Hajóroncsok Görögországból

Kövess minket facebookon!
Főoldal > Egyre több roncsot találnak a görög partoknál

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Egyre több roncsot találnak a görög partoknál


2019/06/26
tp

 

Újabb 23 hajóroncsra bukkantak Görögország partjainak a közelében, egészen pontosan Fourni vagy más néven Fúrni  szigeténél. Így az ott felfedezett roncsok száma eléri már a 45-öt

Hihetetlen,hogy miket rejt a tenger!

 

Soha nem látott korú és mértékű felfedezésről van szó, melyet görög és amerikai búvárok együttes, megfeszített munkával értek el. Előbb decemberben 22, majd júniusban további 23 roncs került felfedezésre. Némelyik közülük már több, mint 2500 éves. Természetesen vannak itt fiatalabb roncsok is. Ha a korokat kell nézni, akkor a roncsok kora az ókori Hellász késő archaikus időszaktól (Kr.e 525-480) egészen az újkorig (1750-1850) terjednek.A magyarázatok szerint bár a sziget békés és biztonságos helynek számít és számított mindig is, de mióta világ a világ azóta ez egy népszerű hajózási célpontnak számított.

 

“Fúrni folyamatosan meglepetéssel szolgál” – mondta el Peter Campbell, a feltárási program társigazgatója

 

Noha Fúrni szigetén egyetlen jelentősebb város sem volt az ókorban, fontos horgonyzó és navigációs pont volt az Égei-tengeren az észak-déli vagy kelet-nyugati irányban átkelő hajók számára. A hajók olyan helyeken horgonyoztak le, amelyek védtek a megszokott északnyugati széllel szemben, de olykor felkészületlenül érhette őket egy-egy nagyobb délről érkező vihar. Ha a horgony helyzetén nem változtattak gyorsan, ezek a hajók komoly bajba kerülhettek – jegyezte meg még Peter Campbel. Ezek szerint pontosan ilyen sorsú hajókat fedeztek most fel.

 

Hihetetlen,hogy miket rejt a tenger!

 

Hihetetlen, de a régen elsüllyedt hajókon is sikerült olyan dolgokat felfedezni, melyek a mai napig nem pusztultak el. Ilyenek például az ókori világban használatos tárolóedények, amforák maradványai mellett a búvárok lámpákat, főzőedények és horgonyok is.A kutatók egyébként úgy gondolják, hogy ez a sziget, illetve szigetcsoport lehet az, ahol a legtöbb ókori kincset, hajóroncsot fedeztek fel.

 

És mivel eddig a szigetcsoport felét sem nézték át, ezért az eddig összességében, a görög partok mellett megtalált 225 hajóroncs száma még növekedhet bőven.És ha ez még mindig nem lenne elég, akkor Peter Campbell szerint az eddiginél mélyebbre merülve még több roncsot fedezhetnek fel. Kíváncsian várjuk a további fejleményeket!

 

Videó a kutatásról a következő oldalon található!

Hihetetlen,hogy miket rejt a tenger!

 

 


hajó tenger,óceán



Kövess minket
Iratkozz fel!
Ne maradj le a legfrissebb vitorlás hírekről és programokról
Vitorlás szakszótár

Gerenda

A gerenda a vihart hozó kékeslilás, sötét, egyenes vonalú felhőképződmény. A gerenda...

Michel Desjoyeaux

Michel Desjoyeaux vitorlázó életrajz   Nemzetiség: Francia Születési idő:...

Téli esküvő

A téli esküvő manapság fénykorát éli, hiszen egyre több pár kezdi felismerni a téli...

Lobogtatni

Vitorlás hajót megállítani a vitorlák kilobogtatásával lehet.

Bumlift

Bumlift: nagyvitorla pihentetõ kötél (másnéven "dirk")
Vitorlázás: sportolóknak és amatőröknek egyaránt!

A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt. Ha pedig Balatonfüreden konferencia helyszín érdekel, akkor a Vinifera 5* Superiort ajánljunk! 

Vitorlázás minden mennyiségben

Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!

Vitorlásversenyek

Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.

Vitorlás életmód

A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.

Vitorlás utazások

Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!

Honlapkészítés, webdesign, keresőoptimalizálás: Expedient
Marketing tanácsadónk a: Marketing Professzorok Kft.