Napelemes katamarán: a Turanor PlanetSolar

Roly

KÖVESS MINKET

FACEBOOKON

A PlanetSolar a világ első hajója, amely kizárólag napenergia segítségével kerülte meg a Földet. Bő másfél év alatt sikerült ennek az elképesztő alternatív hajtású katamaránnak. 

 

 
 
 

A Turanor PlanetSolar sikere

 
A futurisztikus külsejű, 31 méter hosszú, „zöld” gépezet 2010. szeptember 27-én indult el Szingapúrból és 2012. május 4-én érkezett meg Monacóba. A Turanor PlanetSolar ezzel az úttal beírta magát a rekordok könyvébe, hiszen ez az első napenergiával működő hajó, amely körbeutazta a világot. „Az úttal bebizonyítottuk, hogy a napenergia-technológia a legnehezebb körülmények között, így például a tengeren is képes hosszan tartó és biztonságos működésre” – mondja Pascal Goulpié légkörkutató, a program társalapítója. 
 
 

Turanor PlanetSolar csúcs technológia

 
Ezt a katamaránt 2004-ben álmodták meg. A 95 tonnás, karbonszálas katamarán felszínére 530 négyzetméternyi felületű napelemet építettek, ezzel a rendszer 90 kilowatt elektromos áram előállítására képes. Ezzel az árammal pörgette a villanymotor a propellert, miközben az elektromos energia tárolására 10 tonnányi lítium akkumulátor szolgált.
Goulpié szerint a Turanor PlanetSolar megépítése és másfél éves működésének tapasztalata jelentős előrelépést jelenthet a napenergia hasznosításában. A kutató fontosnak tartja, hogy az út során a jacht károsanyag-kibocsátása lényegében nulla volt. A veszteséget három napelem elvesztése jelenti, mindháromra ráesett valaki és összetört.
 
 

Az alternatív hajtás jövője?

 
A napelemes közlekedés rohamosan fejlődik. Ez az ipar már versenyzésre alkalmas járműveket is gyárt. A leghíresebb versenyük a World Solar Challenge, mellyen főleg egyetemistákból és kutatókból álló csapatok vesznek részt, ám az itt látott megoldások átkerülnek a világcégek prototípusaiba is.
 
 
Forrás: nol.hu
 
 

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Vitorlás szakszótár

Soling

Soling vitorlás hajó leírása A Soling Norvégiából indult hódító útra,ugyanúgy,...

Hekk

Mi is az a hekk és mi az a csacsihal? Sokan mondják, a hekk, mint hal nem is létezik....

Kávézó Budapesten

A tökéletes kávézó Budapesten mindenkinek más jelent, abban azonban egyetérthetünk, hogy a...

Groupama 3

Groupama 3 vitorlás hajó bemutatása A Groupama 3 maxi trimarán 2004 decemberében...

Üzleti rendezvényhelyszín

Egy üzleti rendezvényhelyszín nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az adott rendezvény sikeres...