Színes programokkal vár a Balaton: balatoni programok július első felében, júliusi balatoni programok

Kövess minket facebookon!
Főoldal > Színes programokkal vár a Balaton: balatoni programok július első felében

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Színes programokkal vár a Balaton: balatoni programok július első felében


2020/06/29
VN

Az év első felében esedékes programok a koronavírus miatt elmaradtak, így most bőven van mit pótolni. Aggodalomra semmi ok, bár még a vírus veszély továbbra is fent áll, így nem árt óvatosnak lenni, a korlátozásokat feloldották, lazították, így újra lehetőség nyílik programok szervezésére, a Balatonon rendeznek is egy párat. Mutatjuk milyen programok várnak rátok július első felében a Balatonon.

Nyári balatoni programok-július első fele

Siófokon sok-sok koncert lesz

Kezdjük rögtön a nyüzsgő Siófokkal, amiben most sem kell csalódnunk, hiszen bőven tartogat izgalmas programokat nekünk, ráadásul nemcsak hétvégén, hanem hétköznapokon is. A paletta elég sokszínű, így biztosan mindenki megtalálja majd a favoritot, többek között olyan művészek fordulnak meg a színpadon, mint Dallos Bogi, vagy Dunakeszi Szimfonikus Zenekara.

Július 2., csütörtök 19.00 – Kálmán Imre Kulturális Központ, belső udvar
Sárik Péter Trió – Falusi Mariann – Belvárosi Zenei Estek 2020

 

Július 5., vasárnap 19.00 – Jókai park
For You Acapella Szlovákia – Zene a zöldben – komolyzenei koncertsorozat

 

Július 6., hétfő 19.00 – Kálmán Imre Kulturális Központ, belső udvar

Belvárosi Betyárok –  Autó, alagút – Vakációs gyermek koncertek

 

Július 7., kedd 19.00 – Kálmán Imre Kulturális Központ, belső udvar

Nyáresti operett előadások – fellép a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar kisegyüttese

 

Július 9., csütörtök 19.00 – Kálmán Imre Kulturális Központ, belső udvar

Dallos Bogi – Belvárosi Zenei Estek 2020

 

Július 12. vasárnap 19.00 – Jókai park

Dani János trió – Zene a zöldben – komolyzenei koncertsorozat

 

Július 13., hétfő 19.00 – Kálmán Imre Kulturális Központ, belső udvarSólya Zenekar – Gyerek Táncház Fodor Jankával és Csuti Péterrel – Vakációs gyermek koncertek

 

 

Tihanyban is lesznek programok

Tihanyban, a Balaton ékszerdobozában sem kell unatkozni, már csak azért sem, mert itt összegyűjtöttünk nektek 10 kihagyhatatlan Tihanyi látnivalót, amit semmiképpen sem kell kihagyni, de azért néhány program is lesz július elején. 

 

Július 4., szombat 20:00 – Tűzkert Étterem
Gébert-Ulbert-Ferenczy Trió koncert

 

Július 11., szombat 20:00 – Tűzkert Étterem
Fekete-Tomor-Moré Trió

 

Az izgamas júliusi balatoni program kavalkád itt nem ér véget, a következő oldal is tartogat sok-sok izgalmat, sőt még csak most jön a java!


Balaton érdekesség hír kultúra utazás



Kövess minket
Iratkozz fel!
Ne maradj le a legfrissebb vitorlás hírekről és programokról
Vitorlás szakszótár

Szigliget - Hajóállomás BH Zrt.

Szigliget Hajóállomás BH Zrt. Vitorláskikötő tudnivalók A Balaton...

Oktatás helyszín Budapest

Oktatási helyszín Budapesten, a Gólvonal Bisztróban, ahol minden adott ahhoz, hogy tökéletes...

Jobbcsapás

Egy vitorláshajó jobb csapáson halad, amikor a szelet jobb oldala felől kapva baumjával a bal...

Káptalanfüred Káptalan Vizisport Egyesület

A Balaton keleti medencéjének északi partján található a Káptalan Vizisport...

Inzulinrezisztencia

  Inzulin rezisztens állapotban az adott inzulin jelre bekövetkező...
Vitorlázás: sportolóknak és amatőröknek egyaránt!

A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt.

Vitorlázás minden mennyiségben

Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!

Vitorlásversenyek

Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.

Vitorlás életmód

A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.

Vitorlás utazások

Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!

Honlapkészítés, webdesign, keresőoptimalizálás: Expedient
Marketing tanácsadónk a: Marketing Professzorok Kft.