Nagyhajós OB II.2009 - 3. nap

mvsz

KÖVESS MINKET

FACEBOOKON

Augusztus 20-án az időjárásnak hála minden pályán az eredetileg megadott 10 órás időpontban tudtak kezdeni a rendezők. Az "A" pályán csak két futamot rendeztek meg, míg a "B" és a "C" pályán három futamra is sor került a Nagyhajós Bajnokság II. harmadik napján.

Nagyhajós Országos Bajnokság II.
2009. augusztus 17-23. Balatonfüred

 

Nagyhajós OB II. 2009 - A pálya, 3. nap után

Az "A" pályán a Sudár Sport osztályban mindkét futamot a Bona nyerte, a Yardstick III-ban pedig a Zorko, egyelőre mindketten a második helyen várják a folytatást.

Nagyhajós OB II. 2009 - B pálya, szoros küzdelmek 

A "B" pályán a 33-asoknál az éles, ember-ember elleni küzdelem folytatódott a dobogóért. Litkey Farkas és a Sabrata, valamint Scholtz Imre és az NJL a verseny nagy részében egymásra figyelt, így előkerült a nevető harmadikként a Westport. Csütörtökön kétszer is ő vitte haza az első helyet, így 1 pontra közelítette meg a Sabratat. A feszült hangulatra jellemző, hogy ezen a pályán is, - ahogy a csopakin is - óvásokkal is kénytelen volt foglalkozni a zsűri. A Regina osztályban Litkey Botond kormányozta Patrónus is megcsillogtatta hátszeles képességeit, illetve már a Rubin Hód is nyert egy futamot. Ő az utolsó ötven méteren tréfálta meg a hátszélvitorla felhúzásával az összetettben vezető Holchauser Andrást.

Nagyhajós OB II. 2009 - C pálya, megvan a 8mOD és a Scholtz 22 osztályok 2009-es bajnoka!

 

A "C” pályán három futam volt, ám az elsőt félreérthető pályamódosítás miatt a délutáni óvások után törölték. A forró kánikula ellenére nagyon jó keleti szélben zajlottak a versenyek. A 8mOD osztályban mindhárom futamot Goszleth Marcell és a Zerge nyerte, ezzel már meg is szerezték a bajnoki címet. A további két helyre még sokan pályáznak, ugyanis a No name Czégai Péterrel, a Raiffeisen Pfenningberger Andrással, a Déli szél Fináczy Péterrel, és a Weight Gyenes Ákossal is 1-1 pontra áll egymástól a következő négy pozícióban.

A Scholtz-22-eseknél Belle Örs és legénysége már behozhatatlan előnyre tett szert, így megszerezte a bajnoki címet. A Warker (Litkey Benedek), a Bocs (Ludvig Richárd), valamint a Fly (Schulek Csaba) között még nagy küzdelem várható a dobogós helyekért. A Sudár Regatta osztályban Gömbös Lóránd a Josephine-nel mindhárom futamot megnyerte, ezzel a harmadik helyről az élre ugrott.


Eredmények a 3. nap után

Nagyhajós Országos Bajnokság II. - 3. nap A és B pálya

Nagyhajós Országos Bajnokság II. - 3. nap C pálya

Nagyhajós Országos Bajnokság II. - 3. nap C pálya óvás után 

Forrás: vitorlazas.hu


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Vitorlás szakszótár

Equator

Equator - (lat.=egyenlítõ) az egyetlen magyar tervezésû és építésû óceáni vitorlás,...

Pöff

Pöffnek hívjuk a hirtelen szélerősödést, széllökéseket. A balatoni szelek nagyon pöffösek.

Vasárnapi ebéd

Vasárnapi ebéd, vagy más néven Sunday Brunch egy olyan közös családi program, emlynek...

Útjog

Elhaladási jog, elsőbbség.

Balatonszemes Hunyady József Vitorláskikötő

A Balaton nyugati medencéjének déli partján Balatonszemesnél található a Balatoni...