WING Asso Euro 2009 - Harmadik nap

dávid júlia

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

Kiegyenlített mezőny és éles küzdelem jellemezte a WING Asso Európa-bajnokság harmadik versenynapját Balatonfüreden. A mai napon megrendezett mindhárom futamon más-más egység diadalmaskodott.

Wing Asso Euro 2009.

2009.szeptember 19.

 

WING Asso Euro 2009 - Harmadik nap

A negyedik futamot Tuss Miklós (HUN-93) Ou Sali, az ötödiket Vadnai Péter (HUN-134) BMW, a hatodikat pedig Detre Szabolcs (HUN-133) Erste nyerte. Az összetettben 9 ponttal vezet az egyenletes teljesítményt nyújtó Nyári, második Detre Szabolcs (HUN-133) Erste, a harmadik Németh Botond (HUN-126) az Equilorral. Holnap óriási küzdelem várható hiszen a másodiktól a hetedik helyig minimális – egy-két pont - különbség van a csapatok között.
A szombat reggeli szél bíztatóan lengedezett, így forgatókönyv szerint indult a nap. A 19 egység 10.00 órakor 3m/s-os keleti szélben rajtolt el. A negyedik futam első cirkáló szakaszának végén a bójához elsőként érkezett Németh Botond (HUN-126) az Equilorral. Másodikként a Tuss Miklós (HUN-93), a harmadik pedig Nyári Zsolt (HUN-142) lett. A futam második körének kreutz bójájánál azonban már Tuss került az élre mögötte Németh Botond, majd Nyári Zsolt. Ezt a sorrendet meg is őrizték a befutóig és Tuss elkönyvelhette második futamgyőzelmét az Eb-n. Az ötödik futam újra osztotta az első helyeket. A kreutz bóját elsőként az olasz Giancarlo Baj (ITA-102) vette, Vadnai Péter előtt, de mivel hajója érintette a bóját 360 fokos büntető fordulót kellett végrehajtania, így visszaesett a harmadik helyre a másik olasz egység, Brigenti (ITA-95) mögé. Az előző két futam győztese Tuss csak az utolsó előtti helyen vette a cirkáló bóját. Egy kör megtétele után az olasz Brigenti vezetett, mögötte Vadnai vitorlázott, majd Nyári a harmadik helyen. Az ötödik futam befutója igen jól sikerült a jól taktikázó Vadnai számára, hiszen az olasz Brigentit maga mögé utasítva elsőként ért célba. Sőt az olaszt még a pazarul finiselő Bartos Zoltán (HUN-127) is megelőzte ezzel megszerezve a második helyet.

A futam után Vadnai Péter (HUN-134) nyilatkozta:” Végig  arra koncentráltam, hogy a leé bójánál belső helyem legyen, az első körben még sikerült az olasznak alattam elcsúsznia, de a második bójavételnél már tisztán elől voltam és ezt a helyet sikerült is a befutóig megtartanom.”

A hatodik futamnál Litkey Farkas korai rajtos volt, pedig remekül jött el, így sajnos számára tovább folytatódott a pech széria. Az első cirkáló szakasz végén egyértelműen látszott, hogy azok jártak jobban akik a pálya közepén vitorláztak, így Detre elsőként vette a kreutz bóját, másodiknak Szilvássy, harmadiknak a korai rajtos Litkey. A címvédő ikrek ezt a remek helyet már nem is engedték ki a kezükből, a következő körben növelték a mezőny és a köztük lévő távolságot így tetemes előnnyel értek célba. A második körben a cirkáló bójánál a második helyen tisztán a bójára vitorlázó Litkey elé befordult Nyári és össze is ütközött Litkeyvel. A második hátszeles szakasznál Bartos Zoltán (HUN-127) BDO ügyesen feljött és Detre mögött másodikként ért célba. A harmadik Nyári lett, akik tejesítették az ütközésért járó büntetéseket. A hetedik futamot bár elrajtoltatták a rendezők, de a jelentősen lecsökkent szél. Ráadásul a szél iránya is komoly mértékben változott, így véget ért az első hátszeles szakasz felénél. Ezt a futamot a rendezőség másnapra halasztotta. Nyári tetemes előnnyel vezet az összetettben, második Detre Szabolcs (HUN-133) Erste, a harmadik Németh Botond (HUN-126) az Equilorral. Holnap óriási küzdelem várható hiszen a másodiktól a hetedik helyig minimális különbség van a csapatok között.  A hazai vesztese Litkey mellett az eddig vezető olasz Brigenti is szomorú, hiszen ma a negyedik helyre csúszott vissza. Massimo De Luca, a csapat egyik tagja elmondta:”Az első két nap jól mentünk és a szél is kedvező volt számunkra, sajnos ma ebben a kis szélben nem igazán remekeltünk. Mi a Gardán az erősebb szelekhez vagyunk szokva. Természetesen bízunk benne, hogy holnap három jó futamot tudunk vitorlázni.”
Végezetül a tegnap lezajlott csocsó döntő eredményét is közöljük. A győztes az olasz Bete párosa lett, második a FantomASSO, harmadik az ASSOle mio legénysége.

WING Asso Euro 2009 - Eredmény a harmadik nap után

 

Forrás: vitorlazas.hu


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Vitorlás szakszótár

Dűznihatás

A dűznihatás jelentése réshatás, a levegő felgyorsulása a nagyvitorla és az orrvitorla között.

Cumolonimbus

A cumolonimbus egy 1-2 km magasan kezdődő és 12-14 km magasságig felnyúló zivatarfelhő....

Belső hely

Belső hely – versenyben a pályajel kerülésekor a külsõ hajó köteles helyet adni a...

Alba

A nagyvitorlarudat lefeszítő szerkezet, mellyel egyrészt a nagyvitorla alakja,...

Exkluzív esküvőhelyszín Budapesten

Exkluzív esküvőhelyszín Budapesten, patinás környezetben, a múlt század emlékeivel, és...