Az Aggteleki Nemzeti Park tanösvényei

Ilyés Zsófia

KÖVESS MINKET

FACEBOOKON

Az Északi – középhegységben érdemes nagyobb sétákat tenni, hiszen olyan állat és növényvilággal találkozhatunk e lenyűgöző helyek mellett, melyek egyedül csak itt fedezhetőek fel. A tanösvényeken sétálva utunkat számos érdekes helyszín is övezi, épp ezért érdemes rajtuk elindulni. Ismerd meg te is!

 

1. Baradla Tanösvény

A Baradla Tanösvény az Aggteleki Nemzeti Park első tanösvénye, melyet 1983-ban létesítettek. Számos természeti és kultúrtörténeti értékkel ismerkedhetünk meg túránk során, mely a Baradla – barlang bejáratait összekötő felszíni túraútvonal.


Összesen húsz tábla szolgál magyarázattal az út során érintett látnivalókhoz.
Útvonala a Baradla – barlang aggteleki bejáratától indul, majd Tó – hegy, Baradla – barlang vörös – tói bejárat, Tengerszem és Baradla – barlang jósvafői kijáraton át vezet összesen hét kilométeren, az S jelzésen haladva.

2. Tohonya – Kuriszlán Tanösvény

Ezt a tanösvényt az Aggteleki Nemzeti Park fennállásának tizedik évfordulójának alkalmából hozták létre, 1995-ben.


26 bemutatóhelyen vezet végig útvonala, mely a karsztvidék Jósvafőtől északra és északkeletre található természeti értékeit (melyek legfőképp geológiai formájúak) mutatja be összesen nyolc kilométer hosszan, a Jósvafő – Tohonya – Kő – völgy – Gergés – lápa – Kuriszlán – Jósvafő útvonalon, az S jelzésen.

3. Alsó – hegyi Zsombolyos Tanösvény


Ez a tanösvény Bódvaszilasról indul, melyet 2000-ben létesített a Bódvaszilasért Baráti Kör, jó pár fontos zsombolyát, azaz aknabarlangot magába ölelve.


Útvonala a Bódvaszilas – Vecsem – bükk – Szabó – pallag – Meteor – barlang – Barlangkutató – forrás – Bódvaszilas táv, mely mindössze nyolc kilométer hosszú és csak a fehér körben piros T jelzést kell követnünk.

4. Borz Tanösvény


Ez a tanösvény 2001-ben létesült, méghozzá az Északerdő Rt. Jósva – Tornai Erdészeti Igazgatóság jóvoltából, utunk során az itt fellelhető természeti értékeket és a környéken folyó erős és vadgazdálkodással foglalkozó jellegzetes erdőtípusokat ismerhetjük meg, zsámos információs tábla segítségével.


Ennek útvonala a Szelcepuszta – Zöldes – bérc nyerge – Szelcepuszta vonalon vezet át, alig három kilométer hosszan.

5. Szádvár Tanösvény


2004-ben létesült a tanösvény, melyet az Aggteleki Nemzeti Park létesített és a ménes – völgyi Szalamandra – háztól indul el.


Szádvár környékét körülölelő számos forrást, erődt és a várrom történetét ismerhetjük meg az 5 kilométeres kis túra során, mely a Ménes – völgy – Tetves – kút – Szádvár – Lakatos – forrás – Ménes – völgy útvonalon halad végig.


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Vitorlás szakszótár

Babaszauna

A babaszauna pozitív hatásai A szauna pozitív hatásairól sokat hallani, azok egyértelműen...

Wellness hotel a Bükkben

Csodás wellness hotel a Bükkben Érdemes útra kelni vidékről is, ha hazánk természeti...

Flatterolás

A flatterolás a vitorla lobogtatása.

Kerékpártúra a Balatonon, Alsóörsi indulással

Ha gyakorlott kerékpárosok vagyunk, vagy akár több hetet is lent tudunk tölteni a Balatonnál,...

Karabíner

A karabíner rugós csat, elengedhetetlen felszerelés a hajósok és túrázók számára....