Tovább erősíti magyarországi jelenlétét a Ryanair – új útvonalak Budapestről

ZH

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

Évelején kiadott közleményében a Ryanair bejelentette, hogy számos járatsűrítése mellett, nyolc új útvonalon kíván indítani Budapestről járatokat március végétől kezdődő nyári menetrendjébe. Az Ukrajnában kialakult helyzet miatt, azonban a tervezett nyolc új desztináció helyett további hármat, így összesen tizenegy új helyre utazhatunk fővárosunkból a Ryanair járataival.

A Ryanair erősödik Magyarországon

2022 nyarára heti 500 budapesti járatot fog indítani a Ryanair, amit ha a pandémia előtti időszakkal hasonlítunk össze, azaz a 2019-es adatokkal, 150 járattal több idén, mint akkor. Az emberek sokáig be voltak zárva, korlátozások keretein belül élhették mindennapjaikat, így természetes, hogy egyre többen vágynak a „kiszabadulásra”, és útnak indulnak, akár itthon, akár külföldön. Ebből kifolyólag minden légitársaság megnövekedett utasszámra számít a nyári csúcsidőszakban, így nem csoda, hogy a Ryanair is terjeszkedik. A légitársaság arra következtet, hogy a tavalyi 3 milliós utasszámot a kapacitásbővítés miatt 4-4,5 millióra bővíthetik.

Az Ukrajnában zajló háború miatt, felfüggesztik menetrendi járataikat a nyárra a Budapest – Kijev, Lviv és Odessza közötti útvonalain. A megüresedet járatokat más desztinációkra irányítják át, így a tervezett 8 új lokáció helyett 11-gyel bővül a repertoár. Kijev helyett elutazhatunk Varsóba, Modlinba vagy Algheroba, de a bolgár tengerparti város, Burgasz is tervben van. 

A Ryanair budapesti bázisának 10. születésnapja

A Ryanair kereskedelmi igazgatója, Jason McGuinness egy sajtótájékoztató keretein belül kijelentette, hogy budapesti bázisuk megnyitásának 10. évfordulóját ünnepelhetjük idén nyáron, amire az eddigi legmagasabb járatszámmal rendelkező nyári menetrenddel készülnek utasaik számára. A már említett Varsói, Modlinai és Algheroi járat mellett az új úticélokhoz tartozik Stockholm, Krakkó, Torino, Bournemouth, Köln, Kaunas, Riga és Shannon. Ezekkel összesen 62 célállomás lesz elérhető a magyar fővárosból. Az új úticélok mellett több útvonalra növelik a járatsűrűséget. Március végétől például már heti 5 nap indítanak járatot Athénba, heti 3 nap közül választhatunk, ha Korfura mennék, de több lehetőségünk lesz Barcelonába, Malagára, Palmára és Paphosra is eljutni.

Flottabővítés

A járatszámok és az új úticélok mellett azzal kívánja az ír fapados légitársaság magyarországi jelenlétét erősíteni, hogy 200 millió dollár többlet beruházással további 2 repülőgépet fognak állomásoztatni a budapesti Liszt Ferenc Repülőtéren a meglévő 6 mellett. A repülőgépek új generációs Boeing 737 8-200-as típusúak, amelyek 4%-kal több utast képesek szállítani környezetkímélőbben. Ez a több, mint 800 millió dolláros beruházás 40%-kal kevesebb zajkibocsátással, és 16%-kal kevesebb üzemanyag felhasználással jár az alapmodelljeikhez képest. 
A flottabővítés és a járatszám növelés a magyar munkapiac számára is jó, hiszen 240 új munkahelyet létesítenek Budapesten és 4000 közvetett munkahelyet támogat a budapesti régióban. A Ryanair 5 éves céljai közé sorolható, hogy a modernebb gépek flottába állításával, és számos környezetvédelmi intézkedés mellett, a cég karbonsemleges legyen.
 


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Vitorlás szakszótár

Téli esküvő

A téli esküvő manapság fénykorát éli, hiszen egyre több pár kezdi felismerni a téli...

Balcsapás

Balcsapás: Egy vitorlás balcsapáson halad, amikor a szelet bal oldala felől kapja....

krejcolás

Célunkat csak negyedszélben tudjuk megközelíteni, és legalább egy fordulást tartalmaz, szél...

Diabétesz

 diabétesz

Fellúvolás

A fellúvolás meghatározását lásd a felmenetel szótárszónál.