Forrás: mti.hu
A sportoló az M1 aktuális csatornának elmondta, már hiányzik neki a versenyzés, szeret itthon hajóba ülni, szereti a Balatont, úgyhogy nagyon várja a regattát.
Érdi a februári világbajnokságot egy tavaly novemberi sérülés nyomán kihagyta, mivel nem érezte magát százszázalékos állapotban.
"Olyan szempontból bánom a vb-t, hogy Ausztráliában lett volna, de még nem voltam kész arra, hogy visszaüljek a hajóba. Ez volt az egyetlen helyes döntés, nem akarok 22 évesen lerokkanni" - mondta ennek kapcsán az olimpikon, aki meglátása szerint a karanténban sokkal hasznosabb edzésmunkát tudott végezni, mert nem kellett "össze-vissza utazgatnia", így erősebb, mint azt megelőzően.
Megjegyezte, a versenyhajója kint ragadt Mallorcán, így csak egy másik vitorlással tudott gyakorolni, ez azonban esetükben, a Laser Radialban nem akkora probléma, mert minden hajó ugyanolyan, nem kell túl sokat tesztelni.
A távolabbi jövővel kapcsolatban úgy nyilatkozott, Németországba és Dániába is hívták már edzőtáborba, illetve edzőversenyekre, ugyanakkor még kivár a döntéssel, mert új-zélandi edzőjét idehozni jelenleg nem egyszerű, azt pedig mindenképpen szeretné, ha ő vele lenne.
"Jelenleg úgy tűnik, két versenyt, közte az októberre halasztott athéni Európa-bajnokságot megrendezik" - fogalmazott Érdi, akinek sérülése miatt jól jött a nyári olimpia halasztása. Tokióból szeretne éremmel hazajönni, ugyanakkor közel egy éve nem találkozott a nemzetközi mezőny többi tagjával, így nehéz megmondani, ki mennyit lépett előre - mondta.
"Nem biztos, hogy most augusztusra csúcsformába tudtam volna kerülni, ráadásul az egy év halasztás plusz egy év fejlődési lehetőséget ad. Fiatal vagyok, előttem a jövő" - jelentette ki magabiztosan a vitorlázó, aki a tavalyi enosimai előolimpián bronzérmet szerzett.
A 2021-re halasztott olimpia július 23-án kezdődik és augusztus 8-ig tart. Reméljük Érdi Mária sikeresen képviseli ott Magyarországot!
A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt. Ha pedig Balatonfüreden konferencia helyszín érdekel, akkor a Vinifera 5* Superiort ajánljunk!
Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!
Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.
A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.
Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!