Idén még több nyereségre számítanak a Balatonból!

Kövess minket facebookon!
Főoldal > Idén még több nyereség származhat a magyar tengerből

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Idén még több nyereség származhat a magyar tengerből


2016/04/06

A 2015-ös év is kiemelkedő volt a Balaton életében, hiszen rekordmennyiségű profitot termelt. Idén  pedig csak a húsvéti időszak alatt több, mint ötezren választották a Balatoni Hajózás Zrt. szolgáltatásait, így most sokkal siekresebb évre számítanak még a tavalyinál is.

 

Az idei év még nagyobb népszerűséget hozhat a magyar tengernek!

A tavalyi év minden szempontból sokkal jobb lett a 2014-es évhez képest a Balatoni Hajózási Zrt. életében.


Idei számítások szerint a 2016-os év azonban még jobb lehet az előzőnél, tehát összesen öt százalékkal, azaz 120 millió forintnyi összeggel lehet több a nyereség.


Ezeket a szuper eredményeket talán a nem éppen kedvező időjárásnak köszönheti meg a cég, hiszen a hatalmas hőség nem csábítja annyira nagy mértékben a pihenni vágyókat a Balatonra.


Nem egy ember érdeklődött a különböző élmény, valamint rendezvényhajók programjai felől, ezzel szemben a menetrendszeri járatokat kevés ember vette igénybe.

 

 

 

 

A személyhajókra összesen 660 ezer szállt fel, ebből 487 ezer utazott a menetrend szerinti járatokon, a  kompszolgáltatást pedig majdnem 998 ezer ember választotta összesen 298 ezer járművel.


Az idei szezonra a Bahart újabb és frissebb menetrenddel jelentkezik, valamint négysávos díjszabással, mely lényegesen igazságosabb.
A távolság függvényébén a mostani felnőtt jegyek 1200-1300 forint körüli áron mozognak, díj emelés azonban nem lesz, hiszen a nagyobb forgalom a cél.

Az idei év még nagyobb népszerűséget hozhat a magyar tengernek!

Alsóörs kikötőjének fejlesztése is megkezdődik, ami 250 millió forintnyi befektetés lesz, ennek köszönhetjük majd a bővebb vitorláshelyeket is, melyeket ki lehet majd bérelni továbbra is.


Az árak itt is változtatlanul maradnak, ebből is jelentős növekedésre számítanak bevétel szempontjából.

 

 

 

 

A Bahart a számos újítás mellett nem egy hajó felújítását is tervezi, ezek között lesz a Beatrix nevet viselő, mely 2017-re lesz majd kész elviekben.

 

Ezzel együtt az eddigi években 350 és 500 millió forintot felemésztő beruházások idén 7-800 millióra nőnek majd a tervezet szerint.

 


A kormány a Balaton fejlesztésének 300 milliárd forintos koncepciójából a Balatoni Hajózási Zrt. kétmilliárdot fordít majd a hajópark és további kettőt pedig a kikötőfejlesztésekre.

 


Ezek mellett ipari kikötőkre, védművekre is szeretnének pénzt fordítani majd, reméljük ez sikerülni is fog és még többen látogatunk majd el a magyar tengerhez! :)


tenger,óceán utazás



Kövess minket
Iratkozz fel!
Ne maradj le a legfrissebb vitorlás hírekről és programokról
Vitorlás szakszótár

Beton

A beton egy kötőanyagból (cement, rigipsz, gipsz..), adalékanyagból (homok, sóder, kavics,...

Dekk

A dekk jelentése fedélzet.

Kielwasser

Kielwasser - farvíz

Traveller

Traveller - a munkapad speciális fajtája, könnyen állítható

Bumlift

Bumlift: nagyvitorla pihentetõ kötél (másnéven "dirk")
Vitorlázás: sportolóknak és amatőröknek egyaránt!

A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt.

Vitorlázás minden mennyiségben

Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!

Vitorlásversenyek

Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.

Vitorlás életmód

A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.

Vitorlás utazások

Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!

Honlapkészítés, webdesign, keresőoptimalizálás: Expedient
Marketing tanácsadónk a: Marketing Professzorok Kft.