Ma már szinte csak képeink, és nagyapáink, dédanyáink emlékei mesélnek arról, milyen is volt a Balaton a régi időkben, most erről fogunk írni nektek.
Mindenki tudja, mennyire megtépázta a történelem a hazánkat, és szétszakadása idején rengeteg olyan hely szűnt meg, amely lehetőséget adott a magyaroknak arra, hogy kikapcsolódhassanak, vagy épp pancsolhassanak egy jót valahol, így az 1920-as években kezdődött el a Balaton felfedezése, és ekkor kezdett el igazán fontossá válni mind a magyarság, mind a turizmus tekintetében, és később nem csak azoknak nyílt lehetősége a nyaralásra, akik társadalmilag feljebb álltak a ranglétrán, hanem a középosztálybeli polgároknak is megadatott ez a lehetőség, melyre lassan rá is ébredtek, és ki is használták.
És a magyar tenger sem volt ez alól kivétel, hiszen több embernek lett több szabadideje arra, hogy lejusson ide, és eltölthessen itt pár napot.
A harmincas években terjedt el a „weekend” is, és ez egy olyan időintervallum volt, ami két nap szabadidőt jelentett a munkások számára, ami szintén rásegített arra, hogy a tó forgalma és látogatottsága fellendülhessen, ráadásul 1923-tól a munkaidő is 8 órára maximalizálódott, melyhez fizetett szabadság is járult.
Mikor ez a turisztikával foglalkozó, és rá befolyással bíró szervekben tudatosult, rengetek energiát kezdtek el fektetni abba, hogy fejlődhessen is a hazai turizmus, mely itthoni turisztikai programajánlatokat, kedvezményeket jelentett, és ebben a MÁV, valamint az IBUSZ Rt. jelentősen kiemelkedett már akkor.
A MÁV gyakrabban indított vonatokat, óriási kedvezménnyel azoknak, akik a Balatonra szándékoztak menni a szabadidejüket tölteni, és rengeteg program, akció, és sok más „szponzorálta” a Balaton térségét, és ebben a magyarsággal szemben táplált mély érzések is jócskán szerepet játszottak, hiszen sokakat megviselt hazánk szétszakadása.
A turizmus, és a hazaszeretet egyaránt fellendült Magyarországon.
Sokan azonban nem csak egy-egy hétvégére vágytak ide, és ez azt eredményezte, hogy megkezdődött a Balaton környékén az üdülőházak építése is. Az emberek még több időt akartak itt tölteni, és rohamosan megindult a tó melletti településeken a szebbnél szebb és igényesebb nyaralók építése, de a befektetők is meglátták a tóban rejlő lehetőségeket, és a panziók, szállodák is épülni kezdtek, mint a gomba, és nagyon hamar „menővé” vált, ha valaki a Balaton partján nyaralt.
Az ember szeret enni, ez a magyarságra különösen érvényes. Természetes volt tehát, hogy cukrászdák, kifőzdék, és éttermek is nyílnak majd, mindez így is történt, hamarosan a legtöbb településen volt is egy-egy ilyen vendéglátóipari egység a nyaralók nagy örömére főleg, hogy zenés, táncos estek megrendezésére is sor került.
Bár sorra nyíltak a csárdák, és épültek a panziók, nyaralók, az emberek sokáig csak a halastavat látták a Balatonban.
A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt. Ha pedig Balatonfüreden konferencia helyszín érdekel, akkor a Vinifera 5* Superiort ajánljunk!
Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!
Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.
A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.
Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!