A limnológiai intézet most hozott nyilvánosságra egy friss tanulmányt, azzal kapcsolatban, hogy hogyan hat a klímaváltozás a békák számára. Magyar kutatók közel 1000 békafaj viselkedési szokásait elemezték a Global Ecology and Biogeography című szakfolyóiratban megjelent cikkükben. A Dr. Vági Balázs (Debreceni Egyetem, Evolúciós Állattani Tanszék) és Dr. Végvári Zsolt (az Ökológiai Kutatóközpont egyik intézetigazgatója) első szerzőségével és Székely Tamás professzor (Debreceni Egyetem és University of Bath) közreműködésével nemrég megjelent publikációban a békák utódgondozásának és szaporodási rendszereinek sokszínűségét vizsgálták, kitérve ebben az éghajlat szerepére is.
A kétéltűek voltak az első szárazföldi gerinces állatok, evolúciós történetük 360 millió évre nyúlik vissza, és a modern kétéltűek a korai őseikből kifejlődött, a víztől jobban függetlenedett gerincesek mellett is sikeres és jelentős csoportot alkotnak. Ugyanakkor a klíma változása csökkenő táplálékkészlettel, romló szaporodási sikerrel és a megszokott életciklusuk felborulásával fenyegeti őket. Ha a kétéltűek eltűnnek az élőlények kölcsönös egymásrautaltságának rendszereiből, amelyben ragadozóként és táplálékként egyaránt fontos szerepük van, akkor az ökológiai stabilitás felbomlik, és a rendszer kártyavárként dől össze. Bár a hazai fajok életmódja alapján nem gondolnánk, evolúciós fejlődésük során változatos utódgondozás alakult ki a békáknál, például fészeképítés, peték őrzése, ebihalak szállítása. Ezért a békák kiváló modellcsoport az utódgondozó viselkedés evolúciójának kutatásához.
„Az egy –egy modellfajon végzett kutatások mellett nagy szükség van sokfajos összehasonlító (komparatív) kutatásokra is, hiszen a nagy evolúciós trendek és ok-okozati összefüggések ilyen módon kutathatók a legjobban” – hangsúlyozta Székely Tamás professzor. „Az utódgondozás pedig az egyik legváltozatosabb viselkedés az élővilágban, ennek ellenére számtalan kérdőjel merül fel az evolúciójáról. Például sokszor nem egyértelmű az oka annak, hogy melyik szülő gondoz és hogy miért pont az adott gondozásformát választja.”
A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt. Ha pedig Balatonfüreden konferencia helyszín érdekel, akkor a Vinifera 5* Superiort ajánljunk!
Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!
Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.
A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.
Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!