Ha túrázni indulunk, kétségtelen, hogy az egyik legfontosabb szempont a bakancs minősége, vízállósága és kényelme. Viszont nem kell mindenáron lemondani a kényelem és a praktikum javára a divatosságról sem. Hála a gyártóknak, manapság könnyű dolgunk van, ha egyszerre akarunk divatos és használható bakancsot választani. Nézzünk szét a kínálatok között!
Rég lejárt már a praktikus, strapabíró, de csúnya, vagy túlzottan outdoor kinézetű bakancsok kizárólagos korszaka. Azokról a típusú túra lábbelikről van szó, amelyeket igazán egy hétköznapi, utcai, vagy akár sportosabb viselethez sem lehetett már felvenni, mert túlzottan „túrázó” formája volt. Ezzel egy ideje a gyártók szakítottak, és piacra dobtak kifejezetten olyan bakancsokat, amelyeket már hétköznapra, vagy keményebb teleken is bátran viselhetünk anélkül, hogy hegyi expedícióra készülnénk. Senki sem fogja ugyanis azt gondolni róla, annyira belesimul a hétköznapi utcai viseletbe. Az ilyen utcaiként is hordható outdoor lábbelik ugyanazt a magas minőségű technológiát kapják, mint amelyeken meg is látszik, hogy valóban hegyi kalandokra készültek.
Ha olyan bakancsot kell választatnunk, amely a nehéz terepet is jól bírja anélkül, hogy a lábunk szétmenne benne, akkor érdemesebb a high-tech fejlesztésekkel ellátott lábbeliket keresni. Az igazán kompakt túrabakancsok nem csak jól néznek ki, de egy rakat technológia van bennük, amelyek mint a kényelmet, a tartósságot és a hatékony praktikumot szolgálják. Például a méltán világhírű Merrel bakancsok jellemzően olyan innovatív technológiával készülnek, amivel a cipő gyorsabban szárad, strapabíróbb, és rugalmasabb a talpa, ami által védi az ízületeket, továbbá tartja a hőt és még lehetne sorolni. Ezekről olyan rövidítések alatt futó technológiák gondoskodnak, mint az EVA, a Kinetic Fit, a Merrell Select Dry, a Merrell Select Warm, a Vibram Outsole és a Waterproof eljárások. Hasonlóan ad a fejlesztésekre többek közt a Scrapa, a Timberland, a Magnum vagy a Hi-tec. Ezek a cipők kétségtelenül többe kerülhetnek a hagyományosabb társaiknál, viszont sokkal kifizetődőbb még mindig kényelmesen végigvinni velük egy kihívásokkal teli túrát, mint ha alapbakancsban tennénk meg ezt fájós lábakkal és felhorzsolt bőrrel a végén. Itt megtekinthetőek és meg is vásárolhatóak: https://www.ecipo.hu/ferfi/csizmak-es-egyebek/bakancsok.html.
Ha átlagos, átlagon felüli, vagy könnyed túra a cél, és nem egy vadregényes kihívásra megyünk a hegyek tetejére, akkor nyugodtan válogathatunk a klasszikusok közül is. A klasszikus bakancsok nem csak sokkal szebbek, illetve elegánsabbak tudnak lenni, de ugyanúgy jól állják a sarat átlag feletti körülmények között is. Természetesen nem az extrém természeti kihívásokra kell gondolni, de egy sárosabb erdős túrát, vagy sziklásabb vidéket még teljesen komfortosan teljesíthetünk bennük. A Gant, a Panama Jack vagy a Tommy Jeans klasszikus bakancsai például tökéletesek az ilyen közepes túrákra. Egyszerre sikkesek, és van bennük egy klasszikus, régimódi kalandorérzés, amitől igazán férfiasan és valóban jól néznek ki a még a hétköznapi városi öltözetünkhöz is.
A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt. Ha pedig Balatonfüreden konferencia helyszín érdekel, akkor a Vinifera 5* Superiort ajánljunk!
Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!
Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.
A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.
Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!