A társasági rendezvényeken érdemes pár dologra odafigyelned, hiszen az etikett betartása nagyon fontos ahhoz, hogy jó képet fess magadról. Részletesebben a gálavacsorák és díszvacsorák néhány fontosabb szabályával fogunk most foglalkozni, amit érdemes mindenkinek észben tartani!
A meghívót a szervezők mindenképp időben fogják elküldeni nekünk. Gyakran kézírással történik a meghívó kiállítása. A legfontosabb, amit észben kell tartani az ilyen társadalmi eseményeknél és vacsoráknál, hogy nem az étkezésen van a hangsúly, hanem az üzleti életben való kapcsolatteremtésen.
Ha azonban nem tudunk részt venni az eseményen, mindenképp egy elfogadható indokot keresve le kell mondani a részvételt. Gyakran a meghívón olvashatunk megjegyzéseket, amik segítségül szolgálnak bizonyos esetekben, például tanácsokkal látják el a meghívottat az öltözködés terén.
A hajad legyen frissen mosott, szépen vágott, ne legyen túl feltűnő. Hölgyek esetében a sminknél a természetességre kell törekedni, és minden elem harmonizáljon az öltözékkel.
Köszönésnél mindenképp vedd figyelembe a napszakokat, és egy hivatalos rendezvényen a tegeződést a kezdetekben érdemes elfelejteni. Kézfogásnál mindenképp nézz a másik fél szemébe. Bemutatkozáskor, ha nem értetted a partner nevét, mindenképp kérdezz vissza, hiszen nagy illetlenségre utal, ha rossz névvel szólítasz meg valakit.
Evés közben tilos a dohányzás, és a vacsorakor is! Csak akkor szabad, ha hamutartót helyeztek el az asztaloknál, és mindenki befejezte az étkezést. Nem illik fogpiszkálót használni semmilyen formában sem. Az asztaloktól lehetőleg ne állj fel, mosdóba is csak vacsora előtt, valamint után menj el.
A vacsora végét a kávé felszolgálása és elfogyasztása jelzi. Ilyenkor érdemes elindulni, ám ez előtt a házigazdának megköszönni a kellemes estét.
A megmaradt ételeket semmiképp sem csomagoltasd el, hiszen ez nem illő.
Akármilyen helyszínre nem szerveznek ilyen vacsorákat, hiszen ahogyan a részvételnek, úgy a helyszín követelményeinek is nagyon fontos protokoll szabályoknak kell megfelelnie. Ha biztosra szeretnél menni díszvacsorádat illetően, válaszd az Akadémia Klub dísztermeit, s garantáltan nem fogsz csalódni!
A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt. Ha pedig Balatonfüreden konferencia helyszín érdekel, akkor a Vinifera 5* Superiort ajánljunk!
Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!
Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.
A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.
Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!