Balatoni kempingek: telt ház a nyáron

Kövess minket facebookon!
Főoldal > Megteltek a balatoni kempingek

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Megteltek a balatoni kempingek


2017/06/22

Újra divatba jött, vagy lehet, hogy soha nem is ment ki belőle? A balatoni kempingekben telt ház van a főszezonban, ami azt jelenti, hogy idei nyár egy csúcs lesz!

Telt ház a Balatonon!

Egy év alatt 20 százalékkal emelkedett az előfoglalások aránya a Balatontourist által üzemeltetett tó körüli kempingekben, a nagy érdeklődés miatt a főszezonra már szinte elkeltek a közvetlen vízparti parcellák, és lefoglalták az üdülőházak, mobilházak, illetve bérsátrak nagy részét is - közölte a Balatontourist az MTI-vel szerdán.  

 

Gyorsan fogynak a helyek a balatoni kempingekben

A tájékoztatás szerint a Balatontourist által üzemeltetett, 12 tó körüli kempingben július-augusztusra lassan már betelnek az időpontok, különösen a hétvégék, illetve fogynak a még bérbe vehető üdülőházak, mobilházak és a sátrak is. Ebben az évben is a külföldről érkező turisták foglalták le leghamarabb a helyüket, a vendégek 70 százaléka, jóval a szezon előtt. A belföldi vendégek aránya 30 százalékos, akik inkább a tavaszi turisztikai vásárok után döntöttek a nyaralásuk helyszínéről.

 

Magyar turisták adják a balatoni forgalom nagyobb részét

Az előfoglalási adatok alapján a külföldiek közül továbbra is a német, holland és dán vendégek jönnek szívesen a tó körüli kempingekbe, de továbbra is a magyar turisták adják a Balatontourist forgalmának a 60 százalékát. 


A Balatontourist jelenleg 106 hektáron 12 vízparti kempinggel jelenik meg a piacon, amelyek saját üzemeltetésben, illetve franchise rendszerben működnek. Tavaly a saját üzemeltetésben működő szálláshelyein 183 ezer vendég fordult meg, akik több mint 630 ezer vendégéjszakát töltöttek a kempingekben. 

 

Forrás: MTI

 

 

A következő kempingekbe van még néhány szabad hely, amennyiben Nektek is kedvetek támadna a szabadban nyaralni:

 

Balatontourist Füred Kemping & Üdülőfalu Balatonfüred

Balatontourist Napfény Kemping Révfülöp

Balatontourist Aranypart Kemping & Üdülőfalu Siófok-Szabadifürdő

Balatontourist Balaton Vendégház Badacsonytomaj

Balatontourist Berény Naturista Kemping Balatonberény

Balatontourist Ifjúság Kemping Siófok-Sóstó

Balatontourist Mirabella Kemping (ex Autós) Zamárdi

Balatontourist Napsugár Kemping & Üdülőfalu Fonyód

Balatontourist Park Kemping & Üdülőfalu Vonyarcvashegy

Balatontourist Platán Hotel Zamárdi

Balatontourist Strand-Holiday Kemping Balatonakali

Balatontourist Termál Kemping Zalakaros

Balatontourist Vadvirág Kemping & Üdülőfalu Balatonszemes

Kemping & Üdülőfalu Keszthely

 


Balaton



Kövess minket
Iratkozz fel!
Ne maradj le a legfrissebb vitorlás hírekről és programokról
Vitorlás szakszótár

Havaria

Havaria: erõsszeles, kicsi orrvitorla Jobbcsapás - a hajó jobbcsapáson halad, ha a vitorlába...

Ballaszt

A ballaszt meghatározásád lásd a tőkesúly szótárszónál.

Felmenetel

A felmenetel a hajó szélirány felé történő irányváltoztatása. A felmenetel szélbeállásig tart.

Bugsprit

A bugsprit meghatározását lásd az orrsudár szótárszónál.

Autopilot

Autopilot: Elektronikusan vezérelt, tájolóval és GPS-el (Global Position System)...
Vitorlázás: sportolóknak és amatőröknek egyaránt!

A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt.

Vitorlázás minden mennyiségben

Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!

Vitorlásversenyek

Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.

Vitorlás életmód

A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.

Vitorlás utazások

Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!

Honlapkészítés, webdesign, keresőoptimalizálás: Expedient
Marketing tanácsadónk a: Marketing Professzorok Kft.