Partner Group Kupa verseny beszámoló

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

Bár az időjárás nagyon kellemes nyárias volt a hétvégén, sajnos a vitorlázóknak nem kedvezett a jó idő. Összesen 18 egység nevezett a szeptember 10-11-én, az alsóörsi Katamarán Bázisról rajtoló PartnerGroup Kupa Túraversenyre, de sajnos szelet nem nagyon küldtek az égiek a versenyhez.

A Kelemen Tamás-Pethő Tamás páros nyert Partne rGroup Kupa Túraversenyen

 

Szombaton 11-kor, kettes szélben rajtolt el a mezőny Alsóörsről Balatonalmádi felé, és ez a gyenge szél is folyamatosan elfogyott. Balatonalmádinál a rendezők a verseny szabályai szerint,- ha az első hajó több mint két óra alatt éri el a bóját pályát rövidítenek – pályát rövidítettek, így a mezőny visszacsurgott Alsóörsre egy gyenge egyes szélben. A leggyorsabb  Kelemen Tamás – Pethő Tamás páros volt, ők 3,5 óra alatt teljesítették a távot, de volt olyan hajó ami 4,5 óra alatt futott be a célba. A gyenge szél miatt három egység kiállt a versenyből.
Este a szervezők a versenyzőket és a családot, barátokat egy kötetlen vacsorával láttak vendégül az alsóörsi Lovas Csárdában.
Vasárnap tízkor rajtolt el a verseny Alsóörsről. A kitűzött táv az Alsóörs-Balatonfüred-Tihany-Alsóörs kör volt. Egy erősebb keleti szélben indultak a versenyzők, ennek köszönhetően az első hajó, a Róka Sándor – Korompai Zsolt páros egy óra alatt ért a balatonfüredi bójához. A keleti szél, folyamatosan gyengül és délibe fordult. A teljes kör megtétele után a Róka Sándor – Korompai Zsolt páros ért célba leghamarabb, mögöttük 7 hajó futott be a célba, a többi hajó feladta a versenyt.
A szombati és a vasárnapi eredményeket összeadva texel rate alapján számították ki.
A katamaránozók következő versenye a 2011. október 01-02. Között megrendezésre kerülő Ponton Kupa lesz.
    


Partner Group Kupa eredmények:    


1. Kelemen Tamás – Pethő Tamás
2. Róka Sándor – Korompai Zsolt
3. Kasuba István – Honti Norbert
4. Bakonyi József – Bakonyi Szabolcs
5. Érdi Ferenc – Kovács László
6. Marton Balázs – Székely András
7. Hunfalvy Csaba – Antal Gábor
8. Őri Gergő – Mohai Tamás

 

 


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Vitorlás szakszótár

Fock

A fock jelentése orrvitorla.

Evező

Az evező, vagy másnéven pádli a vitorláshajók tartozéka. A kenu evezőjéhez hasonló, egy...

Exkluzív esküvőhelyszín Budapesten

Exkluzív esküvőhelyszín Budapesten, patinás környezetben, a múlt század emlékeivel, és...

reffelés

A hajó folyamatosan jobban dől az optimális szögnél, célszerű reffelni azaz a...

Révfülöp Üdülőszálló Kikötő

A Balaton nyugati medencéjének északi partján található az Üdülőszálló...