Az előző Skoda Fabia Combi-t nem gondolták túl, nem egy sportkombit faragtak a tervezők, hanem tulajdonképp egy ötajtós Fabiára biggyesztettek egy nagy csomagtartót. Előnye, hogy az autó így sem túl hosszú, de a csomagtere jelentős, 480 literes, szabályos alakú. Főleg emiatt lép be a Fabia Combi a teljes értékű családi autók klubjába, ott is az egyszerűbb, olcsóbb (de nem gagyibb) kategóriába. A fej- és lábtér is elegendő, egy alsó középkategóriás gyakran szűkebb. A fejtér tágassága az ötajtósból eredően amúgy is nagy, ránézésre ez egy keskeny és magas autó.
Ha megmérjük a hátsó padot, akkor azt kapjuk, hogy a legnagyobb szélessége 133 cm, a legkisebb (a két könyöklő között) 123 cm, és a szélső gyerekülés lapja fölött 85 cm marad a plafonig. Ezek a számok akkor lesznek érdekesek, amikor más autókat vizsgálunk a mért adatok és az ülések elhelyezésekor szubjektíve tapasztalt helykínálat alapján: magyarul cm-re szűk/tág, de valójában alig férnek el/jól elférnek a gyerekülések.
Berakáskor az első az I. kategóriás Römer, mert ez a legnehezebb, összetettebb a bekötése, és ez a legszélesebb is (szabvány 46 cm-es, szemben a másik kettő 44 cm-ével).
Behelyezés után ennek a kagylója, amely maga az ülés, egy kicsivel előrébb van, mint a II-III. kategóriás Cybex ülések, ez a mi szerencsénk. A Fabia Combi ugyanis papíron nem adná ki a három ülést egymás mellett (46+44+44=134), de a síkok ilyetén eltolódásával igen. A Römer kávája alá pont becsúszik a középső ülés karfája.
Így aztán passzosan beférnek az ülések, még tartják is egymást. Ilyenkor az a kérdés, hogy a kezem befér-e a biztonsági övek csatjához.
Újabb mák: pont befér, és mivel a Fabiának kellően merev tartón, nem besüllyesztve van a fogadója, egykezes művelettel beletalálunk a csattal. Nem szorul be az ujjam, nem vágja meg semmi a bőröm, egy-két alkalom után rááll a kezem. Pörfikt. Kicsatolásnál ugyanez, és a jól eltalált visszacsévélő erő miatt nem is kell kibányászni a csatot, hanem elkezd kijönni a kezem után.
Ami a Fabiánál hátrány: a „pont elfér” kategória miatt az egyik Cybex ülés oldalát szép lassan kidörzsöli a Römer, amikor ülőből fekvő pozícióba döntögetjük le és vissza.
A másik dolog, hogy a szélén a nagy ülés fejtámláját nem lehet a legfelső állásba húzni, ott kezd lehajlani plafon – ezen is látszik, hogy kényelmesen két felnőtt vagy két gyerekülés fér be. Persze, amíg kell a támla, addig elég magasra húzható, utána pedig leszedjük, és marad a magasító.
Összességében a Fabia egy ötös alát kap. Kategóriájához mérten már az is dicséretes, hogy elfér a három ülés, még ha szorosan is.
A fenti hátrányok miatt nem ötös, de azért szeretnénk, ha a továbbiakban tesztelendő autók legalább ennyire megfelelnének. Sokuk elvérzik majd, ezt előre tudjuk. Holnap kiválasztjuk a következő alanyt, direkt valami böhömöt próbálunk szerezni, hogy lássuk, számít-e a méret. Reklám után gyertek vissza!
A tanácsokat a Nelson Flotta Lízing szakemberének köszönhetitek!
A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt. Ha pedig Balatonfüreden konferencia helyszín érdekel, akkor a Vinifera 5* Superiort ajánljunk!
Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!
Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.
A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.
Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!