Közeledik a tél! Sűrű köd, páralecsapódás mindenhol, csökkent látótávolság: a hírolvasók kedvenc szakkifejezései. Nemrégen még esküvőt láttunk szabad téren, húsz fokban, ma reggel már gyorsan végigfuttattuk fejben a hideg beköszöntével gyakorlandó reggeli teendőket. Vegyék velünk végig a checklist-et!
Először is, a reggeli rutinhoz képest legalább öt-tíz perccel hamarabb jöjjünk ki az autóhoz, hogy ne a drága utazóidőből vegyük el a perceket. Sötétebb van, csúszós az út, a forgalom is lelassul, tehát tegyük még rá a szokásos reggeli menetidőnk tíz-húsz százalékát. Vagyis aki eddig fél nyolckor indult, hogy egy óra alatt beérjen, az már negyedkor legyen a kocsinál, és húszkor induljon, ha jót akar. Amíg nincs fagy és hó, addig viszonylag egyszerűbb a dolgunk: az ablakokról lehúzzuk a párát egy gumiéllel, aztán beindítjuk a motort, és indulunk. Ha már nagyon hideg a reggel, akkor a szellőzést klímával nyomjuk a szélvédőre. Ugyanis amint beülünk, azonnal párásodni fog előttünk az ablak. Húsz-harminc másodpercig még ne induljunk. Ha a pára makacs, töröljük le egy textillel, ilyenkor az időnként felvitt párátlanító bevonat is segít (ezt ne reggel tegyük, hanem akkor, ha van rá időnk). A makacs pára vissza-visszatér egy ideig. Azt ne tegyük, hogy a kezünkkel maszatolunk magunk előtt egy lőrést, ahol alig látunk ki. A megoldás a rászánt időtöbblet. Amikor már fagy van, természetesen jégkaparóval tisztítsuk le az üvegeket (körbe!), és ismét ne csak az orrunk előtt. A lefagyott ablaktörlőt ne erőltessük, az a víz eltávolítására való, nem a jégvirágokhoz találták ki.
Elindulás után, ha van rá hely és lehetőség, tegyünk egy fékpróbát, ebből kiderül az út csúszóssága. Adott esetben tudatosítsuk, hogy hosszabb lesz fékút, tehát nagyobb követési távolságot kell használnunk. Nyugodt gázadással elkerüljük a kerekek kipörgését és a többletfogyasztást. Féktaposás helyett használjunk motorféket, ahol lehet. A fényszórók használata nagyon fontos, párás, szürke napokon nemcsak reggel vagy esteledőben. Viszont a ködlámpa úri luxus és fölösleges is, ha városban vagyunk (tejköd kivételével). A ködzárófény ráadásul vakítja a mögöttünk jövőt, és a fényereje a féklámpáéval megegyező, tehát megtévesztő lehet.
Kertvárosban, országúton számítsunk a lehullott, nedves falevelek által képezett csúszós rétegre, ez mind fékezéskor, mind kanyarodáskor okozhat meglepetést, tehát inkább vegyük lejjebb a megszokotthoz képest a sebességet. Összességében az egész őszi-téli autózásra érvényes, hogy óvatosabban, tervezettebben, lassabban és felkészültebben vezessünk, mint egyébként. Balesetmentes közlekedést kívánunk!
A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt. Ha pedig Balatonfüreden konferencia helyszín érdekel, akkor a Vinifera 5* Superiort ajánljunk!
Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!
Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.
A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.
Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!