyben, beleértve a Medal Race-t. Manchon megnyerte a verseny „Absolute Winner” címét is. Ez a tradícionális cím annak jár, aki az egész verseny alatt a legjobban teljesített.
„Minden nap ugyanúgy szörföztem, tiszta szelet kerestem és próbáltam az élbolyban maradni”, mondta Manchon.

„Soha nem gondoltam volna, hogy én fogom megnyerni az Absolute trófeát. Emellett megnyertem az osztályom is!”

Világelső és a Rolex Miami OCR győztes Marina Alabau (ESP) végül második lett az olasz Flavia Tartaglini előtt.

Holland győzelem a férfi RS:X-ben

A férfi RS:X mezőnyben Dorian Van Rijsselberge (NED) lett az első.
Van Rijsselberge a következőket nyilatkozta: „Ez igazán nagyszerű! Könnyűnek tűnhet, de nagy nyomás alatt kell megőrizni a pozíciódat. Nyugodtnak tűnök, de hosszú halasztásunk volt a parton és össze vissza ugráltam. Egyszer a vízen volt egy nagyon rossz rajtom. Nagyon keményen kellett dolgoznom, hogy az ellenfeleim ne nyomjanak le. Jól megszorongattak. Vissza csúsztam kicsit, de kitartottam a taktikám mellett és elsőként kaptam meg a frissüléseket. Második voltam az első bójánál, végül harmadiknak futottam be.”

A Medal Race győztes Nick Dempsey (GBR) bronz érmes lett a brazil Ricardo Santos mögött.

Laser

A Laser osztályban Nick Thompson (GBR) végzett az első helyen. A második az új-zélandi Michael Bullot lett a korábbi listavezető Tonci Stipanovic előtt (CRO).

Szoros küzdelem Laser Radial-ban

A verseny nagyon szoros volt a Laser Radial osztályban is. A korábban első helyen álló Susana Romero-nak (ESP) két hellyel kellett megvernie az amerikai Paige Railey-t, hogy nyerni tudjon. Railey az élbolyban vitorlázott, míg Romero nem tudott felzárkózni egy nem túl jó rajt után. Railey hatodik helye elég volt a győzelemhez, pont egyenlőséggel Romero lett a második.

„Ez az aranyérem nagyszerű dolog, mert csak januárban kezdtem el megint teljes erőbedobással vitorlázni”, mondta Railey. „Ez a legjobb érzés, visszatérni és mindent beleadni.”

Angol fölény a Finn osztály dobogóján

A Finn mezőny dobogóján csak angol vitorlázók fognak állni. A Medal Race-en az első négy helyet brit versenyző szerezte meg, a végső eredménylistán pedig az első három hely lett az övék. Ed Wright megnyerte a Medal Race-t de végül második lett, míg a fiatal (21 éves) Giles Scott nyerte a versenyt. Ezen a szinten ez volt az első versenye.

„Ez volt életem egyik legemlékezetesebb versenye! Elég idegölő volt a rajt előtt és nehéz volt a csapattársaim ellen küzdeni”, mondta Scott.

Magabiztos francia győzelem a férfi 470-esek között

Nem volt meglepetés a férfi 470-es osztályban. Nicolas Charbonnier és Baptiste Meyer (FRA) megőrizte vezető pozícióját. Amikor sikerük titkáról kérdezték őket, habozás nélkül válaszoltak: „Bizalom! Több, mint 12 éve ismerjük egymást és ennyi ideje dolgozunk együtt.” A kiemelkedő eredményeik mellett tudják, hogy még mindig van mit tanulni: „Még mindig van hova fejlődnünk, javítani a hajóállításokon stb… a többi csapat gyorsan fejlődik és biztos vagyok benne, hogy oda kell majd rájuk figyelni.”

A végső második helyet Gideon Kliger és Udi Gal (ISR) szerezte meg, míg a svéd Anton Dahlberg/Sebastian Östling lett a harmadik. A svéd csapat a nyolcadik helyen kezdte a Medal Race-t de sikerült nyerniük és így bronzérmesek lettek.

Meglepetés a női 470-es osztályban

A női mezőnyben nem volt ennyire egyértelmű a dobogó. A korábbi elsők, Ingrid Petitjean és Nadége Douroux (FRA) a legrosszabb formájukat hozták, 10. helyükkel végül harmadikak lettek. „Ez az eredménye a sok kis apró hibának. Egy rossz rajt, a rossz oldal, rossz döntésekkel. Nagyon kár, hogy így alakult, csak 8-on belül mentünk a verseny alatt. Jól vitorláztunk a különböző időjárásokban. A fő célunk az volt, hogy visszatérjünk egy hosszabb szünet után, a győzelem elvesztése mégis csalódást okozott.”

Míg a francia csapat egyenlő pontszámmal harmadik lett a második egységgel, Tara Pacheco/Berta Betanzos (ESP), addig az első helyet a korábbi vezetők, Sylvia Vogl és Carolina Flatscher (AUT) szerezte meg. „Meglepődtünk a győzelmünkön. Tudtuk, hogy biztos a második helyünk, de nem tudtuk, hogy a franciák utolsók lettek. A Medal Race-n úgy indultunk, hogy őrizzük meg a második helyünket és tartsuk a spanyolokon a szemünket. Nagyon izgalmas verseny volt.”

49er: a Sibello fivérek nagyszerű visszatérése a pekingi Olimpia után

Az osztrák 49er csapat, Nico Delle-Karth és Nikolaus Resch nyerte a Medal Race-t, amivel végül ötödikek lettek. A Sibello fivérek megnyerték első versenyüket az olimpia után. „A végére remek, kifújt szelünk lett a Medal Race-re. Közel kellett maradnunk az angol csapathoz(John Pink/Rick Peacock), hogy megőrizzük vezető pozíciónkat. Sajnos két ellentétes oldalt húztunk, ezért megpróbáltunk az első hatban benn maradni. Végül az angolok másodikak lettek.

Star

A Star Európa bajnok Robert Stanjek és Markus Koy (GER) nyerte a kis létszámú versenyüket. Emilios Papathanasiou és Apostolos Karnoutsos (GRE) lett a második, a bronz érmet az új olasz csapat, Diego Negri és Luca Devoti szerezte meg.

Hazai Laser: Berecz Zsombi

Zsombi az 56. helyen zárta a versenyt az arany csoportban.


 

Forrás: sailing.org


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Vitorlás szakszótár

Vorlieck

A vorlieck a nagyvitorla (Gross) első éle.

Rendezvényhelyszín

Rendezvényhelyszín Balaton vagy Budapest legszebb részein? Országunk szerencsére gyönyörű...

Esküvő szervezés

Esküvőt szervezni nem egyszerű dolog. Életünk legszebb napjának tökéletesnek kell lennie,...

A turbófeltöltő javítása

Amennyiben gépjárműve üzemeltetése során turbófeltöltőjének működésében hibát...

Negatív csapás

 Cirkálásnál a céltól távolodó, de magasságot gyûjtõ szakasz.