Igen, tudjuk, hogy ti is olyan régóta vártátok ezt a négynapos hosszú hétvégét, amikor is végre van egy kis időtök arra, hogy olyan dolgokat csináljatok, amiket szerettek, kicsit kimozduljatok a családotokkal vagy a barátaitokkal. Ráadásul a sors fintora, hogy meglehetősen kellemes, napfényes tavaszi idő is lesz, amire nem minden húsvétkor van példa. De a helyzetre való tekintettel sok helyen lezárják a turisták elől a várost, hogy elkerüljék a nagy tömeget. Mutatjuk, is, hogy mely városok jelentettek be eddig a korlátozásokat.
A Budapesttől csupán néhány kilométerré fekvő valódi kincsesdoboznak számító Dunakanyari kis városka az elsők között volt, aki bejelenttet, a húsvéti hosszú hétvégére lezárja a belvárost a turisták elől. Az előzetes tapasztalatok alapján a jó idő miatt tömegesen lepték el a belvárost, valamint a Duna partot is autóval érkező látogatók, ezért a járvány és veszélyhelyzetre való tekintettel a polgármester a lezárás mellett döntött. Ez azt jelenti, hogy csak a belvárosban lakók, az ott tartózkodási hellyel vagy ingatlannal rendelkezők, illetve a védett övezetekbe szóló behajtási hozzájárulás birtokában hajthatnak be gépkocsival erre a területre nagypéntektől a húsvéti ünnepek végéig.
Ha húsvét, akkor mindenkinek rögtön eszébe jut az élő falu, Hollókő, ahol minden éveben hagyományos húsvéti fesztivált tartanak, kivételt képez ez alól az idei év, 2020-ban a Hollókői Húsvéti Fesztivál a koronavírusra való tekintettel elmard. Bár a falut nem zárják le, az össze múzeum, és vendéglátó egység zárva lesz, a vezetés mindenkit arra kér, maradjanak otthon!
A múlt heti igazán kellemes tavaszi hétvégén Velencét ellepte a tömeg, szinte mozdulni sem lehetett a parton annyian voltak, nemhogy az előírt másfél méteres távolságot tartani. Éppen ezért érthető a döntés, miszerint szerda délutántól korlátozzák a parkolást Velencében. A parkolókat nemcsak a mostani ünnepekre zárják le, hanem minden hétvégére és ünnepnapra. A polgármester arra kér mindenkit, hogy ne utazzanak Velencére a járványveszély idején, mert ezzel a korlátozásokat betartani próbáló helyi lakosokat veszélyeztetik.
Egy balatoni kirándulásra sem ez a legalkalmasabb időpont, a polgármester mindenkit arra kér, hogy maradjon otthon, a falu központjában lévő parkolót is lezárják, hiszen nem szeretné, hogy az ide csoportosan érkező kirándulók galibát okozzanak. A polgármester, Tósoki Imre kérése: „Az itt élők egészségének védelmében kérjük a túrázni vágyókat, hogy vegyék komolyan a járvány elleni védekezést, és sétáljanak lakóhelyükön, annak környékén. Ne sodorják saját magukat és másokat veszélybe. Tartsák be a kijárási korlátozásokat!”
Bár Balatonfüred polgármestere, Bóka István eddig külön intézkedésekről nem beszélt, véleményében kifejtette, hogy szerinte nem fér bele a korlátozásokba, ha valaki autóval érkezik ide egy sétára. Így a Tagore-sétányt sem célszerű útba venni.
Zebegény polgármestere is arra kéri a turistákat, hogy ne most látogassák meg a községet, több forgalmas utcát le is zártnak, és a parkolást is korlátozzák.
A Holt-Körös partján fekvő két helység egymás mellett helyezkedik el, éppen ezért együttesen kérik a szállásadókat, hogy ne fogadjanak vendégeket idén húsvétkor, a helyiek védelme érdekében.
Tokajban is lezárják az összes parkolót, a fizetőseket is, hiszen itt is nagy tömeg alakult ki a múlt hétvégén. A járványhelyzetre való tekintettel itt sem szívesen fogadják a látogatókat.
Ha valaki a Pécset környékező helységeket tűzte ki célul a húsvéti ünnepekre, akkor van számára egy rossz hírünk, Orfűn lezárták az összes látnivalót, és a tó mentén polgárőrök felügyelik, hogy ne alakuljanak ki csoportosulások. A szomszédos Abaligeten is figyelemfelhívó tábla szólítja otthonmaradásra azokat, akik a helyi csónakázótó környékén pihennének. Valamint a járványveszély miatt az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület is bezárta kapuját.
És végezetül Budakalász polgármestere is arra kér minket, hogy ne oda menjünk kirándulni, a parkolókat szintén bezárták.
A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt. Ha pedig Balatonfüreden konferencia helyszín érdekel, akkor a Vinifera 5* Superiort ajánljunk!
Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!
Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.
A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.
Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!