Dragon EB-n lezárult a hivatalos nevezési időszak

Kövess minket facebookon!
Főoldal > Erste Private Banking Dragon EB

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Erste Private Banking Dragon EB


2010/04/30


Balatonkenese, 2010. április 30. - Egy hónappal a dragon osztály kontinensviadala előtt lezárult a hivatalos nevezési időszak. A még nem teljesen végleges adatok szerint 16 nemzet képviseletében 64 egység vesz részt a viadalon.
 

Dragon EB

 Álomhatár túlszárnyalva



Nyugodtan mondhatjuk, hogy „ilyen még nem volt” a Balatonon, hiszen hazánk nem rendezett még EB-t ennek az osztálynak. A „tengerek Bugattijai” érkeznek a Balatonra, és a meghívást a legjobbak is elfogadták. Esélylatolgatásba kezdeni talán az idei magyar bajnokság után lenne érdemes, amelyen közvetlenül a kontinensviadal előtti öt napban részt vesz szinte a teljes nemzetközi mezőny is. Remek erőfelmérési valamint alkalmazkodási lehetőségnek tartják ugyanis a nyílt OB-t a nagyágyúk, akik semmit szeretnének a véletlenre bízni. Érdekességképpen azért mindenképpen érdemes kiemelni két nagy nevet: itt lesz természetesen a címvédő Markus Wieser és csapata valamint a többszörös világbajnok Vincent Hoesch is, aki már bizonyított a magyar tengeren, hiszen utcahosszal nyerte az elmúlt két OB-t.



Magyar csapat részvétele



A magyar csapat nagyon optimistán várja a június 5-12. között megrendezendő Erste Private Banking Dragon Európa-bajnokságot. A mieink szeretnének élni a hazai pálya minden előnyével, és beférkőzni a legjobbak közé. A realitás azt mondatja, hogy már azzal is elégedettek lehetünk majd, ha néhány egységünk a legjobb 20 között végez, de van esély a nagy bravúrokra és akár az elő tízbe kerülésre is. Legalább tíz magyar hajó képviseli majd a hazai színeket, az ellenfelek azonban erősek: az osztályban nemzetközi szinten rengeteg jelenlegi és korábbi Európa- és világbajnok, olimpiai érmes hajózik, így lesz kiért szorítani, érdemes lesz követni az eseményeket.



  Dragon EB a Balatonon


„Lezárult a nevezés, és az már biztos, hogy túlszárnyaltuk előzetes terveinket. A Kenese Marina-Port ad otthont a viadalnak, és Litkey Farkassal az élen a KMPVSE felel a vízi rendezés zökkenőmentes lebonyolításáért. Így a feltételek, lehetőségek miatt egy percig sem kell aggódnunk, hiszen a Balaton egyik legnagyobb és legjobban felszerelt kikötője, annak infrastruktúrája tökéletesen alkalmas egy ilyen horderejű esemény lebonyolításához. Az előkészítő munka a végfázisához közeledik, így sűrűsödnek az egyeztetések, a napi teendők. Az előkészítő csapat nevében bátran kijelenthetem, hogy mindent megtettünk azért, hogy színvonalas legyen a verseny. Most már csak azért kell izgulnunk, hogy az időjárás is a kegyeibe fogadjon bennünket, és ideális szélviszonyok várják az OB és az Erste Private Banking Dragon Európa-bajnokság résztvevőit” – mondta Náray Vilmos versenyigazgató a nevezés lezárása után.  
 





Kövess minket
Iratkozz fel!
Ne maradj le a legfrissebb vitorlás hírekről és programokról
Vitorlás szakszótár

Luv oldal

 A hajó szél felöli oldala.

Vízparti lakás Balaton

Egy vízparti lakás a Balatonon remek lehetőségeket rejt azok számára, akik ingatlant...

Michel Desjoyeaux

Michel Desjoyeaux vitorlázó életrajz   Nemzetiség: Francia Születési idő:...

Dörzsléc

A dörzsléc a hajó szélét védő szegély.

Detre Dia

Detre Dia, szörf olimpikon Lásd itt: Detre Diána
Vitorlázás: sportolóknak és amatőröknek egyaránt!

A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt.

Vitorlázás minden mennyiségben

Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!

Vitorlásversenyek

Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.

Vitorlás életmód

A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.

Vitorlás utazások

Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!

Honlapkészítés, webdesign, keresőoptimalizálás: Expedient
Marketing tanácsadónk a: Marketing Professzorok Kft.