BYC Vitorlás Kupa beharangozó

Solymos Dóra

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

 A Balatonfüredi Yacht Club 2010. június  18-a és 20-a között ad otthon az idei év legnagyobb ifjúsági ranglista versenyének a BYC Kupának, melynek keretein belül rendezik meg a nemzetközi Olimpiai Reménységek Regattáját. Az utánpótlás versenyzők öt hajóosztályban - 420, Laser Radial, Laser 4.7, Cadet és Optimist – mérik össze tudásukat. A hazai utánpótlás mezőny legjobbjai mellett várhatóan külföldi indulók is lesznek, köztük szlovák, cseh, lengyel, szerb, osztrák és a német versenyzők is.

Hagyományteremtés a BYC Kupával  

 

A kishajós vitorlásverseny a Balatonfüredei Yacht Club hagyományos versenye, idén is akár csak tavaly, közel 120 hajóra és több mint 150 versenyzőre számítanak a rendezők. Ez a verseny egyben egy visszaemlékezés a régi versenyekre melyek a „Csoki kupa” vagy a „Traubi Kupa” névre hallgattak annak idején. Mi is hasonló hagyományt szeretnénk teremteni a BYC kupával mely reményeink szerint még sok-sok évig megrendezésre kerül a Balatonon.

 A 8 futamosra tervezett vitorlásverseny június 18-án, pénteken 9:55-kor veszi kezdetét. A szervezők több meglepetéssel készülnek az ifjú vitorlázóknak. A vasárnapi díjkiosztó előtti akrobatikus kerékpáros bemutató mellett, a versenyzők szombat este olimpikonokkal és egy Kékszalagon esélyes indulóval beszélgethetnek, ill. különböző ajándékok kerülnek majd sorsolásra a nevezők között.  

A rendező Balatonfüredi Yacht Clubról: 

 

Európa egyik legrégebbi vitorlás klubját a Balatonfüredi Yacht Clubot 1867-ben alapították. A klub megalakulás óta nagy hangsúly fektet a versenyzésre, kiemelten foglalkozik az utánpótlás neveléssel, a tagok döntő része jelenleg is aktív versenyző. A klub 15. éve folyamatosan a legeredményesebb hazai vitorlás egyesület. A pont-szerző helyek több mint felét az ifjúsági sportolók szerzik. A 2012-es olimpiára egy nagyon határozott és komoly program kezdődött el. Két hajóosztályban sikeres és a sport iránt elkötelezett, tehetséges fiatalok kezdték meg a felkészülést. A Balatonfüredi Yacht Club 2009-ben, a Magyar Sport napja alkalmából a sport területén végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként a Magyar Sportért emlékérem EZÜST FOKOZATÁT kapta.

BYC Kupa versenykiírás

Sajtinformáció:

Solymos Dóra
E-mail: solymos.dora@byc.hu
Mobil: 06 70 6263658
www.byc.hu

 

Forrás: www.byc.hu


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Vitorlás szakszótár

Louis Vuitton Trophy

Amerika Kupa 2010 mondd el Te is a véleményed itt!   Louis Vuitton Trophy A...

Antiallergén matrac

Vajon miért érdemes antiallergén matracot vásárolni?   Ha téged is állandó...

Turbó vásárlás

A járműgyártsában leggyakrabban használt feltöltőtípus a turbófeltöltő.  A...

Árboccsúcs

Az árboccsúcs az árboc felső vége, mely speciális fémveret segítségével lehetővé...

Balatonalmádi - Hajóállomás BH Zrt.

Balatonalmádi - Hajóállomás BH Zrt. tudnivalók: A BH ZRt. kikötője közforgalmú, a...