A koronavírus kissé megzavarta az állóvizet, ahogyan minden sporteseménybe úgy a vitorlásversenyekbe is beleszólt, ennek ellenére nincs okunk csalódottnak lenni, sőt…Elképesztő magyar siker született: Berecz Zsombor vitorlázó aranyéremmel ért haza Gdyniából a Finndingi Eb-ről.
Az MTI számolt be róla, hogy magyar siker született a vitorlázás világában. A tokiói olimpiai kvótával már rendelkező magyar sportoló az egy héttel ezelőtt kezdődött verseny utolsó előtti napján, szombaton állt az élre. A kontinensviadal honlapja szerint a vasárnapi első futamban nyolcadik lett, ezzel behozhatatlan előnyre tett szert. Az utolsó futamban a 24. helyen végzett, ami a leggyengébb eredménye volt, így ezt nem vették figyelembe a végelszámolásnál. Berecz 53 helyezési ponttal végzett az élen.
A magyar szövetség beszámolója szerint 27 nemzet hetven vitorlázója indult az osztály nyílt, a tengerentúli versenyzők számára is nyitott kontinensviadalán. Berecz szinte folyamatosan a legjobb tíz között végzett, ennek is köszönhette, hogy a legutolsó futam már tét nélküli volt számára. Sokáig a brit Giles Scottal és a spanyol Alejandro Muscattal volt harcban az Európa-bajnoki címért, de utóbbi sokat hibázott a hajrában, így lecsúszott a dobogóról. Scott ezüstérmes lett, a dobogó alsó fokára pedig az U23-as spanyol Joan Cardona Méndez állhatott fel, aki ezzel megnyerte a fiatalabb korosztály versenyét.
Berecz 2018-ban világbajnok volt Finndingiben, 2016-ban és 2019-ben Európa-bajnoki ezüstérmet nyert, tavaly pedig megnyerte az olimipai tesztversenyt. A mezőnyben ott volt Németh Domonkos is, aki a 31. helyen végzett, az U23-as mezőnyben pedig negyedik lett.
A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt. Ha pedig Balatonfüreden konferencia helyszín érdekel, akkor a Vinifera 5* Superiort ajánljunk!
Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!
Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.
A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.
Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!