Volvo Ocean Race – a Telefónica Blue maximális pontszámot szerzett a hetedik szakasz ellenőrző pontjánál

KÖVESS MINKET

FACEBOOKON

 A Telefónica Blue jó úton halad a végső győzelem felé. Elsőként haladt át Newfoundland-nál a pontszerző állomáson, ezzel további 4 pontot szerzett.

Telefónica Blue - jó úton a győzelem felé

 A Telefónica Blue nyert Rio de Janeiroban, Bostonban, elsőként ért Fernando de Noronha-hoz, a hatodik szakasz pontszerző állomásához és most a hetedik szakaszon is az első helyen hagyta maga mögött Newfoundland-et.

Kemény csapat munka

A „kék” hajó legénysége keményen megdolgozott a maximális pontszámért és Bouwe Bekking (NED) kormányos elmondása szerint kezdetben egyáltalán nem nézett ki jól a helyzetük.

„Néhány okból kifolyólag hátra csúsztunk és a negyedik helyen vitorláztunk, jó pár mérfölddel lemaradva. Rendszeresen ellenőriztük a hajónk alját és a kieleket, de nem találtunk semmit. Egy újabb ellenőrzés alkalmával azonban Pepe Ribes látott valamit.”

Lassú víz partot mos

A csapat azonnal elkezdett tolatni, hogy megtisztítsák a kielt és innentől elkezdődhetett az igazi harc. „Lassan de biztosan küzdöttük fel magunkat,” nyilatkozta Bekking. Végül sikerült legyűrniük a Puma-t, kevesebb, mint egy perccel. Áthaladtak az ellenőrző ponton, majd rögtön kifordultak, hogy elkerüljék a jeges területek nyugati szélét.

Jeges zóna

A mezőny jelenleg egy 14 mérföld szélességű sávon belül halad, mindannyian áthaladtak már a pontszerző állomáson és Dél felé vitorláznak. A jeges területek miatt fordultak Dél felé, a Telefónica Black a legkeletibb hajó, ők párhuzamosan, 106 tengeri mérföld távolságban haladnak a jeges zóna mellett. A mezőnynek 175 tengeri mérföldet kell megtennie a zóna aljáig, közben folyamatosan ügyelniük kell a jégre és csak ezután fordulhatnak újra észak felé.

Pontszerző állomás, Newfoundland:

1. Telefónica Blue
2. PUMA
3. Ericsson 4
4. Ericsson 3
5. Telefónica Black
6. Delta Lloyd

Volvo Ocean Race:

1. Ericsson 4, Torben GRAEL (BRA)
2. Telefónica Blue, Bouwe BEKKING (NED)
3. PUMA, Ken READ (USA)
4. Ericsson 3, Magnus OLSSON (SWE)
5. Green Dragon, Ian WALKER (GBR)
6. Telefónica Black, Fernando ECHAVARRI (ESP)
7. Delta Lloyd, Roberto BERMUDEZ (ESP)
8. Team Russia, DNS

 

Forrás: sailing.org


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Vitorlás szakszótár

Balatonboglár Hajóállomás

A kikötőt 1890-ben helyezték üzembe. Tájolása: NY. A személyhajók a kikötőmedence...

Kuh-forduló

Kuh-forduló vagy Q-forduló, közismertebb nevén szamár- vagy tehénforduló. Erős szélben...

Elliott 6m

  Elliott 6m - Debütálás a Kieler Woche-n Az első nyolc hajót Kínában a...

Hafenmeister

Hafenmeister (ejtsd:háfenmájszter): kikötőmester

Tihanyi Yacht Club

A Tihanyi Yacht Club vitorláskikötőjének bemutatása: A tihanyi kompkikötőtől...