Carintha VI

Dénes Bernadett

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

Az elmúlt négy hónapban pontszámaikról faggattuk a világ vezető jacht tervezőit, hogy felállíthassunk egy listát az ötven leggyönyörűbb szuperjachtról, amit valaha építettek.
Az egyetlen szabály az volt, hogy a sajátjaikra nem szavazhattak, és 30 méter feletti luxusjachtnak kellett lenniük
A szavazatokat megszámlálva leránthatjuk a leplet a végleges ismertető listánkról a világ legszebb jachtokról a világon. Még listánkra vettünk néhányat azok tervezői közül, hogy megérthessük, mitől olyan különleges a végső tíz.

 

Híresen, és valószínűleg visszaesősen, Carintha VI annak a ténynek köszönheti a létét, hogy idősebb rokona, Carintha V csak néhány hónapot élt túl, mielőtt véget értek volna napjai a görög vizeken.

 



A szerencsétlen kapitány kiküzdötte a hajót a partra egy telefonért, hogy lehessen egy kínos telefonhívása a tulajdonosával, Helmut Hortennel. Horten úr majdnem rögtön másnap fel is kereste apámat, és felkérte, hogy kezdjen el dolgozni az utódon, ami már egy kicsit túlhasznált kifejezéssel élve, jachtos ikonná vált.

 

 

Semmiképpen sem volt azonnal ikon, amikor megjelent a lürsseni kocsiszínből. Drámai felső fedélzet alatti rész egy karcsú fregatt alapú testen, rostélyok, és az a megkülönböztető kék szélvédő az irányítóterem előtt, az apám tervétől sokakat kirázott a hideg, és a megítélése hagyományos tervezők, és tengerészeti mérnökök közt is a veszélyes radikális volt. De most a lefaragott vonalai, és karcsú maszkulinitása árulkodnak a jó ízlésről, visszafogottságról, stílusérzékről, amit manapság ritkán látni. Belül céltudatos volt, enyhén fanyarságra utazva, és a mai követelményekhez mérve nem sok hangsúly jutott a pazarlásra, köszönhetően a három MTU dieselnek.

Nincsenek lecsapások, bonyolult divatképek, és egyáltalán semmi lehetőség lesétálni egy lépcsőn egy kellemes fürdőző részhez. De annál jobb. A Carintha elegáns és feszes külseje a mély kék festéssel és az arany motorjával elvéthetetlen csíkot húzott a Cote d’Azuri kikötőkbe, ahogy azt teszi ma is.

 

 

Az apám nagyon büszke volt rá. Természetesen, én még büszkébb vagyunk arra, hogy ez a design még negyven év elteltével is ilyen benyomást kelt.


DATA: Year: 2003 LOA: 115m Builder Lürssen Exterior:
Bannenberg Interior: Bannenberg

Forrás: www.superyachtworld.com


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Vitorlás szakszótár

Bókony

A bókony jelentése hajóborda.

Eladó lakások Balatonon

Eladó lakások Balatonon? A Balaton mellett élni, a balatoni hétköznapok részesének lenni...

Formastabilitás

A formastabilitás a hajótest alakjától függő, a hajó dőlésével szemben mutatkozó...

Kerékpártúra a Balatonon, Alsóörsi indulással

Ha gyakorlott kerékpárosok vagyunk, vagy akár több hetet is lent tudunk tölteni a Balatonnál,...

Alsóörs - TVSK (Túravitolás Sport Klub) kikötő

A TVSK alsóőrsi kikötője A Balaton északi partszakaszának gyöngyszeme Alsóörs....