Optimist Match Race - Balatonfüred

KÖVESS MINKET

FACEBOOKON

A nem éppen nyári időjárást idéző esős, borongós idő sem riasztotta el legifjabb vitorlázóinkat, az optimisteseket, - akik nagy lelkesedéssel próbálnak ki minden újdonságot, a versenyzés különböző formáit, s végzik ezt teljes odaadással, professzionális szinten – hogy újabb megmérettetésen teszteljék tudásukat. Ezúttal a hazánkban még nem igazán elterjedt, ám az utóbbi időben néhány nagyhajós versenyen már debütált versenyzésforma, a páros verseny, azaz a Match Race volt terítéken.

Optimist Match Race Balatonfüreden


Július  23-24-én a Balatonfüredi Yacht Club szervezésében, meghívásos alapon került sor az  Opimist páros versenyre, melyre a ranglista legjobb húsz versenyzője kapott meghívást, hogy megismerkedjen, s bepillantást nyerjen egy számukra újdonságul szolgáló versenyzésformába, s próbára tegye tudását egy egy-egy elleni, harciasabb vitorlázás során. A regattára végül 15 versenyző fogadta el a meghívást, s hallgatta meg lelkesen a rendezőség, valamint a zsűri felvilágosítását a versenyzés módjáról, sajátos szabályairól a megnyitót követően, s várta izgalommal a sorsolás eredményét, hogy kivel kerül egy csoportba, ki ellen vívja első mérkőzéseit.

Az ifjú vitorlázók mindent a páros versenyzés előírásai és szabályai szerint hajtottak végre, így az első nap során 3 öt fős csoportra osztva mindenki találkozott mindenkivel egy forduló erejéig, s a csoportok első két helyezettje jutott tovább a második napon lebonyolításra kerülő döntő futamaira. De azok sem maradtak le semmiről, akiknek az első nap nem hozott sikereket, vagy legalábbis nem olyan mértékűt, mint a döntőbe jutott hat versenyzőnek, ugyanis számukra a rendezőség „fleet race”, azaz rendes mezőny futamokat bonyolított le, hogy ne maradjanak versenyzés nélkül. De ne rohanjunk ennyire előre. Az első versenynap során megannyi futam során küzdöttek meg egymással a versenyzők kellemes 2 beaufort erősségű keleties szélben, bár meglehetősen zord, borongós időben, ami azonban egyáltalán nem szegte kedvüket. Kemény csaták, szoros versenyek zajlottak a „match race” versenyeknek megfelelő jobb körös up and down, azaz kreuz-hátszeles pályán, s vívták ki az indulási jogot a hat fős döntő futamokon a legeredményesebbek.

Vadnai Jonatán, Gyapjas Zsombor, Szilasi Fábián, Tóth Márton, Hubert Péter Lél és Galgóczy Tomi örülhetett a nap végén, jutott be a döntőbe, s izgulhatott, hogy melyikük vívja ki a végső győzelmet a következő nap során. Este közös vacsora, Gyapjas papa jóvoltából finom paprikás krumpli, s azt követően a lelkes mamáknak köszönhetően finom süti várta a versenyzőket, s persze a nagyokhoz hasonlóan megannyi sztori, élmény került a felszínre a vacsorát kísérő beszélgetés során. A második napon már két helyen folytak a küzdelmek. A legjobb hat versenyző továbbra is match race futamokon versengett, míg a 7-15. helyezett indulók négy remek pályafutamon osztották szét egymás között a helyezéseket.


A közönség és turisták nagy örömére a futamok a Tagore sétány előtti vízterületen zajlottak, ahol látványos és izgalmas párharcoknak lehettek tanúi az érdeklődők. A végső győzelmet Vadnai Jonatán szerezte Gyapjas Zsombor és Szilasi Fábián előtt, ám egyetlen versenyző sem maradt ajándék nélkül a díjkiosztót követően.


Az újdonságokra rendkívül fogékony optimisteseink szívesen próbálják ki a különféle versenyzési módokat. Több éve csapatbajnokságokat rendeznek, s a páros versenyzés is osztatlan sikert aratott az ifjúság körében. Az odaadó szülők, edzők, rendezők és segítők jóvoltából a fiatalok ilyenkor kizökkenhetnek a jól megszokott verkliből, a szokásos versenyzési formából, s gyűjthetnek élményeket, tapasztalatokat, mely láthatóan feldobja, s új erővel tölti fel őket, s nem utolsó sorban a számos újonnan szerzett tapasztalatot elraktározhatják, s kamatoztathatják az elkövetkezendő regattán, immáron  „élesben” is.

Eszes Bernadett

Optimist Match Race az elődöntő futamai - (mátrix)

Optimist Match Race a döntő futamai - (mátrix)

Optimist Match Race Ezüst csoport Fleet Racing

Optimist Match Race Nevezési Lista

 

Forrás: www.byc.hu


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Vitorlás szakszótár

Havaria

Havaria: erõsszeles, kicsi orrvitorla Jobbcsapás - a hajó jobbcsapáson halad, ha a vitorlába...

Különleges vacsorahelyszín Budapest

Különleges vacsorahelyszínt keres Budapesten? A Salon Étterem a legjobb választás! Minőségi...

Kielwasser

Kielwasser - farvíz

Motorzárak

Ha nincs motorzárad, de szeretnéd biztonságban tudni motorodat, mindenképp szükséged van...

Elliott 6m

  Elliott 6m - Debütálás a Kieler Woche-n Az első nyolc hajót Kínában a...