Balatonfűzfő - Nitrokémia Horgász Egyesület


A balatonfűzfői Nitrokémia Horgász Egyesület kikötője dél felé nyitott, így a délnyugati hullámzás igen jelentős, de az észak felől érkező szelek is veszélyt jelenthetnek a partra merőlegesen álló hajók számára.
 

 


Történet



Az egyesületet 1953-ban alapította meg 29 akkori kiváló horgász, akik a Nitrokémia Ipartelepek dolgozói voltak. Az egyesület nevével is a gyárhoz kötődött, "Nitrokémia Horgász Egyesület" néven vált ismertté. A gyár, különösen a rendszerváltás előtti időben sok segítséget adott a fejlődéshez és ahhoz tett hozzá jelentős társadalmi munkát a létszámában évről-évre gyarapodó tagság. Az 1990-es években a taglétszám már elérte a 800 főt. A gyári dolgozókon kívül tagok között már megtalálható a térség valamennyi településén élő valamint a településhez egyéb szállal kötődő, szinte az egész országból érkező horgász.

Az egyesület 2008-ig zárt közösség volt, mely elsősorban tagjai számára biztosított ideális horgászati körülményeket. 2009-től kezdve jelentős változások következtek be az egyesület életében. Nevet változtattak, felvették a "Balatonfűzfői Horgász Egyesület" nevet, ezzel is erősítve kötődésüket a városhoz és a Balatonhoz.

Az alapszabály módosításával lehetővé tették a horgászturizmussal való foglalkozást, illetve az ahhoz kötődő szolgáltatások végzését. A bérelt területnek új tulajdonosa lett, akivel megállapodtak a további horgászati célú hasznosításról. A zárt egyesületet úgy a helyi lakósság, mint a horgászturizmus irányába egyaránt nyitottá tették.

 


Szolgáltatások:
 


* Parti horgászat
* Csónakos horgászat
* Éjszakai horgászat
* Szálláslehetőségek
* Balatoni horgászjegyek
 



Elérhetőség:


Cím: 8175 Balatonfűzfő, Tölgyfa u. 6.
GPS: E 573244 N 191471
Nyitvatartás: Jégmentes időben üzemelő csónakkikötő.
Kikötővezető: Kontics Ferenc - elnök
Telefon: (30) 959-9251
E-mail: fuzfohorgasz@gmail.com
Internet cím: www.fuzfohorgasz.hu
 

 


Ajánlatkérés

Több vásárlót szeretnél? Több vendéget szeretnél? Több ügyfelet szeretnél? Hatékonyabb marketinget szeretnél? Megalkotjuk tökéletes marketing stratégiádat, 2024.05.31-ig történő megrendelés esetén ennek díját elengedjük*.


*egy éves megrendelés esetén