Amiért érdemes az őszt várni: így pótolják az elmaradt Kapolcsi Művészetek Völgyét

VN

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

A koronavírusnak megannyi hazai rendezésű zenei-, kulturális rendezvény, nyári fesztivál is áldozatul esett. Gyakorlatilag minden nagyobb rendezvény lemondták a kialakult járványhelyzet, és a megfelelő járvány elleni védekezés miatt. A már-már hagyományos, jövőre 30. jubileumát ünneplő, nagyszabású Kapolcsi Művészetek Völgye Fesztivál is lemondásra került, de még nincsen minden veszve, ugyanis az egyébként többnapos rendezvényt 4 őszi hétvégére lebontva pótolják a szervezők Völgy Hétvégék néven. Már mutatjuk is a Kapolcsi Völgy Hétvégék részleteit!

Művészetek Völgye helyett Völgy Hétvégék 2020-ban

2020-ban kicsit másképpen alakulnak a dolgok, mint ahogyan terveztük, ahogyan megszoktuk.  Művésetek Völgye programjai is ugyan máshogyan, de meg lesznek tartva, nem a szokott időben, és nem a szokott módon, de a szokott színvonalon! Erik Sumo Band, a Csík Zenekar, a Kiscsillag, Hobo, az Anna and the Barbies, a 30Y és az Ivan and the Parazol, Irie Maffia és sorolhatnánk azokat az előadókat, együtteseket, akik feledhetetlenné teszik majd az őszi hétvégéket Kapolcsban. 4 teljes hétvégén keresztül lesz újra fesztiváli forgatag a Balaton-felvidéki kicsiny városkában, méghozzá ekkor: 09.03-09.06; 09.11-09.13; 09.25-09.27; 10.02-10.04. Irodalom, színház, tánc, hangverseny, koncert, népzene, néptánc, cirkusz, beszélgetés, kézműveskedés, workshop, gyerekprogram, és páratlan hangulat, ami várja az érkezőket. A fő helyszín Kapolcs főtere lesz, de máshol is lesznek események a hétvégék folyamán. Aktív programokban sem lesz hiány, biciklis és gyalogos túrák indulnak a Völgyhétvégék minden napján. 

Ilyen lesz a Völgy hétvégég programsorozat 2020-ban

A gondolatmenet hasonló, de a Völgy Hétvégék programsorozat mégis csak más lesz, mint a Művészetek Völgye, és nem csak azért, mert máskor lesz megtartva. "A Völgyhétvégéket azoknak ajánljuk, akik szívesen töltik a hétvégéjüket a természetben és szeretnek aktívan részt venni beszélgetéseken, előadásokon, művészeti workshopokon, elmerülni egy kiállítás képeiben, kikapcsolódni egy koncerten vagy filmvetítésen. Más lesz az őszi program, mint a Művészetek Völgye, jóval kisebb léptékű mini fesztiválokat tervezünk, betartva a járványügyi előírásokat" A járványügyi korlátozások miatt a fesztiválon minden helyszín kizárólag jeggyel látogatható, a létszám pedig napi ötszáz főben lesz maximalizálva. A Völgyhétvégékre a napijegyek ára egységesen 4300 Ft, míg egy hétvégi bérlet 1200 FT, ami mind a 3 napi belépésre feljogosít, az első hétvégére nem árusítanak ilyet, a másodikra pedig már el is fogyott, úgyhogy érdemes igyekezni a vásárlással (online itt lehet a jegyeket beszerezni). 18 év alatti kedvezményes diák- és nyugdíjas napijegy csak a helyszínen: 3500 Ft

+ Tipp

Ha megtetszett a program, és miért ne tetszett volna meg, akkor van egy szuper jó szállás tippünk is a közelben, méghozzá Ajkán a négycsillagos Kristály Hotel. Mi tavaly itt szálltunk meg a Művészetek Völgye alatt, nagyon praktikus és kényelmes volt, mert tényleg könnyen elérhető, és a szállodával is maximálisan elégedettek voltunk. Modern, minden megtalálható benne, étterem, cukrászda, wellness, kinti napozórésszel, bowling pálya, kényelmes szobák, és nagyon kedves, rugalmas személyzet, részleteket itt olvashattok róla: Kapolcs művészetek Völgye szállás.
 


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Vitorlás szakszótár

Karimatömítés

Az azbesztmentes karimatömítések a lapos nyugvótömítések legelterjedtebb típusai. Számos...

Mesterházy-Nagy Ákos

Mesterházy-Nagy Ákos (Piri) életrajz Mesterházy-Nagy Ákos 1988-ban született és...

Detre Diána

Név: Detre Diána Detre Diána születési hely/idő: Budapest, 1983. november....

Pünkösdi Regatta

Pünkösdi Regatta A Pünkösdi Regatta egy nagyhajós vitorlás túraverseny. Minden évben...

Manőverslukk

Erős szeles kikötés után a kapitány és legénység által közösen fogyasztott...