Hyeres Világkupa eredményei

Magyar Vitorlás Szövetség

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

700 versenyző részvétel került sor az egyik legnépszerűbb nemzetközi vitorlás versenyre a franciaországi Hyeres-ben április utolsó hetében.

2010. április 24-30. Hyeres


 
Ez a verseny általában erős szélben zajlik, de idén megtréfálta az időjárás a résztvevőket. Kevés futamot sikerült csak megrendezni, azokat is gyenge szélben, így ezúttal azok is jó eredményeket tudtak elérni, akik nem kedvelik a nagy szeles futamokat. Volt olyan nap, amikor a teljes 49-es mezőny este fél tízkor jött be a vízről, mert olyan későn tudtak csak futamot rendezni nekik.
 
Magyarországot több hajóosztályban is képviselték versenyzőink. Kimagasló eredményt ért el a 470-es Szigethi Botond-Joó Kristóf páros, akik remek szerepléssel 90 egység közül a 36. helyen fejezték be a versenyt. A másik magyar 470-es egység ezúttal nem jutott be az arany csoportba, de sok esélyessel történt ugyanez a gyenge szél miatt. Az ezüst csoportban azonban a Sallai-Perjés kettős is magára talált, és a futamok során második helyet is sikerült elérnie.


 
Magyar részvétel



Jól szerepelt finnben Pál Gaszton is: 52 vitorlázóból a 27. pozíciót érte el. Sajnos Beliczay Márton az utolsó három futamban nem tudott rajthoz állni, mert még kint a vízen egy orosz versenyző nekiütközött a vadonatúj hajójának, amely teljesen összetört.
 
A legnépesebb mezőnyben, a lasereseknél Berecz Zsombor jól kezdett, egy 12. és egy 11. helyet is megszerzett, majd bejutott az arany csoportba és végül 140 induló közül a 44. helyen végzett. Tomai Balázs középmezőnyben fejezte be a viadalt, Arató Richárd pedig, aki már január óta Franciaországban a SailCoachnál edz és készül a versenyekre, a mezőny végében található.
 
Laser Radialban a két magyar női résztvevőnk egymás mögött végzett, Hegedűs Fanni és Karé Réka 80 indulóból az 56. és az 57. helyen végzett a versenyen, pedig mindketten fejeztek be futamot a 7. helyen is.
 
Két magyar szörfösünk közül Detre Dia (Kenese Marina Port) a 21. helyen végzett. Fizikailag és szellemileg is küzdelmes volt a gyenge szeles futamokat teljesítenie, és sok olyan versenyzőt megelőzött, akik jó eredményeket szoktak elérni. Gádorfalvi Áron a 90 indulóból a mezőny második felében fejezte be az hyeres-i olimpiai hetet.
 
 


Eredmények:
 


470
36. Szigethi Botond-Joó Kristóf (BYC-VVSI)
50. Sallai Gábor-Perjés Bálint (VVSI)
 
Laser
44. Berecz Zsombor (VVSI)
87. Tomai Balázs (BYC)
137. Arató Richárd (YCBP)
 
Laser Radial
56. Hegedűs Fanni (BYC)
57. Karé Réka (BYC)
 
Finn
27. Pál Gaszton (BYC)
46. Beliczay Márton (BYC)
 
Szörf női
21. Detre Dia (Kenese Marina Port)
 
Szörf férfi
60. Gádorfalvi Áron (Kenese Marina Port)


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Vitorlás szakszótár

Keszthely - BAHART Vitorláskikötő

Keszthely BAHART Vitorláskikötő bemutatása A Keszthelyi Vitorláskikötő a Balaton egyik...

IMOCA 60-foot

A Vendée Globe hajója: 60-foot IMOCA A 60 lábas IMOCA hajót a nyílt óceánokra,...

Felnőttképzés

A közel 15 éves tapasztalattal rendelkező EFEB Felnőttoktatási Központ olyan színvonalas...

Scholtz 22

Scholtz 22 Racing A Scholtz 22 Racing, a 730 kg tömegű hajó 80 m2 összvitorla felülettel...

Equator

Equator - (lat.=egyenlítõ) az egyetlen magyar tervezésû és építésû óceáni vitorlás,...