Városok, melyek története évezredes

Ilyés Zsófi

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

Sok olyan város áll még ma is a világ minden pontján, melynek története hatalmas múltba tekint vissza. Magukon viselik a történelem tragédiáit, falaik pedig annyit tudnának mesélni a letűnt időkről, hogy szintén egy évszázad lenne azt végighallgatni. Most megmutatom nektek a világ legrégebbi metropoliszait.
 

1. Görögország-Athén

Az ókorban hatalmas tudományos központ, és jelentős hatalommal bíró város volt, ma pedig már kozmopolita jellegű hely. Görögországnak 35% (!!!)-a él Athénban, majdnem négy millió fő, neve pedig egy mitológiai görög istennőtől, Athénétől származik, aki a görög városok védelmezőjeként volt számontartva. Míg ma az Alkotmány tér a városközpont, régen az Akropolisz kőszirtje szolgált a város centrumaként, ma már  páratlan látványban részesíti az ide érkező turistát. 

2. Izrael-Jeruzsálem

Jeruzsálem rengeteg dolgot tölt be az izraeliek életében, hiszen politikai, vallási és jogi centrum. Három hitvallás találkozik itt, melyek a keresztény, az izraelita, és az iszlám. Múltja bonyolult, és rendkívül összetett, történelme pedig színes, és szintén komplikált, és már a régi térképek is a világ közepeként tüntették fel. Jeruzsálemben terül el a hatalmas Sziklamecset, mely a világ negyedik csodájaként van számontartva.


 

3. Libanon-Büblosz

Libanon egyik régi, főniciai kikötővárosa volt Büblosz a Földközi-tenger partján. Nem egy régészeti lelet bizonyítja, hogy itt már i. e. 5000-ben is jelen volt az élet, és i. e. 3000-ben már az akkoris legnagyobb kikötővárosnak számított, így nem véletlenül hívják a Föld legrégebbi városának.


 

4. Szíria-Damaszkusz

A szíriai Damaszkusz ma is a legnagyobb város az országban, valamint fővárosa is egyben, körülbelül 5 millió lakossal. A világon legrégebb óta lakott városként tartják számon, és számítások szerint már időszámításunk előtt 4000 évvel éltek itt emberek, és i. e. 2000-ben fontos kereskedelmi központ lett.


 

5. India-Varánaszi

A város a hindu vallás hét városainak egyike közül emelkedik ki, valamint kultúrális, és ipari központ is egyben. A hinduk egyik legfontosabb vallási központja, és zarándokhelye, minden látogatás alkalmával rítusszerűen megfürdenek a Gangesz vizében, s halottaikat is itt mosdatják meg. 


 


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Vitorlás szakszótár

Balaton 295

A Balaton 295 vitorlás hajó bemutatása: A Balaton 295 a közkedvelt és sikeres Balaton...

Sudár Regatta vitorlás hajó

Sudár Regatta Skandináv vonalvezetésű egységes osztályhajó. Magyarországon 1985 óta...

Trimmelés

A vitorlázat és a rig finomállítása. Azt a vitorlázót, aki vitorlát vagy rigget állít,...

Eszes Tamás

Név: Eszes Tamás Eszes Tamás születési hely/idő: Keszthely, 1976. június...

Kalóz vitorlás hajó

Kalóz vitorlás hajó története 1937-ben a Német Vitorlás Szövetség egy 10m2-es...