Egy sikeres ötlet…

Kata

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

Szeretném megosztani veletek a saját kis történetemet, ami 3 éve kezdődött.

 

Egyetem után még zöldfülűként elkerültem egy multi céghez, mint marketing gyakornok.

Nagyon boldog voltam, úgy éreztem megtaláltam álmaim állását és soha többé nem szeretnék váltani.

Soha nem is értettem azokat az embereket, akik állandóan csak panaszkodnak, hogy milyen kibírhatatlan a főnökük és mennyire utalják a munkájukat.

Aztán évről–évre egyre több siker ért, már a reklám és marketing osztályt vezettem, pedig alig telt el 2 év. Úgy tűnt, azon kevesek közé tartozom, aki nem fog munkát váltani – megtaláltam az igazit.

Így ment 10 hosszú évig, majd váratlanul a felettesem behívott az irodájába és közölte, hogy sajnos csökkenteniük kell a létszámot, így egy időre megszüntetik a marketing és reklám részleget.

Elmondhatatlanul fájt, arról nem is beszélve, hogy ötletem sem volt, hogy ezek után miből fogom eltartani magam? Teljesen a padlóra kerültem.

Az a gondolat vigasztalt, hogy a mai világban egyre kevesebb az egyenesen ívelő, egész életre szóló, megszakítások nélküli karrierút. Ez motivált és egy gyerekkori álom, hogy „egyszer, ha nagy leszek” saját zöldség, gyümölcs üzletem lesz.

Elhatároztam, hogy nem adom fel, egyre többet kezdtem rágondolni, utána olvasni, felkeresni olyan embereket, akik a segítségemre lehetnek, majd meghoztam a döntést és a nagymamám utcafrontra nyíló sarki házát el is kezdtem kialakítani erre a célra.

Teljes szenvedéllyel és erőbedobással csináltam. Kiváltottam az engedélyeket, összeállt a csinos kis üzlet. Megvolt egy-két tuti beszállító, a marketinget saját magam csináltam.

Mondanom sem kell, sokkal boldogabb voltam, mint életemben valaha.


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Vitorlás szakszótár

Szervezett biciklitúra a Balatonon

szervezett biciklitúra Balaton

Groupama 3

Groupama 3 vitorlás hajó bemutatása A Groupama 3 maxi trimarán 2004 decemberében...

Cleat

Ugyanaz a jelentése, mint a Clemmnek: kötélszorító.

Bavaria 31 cruiser

Bavaria 31 cruiser, technikai adatok Nettó ár: 55 000 EUR Hossza: 9,76...

Kikötőmester

A kikötő hajókkal és hajósokkal foglalkozó mindenese.