Apple vs Andorid: a háború még csak most kezdődik!

hirdetes

Apple vs Andorid: a háború még csak most kezdődik!

hirdetes

Iratkozz fel Te is Youtube csatornánkra, kattints az alábbi YOUTUBE ikonra! 

 

 

 

Bár az Apple csatát nyert egy tisztán amerikai esküdtekből álló, amerikai bíróságon egy ázsiai cég ellen, és ez nagy veszteséget okozott a Samsung részvényeseinek, de a csata nem áll meg, sőt durvulni látszik! Beszállt ugyanis a harcba a Google, aki ameri

Apple vs Andorid: a háború még csak most kezdődik!

A Google beszáll a harcba!

Az Apple és a Samsung jogi háborújának legkiélezettebb pillanatait választotta a Google, hogy beszálljon az egyre inkább elvaduló okostelefonos szabadalmi háborúba. Az amerikai szövetségi bíróság egymilliárd dolláros kártérítést ítélt meg az Apple javára, és kimondta, hogy a Samsung szabadalmakat sértett és formatervezési megoldásokat lopott. A tárgyalás most éppen ott tart, hogy melyik Samsung-telefonokat kell ezért kitiltani az amerikai kereskedelmi forgalomból.
Ezen a ponton lépett be a képbe a Google. A cég a nemrég csillagászati összegért, több mint 12 milliárd dollárért felvásárolt Motorola Mobility szabadalmait használja fegyverként, és azzal vádolja az Apple-t, hogy több ponton is megsérti ezeket a szabadalmakat. A vád hét technológiát sorol fel, amiket az Apple illegálisan használ, ezek között vannak gps-es helymeghatározáson alapuló emlékeztetők, a Siri hangfelismerő rendszer és személyes asszisztens szolgáltatásai, videólejátszás, wifis adatátviteli megoldások.
hirdetes
A Google szerint a cég már két éve próbálkozott az Apple-nél a szabadalmi vita békés megoldásával, sikertelenül (az Apple közben azt állítja, a Google sérti az ő szabadalmait az Android egyes megoldásaival). A Google beadványa szokatlan kéréssel áll elő, nem kártérítést szeretnének, hanem hogy a bíróság tiltsa be az Apple kérdéses termékeinek importját az USA-ba. Mivel az iPhone-ok és iPadek Ázsiában készülnek, ez gyakorlatilag a hazai piacról való kiszorítást jelentené.
hirdetes

Az Apple-Samsung harc résztvevői

Ha az ügy eljut a bíróságra, az az Apple-Samsung harc milliárd dollárjánál is jóval magasabbra teszi a tétet, és elkerülhetetlen lesz, hogy a piac összes többi nagy szereplője is állást foglaljon (különösen érdekes lesz például a Microsoft reakciója, ami mindkét cégnek ősi ellenfele).
A Samsung közben kitérő manőverbe kezdett, hogy elkerülje a telefonjai betiltását, a cég szóvivője azt mondta, módosítják a készülékeiket, hogy azok többé ne sértsenek szabadalmakat, és így a piacon maradhassanak. A módosítási kényszer a Google által fejlesztett Android operációs rendszert is komolyan érinti.
 

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
hirdetes
IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE!X
Érdekelnek a legfrissebb vitorlázással kapcsolatos hírek, legújabb blogbejegyzéseink?


A 'FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE' gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatvédelmi Szabályzatunkat.