Nem szép dolog, mikor a szerkesztő elmarad az események kommentálásával, most mégis ez történt. Remélem, mindenki megbocsátja. Ott tartottunk, hogy a február 20-án elrajtolt VOLVO Ocean Race 4. futamában elég rossz időjárási viszonyok között helyüket és persze a jó irányt keresték a hajók. Taivan után délre kellett volna menniük, ehhez képest kelet-észak-keletnek fordultak, mivel délen nem volt szél.
Öt hajó kisebb helycserékkel sokáig együtt maradt, még inkább kelet felé vitorláztak és várták, mikor indulhatnak délnek. Csak a PUMA mert kockáztatni – nekivágtak észak felé, Japán irányába, aktívan keresve a keletre vivő szelet. Hatalmas, a legvégén 270 mérföldes hátránnyal vitorláztak a többiektől külön, nyilván óriási kétségek közt, beválik-e vajon a számításuk. És bevált, bár azt hiszem, kevesen fogadtak volna erre. Miután 24-én végre megindultak keletnek, (a japán Okinawa sziget vonalában álltak ekkor, mintegy 100 tengeri mérfölddel északabbra társaiktól), meglepő iramban kezdték ledolgozni a hátrányukat. Persze nem csoda, ők 20 csomó körüli sebességgel tudtak repeszteni a jó szélben, amazok meg fele olyan gyorsan csak keresgélték a szelet. De ekkor még mindig több mint 4500 mérföld volt hátra Aucklandig. Tom Addis a PUMA navigátor idegei addigra nyilván kissé már megtépázottak voltak, de valószínűleg nem volt ez másképp a többi hajón sem. Érdekes beleolvasgatni a blogokba, hogy gondolkodnak, hogy hergelik, vagy nyugtatják magukat ilyenkor a csapattagok – van ahol csokit osztanak, szójátékokat játszanak, a Sanyán pl. különféle ételekről álmodoznak.
A következő napokban változatlan maradt a program – mindenki szerette volna elkapni a passzátszelet és a legjobb szögben vitorlázni Auckland felé. Közben persze voltak kisebb csatározások is, de a nagy örömöt az okozta, mikor végre fordulni lehetett.
A PUMA-nál remélték, hogy bár jóval nagyobb pályát vitorláznak be, de sokkal gyorsabban, mint a többiek, szépen ledolgozzák a különbséget. A többiek persze ennek az ellenkezőjében reménykedtek.
Hamarosan a hat csapat közt 60 mérföldre csökkent a távolság. Az ötös flottát a Groupama vezette, de szinte mindenhol történt némi malőr – a Campernek például elszakadt az orrvitorlája, így kisebbel voltak kénytelenek menni, ami nyilván lassította őket, az Abu Dhabin is leszakadt valami, Ian Walkernek megsérült a lába… És mindeközben újra nehéz körülmények közt vitorláztak, nagy szél, hatalmas hullámok közt, legtöbb helyen sisakban küzdöttek az elemekkel. A Camperen így érezték: „Olyan érzés most vitorlázni, mintha kidugná az ember a fejét a kocsi ablakán 60 km/h-s sebességnél a zuhogó esőbe”.
Azután a Groupama- PUMA- Telefonica versengése zajlott az első három helyen, ekkor már nyugat az irány.
És hogy a végére is maradjanak izgalmak a Groupama már Auckland 100 mérföldes közelében járt, mikor léket kapott, valami felhasította az orrát. Rengeteg vizet pumpáltak, mertek ki és közben repesztettek a cél felé…. és március 10-én elsőnek értek be! Másodiknak jött a PUMA, 38 mérfölddel lemaradva, harmadik a Telefonica, akitől a CAMPER csak 1,5 mérföldre maradt le, majd az Abu Dhabi és a Sanya.
Természetesen hatalmas ünneplések következtek, majd pihenés és persze lázas szerelések, felújítások, hogy a 18-i újabb versenyre minden elkészüljön.
Oberkersch Orsolya