Forrás: vitorlazas.hu
Cadet Eb 2009.
Almeria (Spanyolország)
Résztvevők:
Bagyó Áron – Polgár Lukács
Bors Máté – Kanyicska Márk
Munka Márton – Kratzl Anna
Weidinger György – Horváth Balázs
Edző: Gerencsér Gergely
Cadet EB 2009- Csak THE-s vitorlázók indultak
A megszokottól eltérően kicsit kevesebb hajóval indultunk július 10-én a 2700 km-es útra. A csapat minden tagja a Tihanyi Hajós Egyletben vitorlázik, így az összeszokással nem volt probléma. A fárasztó utazás után volt időnk regenerálódni, mivel a szervezők nem engedték még lepakolni sem a már megérkezett csapatokat, annak ellenére, hogy két lapon is kellett előre jelezni, hogy mikor érünk oda. Így maradt a hullámfürdő.
Cadet EB 2009 - Edzés a regatta előtt
A további edzésnapokon szerencsére már vitorlázni is tudtunk, így remekül fel lehetett mérni a pálya helyszínének körülményeit.
Számunkra szokatlanul nagy hullámokkal találkoztunk déli irányból. A hullámok szinte mindig innen érkeztek, csak a méretük változott. Az uralkodó szélirány is ez volt, de gyakran vitorláztunk nyugatias szelekben is. Az áramlás feltérképezése volt a legnehezebb, mert iránymutatást nem kaptunk és a helyi halászok is csak a fő irányokat magyarázták el, de akkor is saját nyelvükön. A pálya helyszínén pedig volt egy törés a tengerfenéken, ami láthatóan megkeverte a víz áramlását. Erre a körülményre fektettük a legtöbb figyelmet, mivel úgy éreztük, befolyásolhatja a futamok végeredményét. Emellett az ilyen körülményekre való állításokat és hajóvezetést próbálgatták a gyerekek. Maga az edzés remek élmény volt mindenkinek, hiszen minden vitorlázó álma, hogy 3 méter magasról gyönyörű szélben siklathasson a hajójával. Öröm volt nézni minden arcot, ahogy játszottak a természet erőivel.
Cadet EB 2009 - Simán ment minden a felmérésen
A felmérésen simán átment minden, igaz délies „precizitással” mértek mindent és jöhetett a próbafutam, ami alatt az időjárás az edzés körülményeket idézte, Nyugati 20 csomós széllel és hullámzással, valamint 15 méter/ perces déli áramlással. Eben a futamban együtt indították a 111 hajót, de a versenyt kvalifikációs rendszerben szerették volna rendezni. Nagyon jól mentek a hajóink, mindenkinek jó volt a sebessége, megbarátkozott a körülményekkel és az első harminc között álltak, mikor két kör után törölték a futamot.
Cadet EB 2009 - Idegtépő várakozás
Vidáman, de kellő izgalommal készültünk és vártuk az első futamot, de ez a várakozás idegtépően hosszúra sikerült. A verseny első három napján minimális szél fújt csak, így nem lehetett futamot tartani. Egyik nap 6 órát várakoztunk vontázva a vízen, hogy együtt tudjuk tartani a hajókat az áramlással szemben. A többi napokon pedig a klub beton parkolójában árnyék és kiegészítő programok nélküli senyvedés volt a srácok osztályrésze. A szervezők még egy palack vizet sem adtak a gyerekeknek, amire eddig még nem volt példa. A selejtező futamokat törölték és a csoportbontást is átírták. Minden nap változtattak valamit a versenykiíráshoz képest, hogy esély maradjon az értékelhető verseny lebonyolítására.
Cadet EB 2009 - Megélénkült a szél
Csütörtökön aztán megemberelte magát a szél és azon melegében 4 futamot bonyolítottak le egy nap alatt. 4-es néhol 5-ös déli szélben a megszokott hullámokon, de egy kissé nyugatias, a pályán keresztbe folyó áramlás mellett azt lehet mondani, hogy jól sikerült napot zártunk. A srácok jól alkalmazkodtak a megváltozott lebonyolítási rendszerhez, s jól megérezték a rajtok és a bójavételek fontosságát. Ezeken a pontokon akár 40-50 helyet is lehetett veszíteni, ha valaki rosszul kalkulált az áramlással. A rövid pálya miatt a taktikázásra nem maradt sok lehetőség sokkal nagyobb hangsúlyt kapott a tiszta szélben történő vitorlázás. Kiemelhető, hogy Marci és Anna egy 7. hellyel nyitott, de sajnos technikai problémáik miatt a többi futamuk nem úgy sikerült, mit azt szerették volna. A nap végén 35. helyen álltak, de kiejtőjük elég magas volt, ami bizakodásra adott okot.
Cadet EB 2009 - Egyenletes teljesítmény
Máté és Matyi nagyon egyenletesen jöttek mindig az első 30 között és egy 13. hellyel a nap végén. A teljesítményük a 18. helyre volt jó összetettben. Áron és Lukács egyenletesen de egyre fáradtabban versenyeztek. Ez látszott is a futamaik eredményén. Természetesen az ideiglenes 21. helyük több, mint amit vártunk. Gyuri és Balázs eléggé zaklatott futamokat produkáltak, voltak nagyon jó és kevésbé jó meneteik. 26. helyen álltak a nap végén, amiről tudtuk, hogy a kiejtők után még sokat változhat. Az utolsó napra úgy mentünk ki, hogy még nem lehetett tudni, hogy egy vagy két futamot szeretnének-e rendezni. Mi az utóbbira igyekeztünk készülni és tudtuk, hogy mindegyiknek nagy jelentősége lesz a kiejtők miatt. Ugyan azok a körülmények vártak ránk, csak az áramlás iránya változott 180 fokot.
Cadet EB 2009 - Áron és Lukács előrelépett
Előrelépni Áronnak és Lukácsnak sikerült, köszönhetően a 18. és 10. helyüknek. Igazán jól vitorláztak ezen a napon. A többi egység kiemelkedő futamot nem tudott menni, de magasan a mezőny első felében vitorláztak. Ami nekem személy szerint nagyon tetszett, hogy nagyobb botlásokat nem csináltak, ellenben a többiekkel. Ezért is sajnáljuk, hogy nem tudták az összes futamot megrendezni, mert akkor ez a kiegyensúlyozottság még inkább fizetett volna.
Cadet EB 2009 - Sikeres finálé
A tervezett célokat az aranycsoportba kerülést maximálisan teljesíteni tudtuk. Két egységünk a mezőny első negyedében, egy hajónk az első harmadban, egy pedig az első felében végzett a mezőnyben. Minden elismerésem a csapaté, hogy ilyen idegen körülmények és bosszantó szervezési kellemetlenségek ellenére higgadtan, éretten versenyeztek. Csak gratulálni lehet Nekik. Öröm volt együtt dolgozni a csapattal ebben a két hétben, szép pillanatokat szereztek mindannyiunknak.
Cadet EB 2009 - Eredmények (111 induló):
NÉV NEMZ 1. f 2. f 3. f 4. f 5. f 6. f
1. Christopher Brewer/Ole Alcock GBR 1 15 1 1 3 13 19
2. Sophie Dingwall/Cristopher Sycamor GBR 12 4 4 10 43 7 37
3. Tom Alleman/Danis Tanguy BEL 16 39 7 4 2 9 38
20. Bagyó Áron – Polgár Lukács HUN 15 21 28 38 18 10 92
24. Bors Máté – Kanyicska Márk HUN 25 13 23 28 23 47 112
31. Weidinger György – Horváth Balázs HUN 18 29 52 36 19 46 148
43. Munka Márton – Kratzl Anna HUN 7 53 60 33 56 32 181
Gerencsér Gergely
A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt. Ha pedig Balatonfüreden konferencia helyszín érdekel, akkor a Vinifera 5* Superiort ajánljunk!
Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!
Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.
A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.
Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!