A koronavírus járvány kissé felkavarta az állóvizeket, így a Balatonon is hozott némi változást. Kezdve azzal, hogy a szezon sem tudott zökkenőmentesen, időben elindulni a korlátozások miatt. És bár már úgy néz ki, hogy szép lassan indul az élet a Balatonnál, azzal kell folytatnunk a sort, hogy a strandolást is szigorú szabályokhoz kötötték, aminek része a forgalom korlátozása is, hogy a biztonságos távolság tartható legyen. Emiatt pedig több balatoni strand is emelt az árakon, mutatjuk is a részleteket!
Arról, hogy pontosan milyen szabályzások lesznek a balatoni strandokon, arról már ebben a korábbi cikkünkben részletesen beszámoltunk. A lényeg dióhéjban annyi, hogy tartani kell a megfelelő távolságot a strandokon is, és minden vendég részére megfelelő területet kell biztosítani szárazföldön, és a vízben egyaránt, ami azzal jár, hogy kevesebb embert lehet beengedni egy-egy strand területére. Emellett pedig egyéb higiéniai normáknak is meg kell felelni, ami szintén költségekkel járhat. Tehát nemcsak a bevételek csökkennek, hanem a költségek is nőnek, ezt pedig valahogy kompenzálni kell, ezért több strandon is a belépőjegyek árának megemelése mellett döntöttek, de vannak olyan helyek, ahol éppen az alacsony árakkal próbálják ösztönözni az embereket a strandolásra.
Sok helyen csak július 1-jére tervezik a nyitást, így még nem született végleges döntés az áremelésekről minden strandon, de így is hosszú azok listája, akik az emelés mellett döntöttek. Van olyan strand, ahol 60%-ot is emeltek tavalyihoz képest (Csopak) , és olyan strand is van, ahol 1700 Ft-ot kérnek el egy belépőért (füredi Esterházy strand), még máshol 500 Ft-ot kell fizetni, már 3 éve (Révfülöp). De más változásokra is számítani kell, például Csopakon a heti bérletek, 3 napos jegyek, a napi többszöri belépésre jogosító jegy megszűnik, mert ha megtelik a strand, nem tudják garantálni a használatukat, Szigligeten a pénztár délelőtt 9 órától este 7 óráig működik a napijegyes árakkal, este megszűnik a korábbi “szabadstrand” státusz, mert nem tudnák kontrollálni a benntartózkodók számát.
A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt. Ha pedig Balatonfüreden konferencia helyszín érdekel, akkor a Vinifera 5* Superiort ajánljunk!
Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!
Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.
A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.
Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!