Katamarán baleset Németországban

Kövess minket facebookon!
Főoldal > Katamarán baleset Németországban

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Katamarán baleset Németországban


2009/09/14

Forrás: vitorlazas.hu

A szerencsétlen balesetet az okozta, hogy a kielre ható erő túl erős volt, amit a  svertszekrény nem bírt és kiszakadt a testből. A hajótesten tátongó nagy lyuk ellenére a jollénak saját erőből sikerült elérnie a következő kikötőt. A dupla hajófalnak volt köszönhető, hogy a hajó nem süllyedt el azonnal.

2009.09.10.

 

 

Katamarán baleset Németországban

A Mona és legénysége szerencsésen megmenekült

Általában ezeknek a hatvanas években a Macalpine-Downie által tervezett Iroquois-Katamaránoknak a kieljét rossz időjárás esetén bevonták, hogy a svertszekrényt tehermentesítsék. A német Mona nevű yacht tulajdonosa nyilvánvalóan ezt felejtette el megtenni a nagy sietségben – és így veszítette el a holland partoknál, Walcheren közelében az egész svertszekrényt. A 9,5 méter hosszú katamaránon éppen két ember tartózkodott, Harwickből úton hazafelé Brouwershavenbe, amikor közvetlenül a hajótest külső burkolatára erősített svertszekrény kiszakadt.  Este fél hétkor riasztották a "Koopmansdank” nevű mentőcirkálót a "Neeltje Jans" mentőállomáson, hogy siessen egy süllyedő hajó segítségére. Amikor a Mona elérte saját motorhajtással ezeket a vizeket a mentőhajó álta kísérve, folytatta az útját az Oosterschelde torkolatánál fekvő Roompotschleuse előkikötőig. Már az is egy nagy csoda volt, hogy a hajót ért nagy károk ellenére az segítség nélkül elérte a kikötőt.

Az  Iroquois-Katamaránokról

Az Iroquois-Katamaránok a korai hatvanas években a nyílt tengeri katamaránok úttörői közé tartoztak. A német Rudolf Wagner 1967-ben átszelte hobbiból egy első építésből származó Iroquoissal az Atlanti-óceánt. Jó egy évvel később egy hasonló felépítésű hajó teszteléskor az Ijssel-tengeren 6-7-es szélerősségnél felborult. A tesztelésből a tervező, Macalpine-Downie azt a következtetést vonta le, hogy a hajó szerkezetének nagymértékű változtatása szükséges ahhoz, hogy egy még stabilabb és biztosabb túrakatamaránt tudjon felépíteni. Az, hogy egy ilyen javított model elveszítte a svertszekrényét, arra vezethető vissza, hogy az idős hajó közel negyven éven át mostoha körülmények között küzdött az Északi-tengerrel. Az Iroquois második verziójának biztonsági változtatásai ellenére biztosan véletlen az is, hogy a kiszakadó svertszekrény belső fala egy második hajófalat alkotott, és ennek ellenére a baleset nagyobb baj nélkül végződött.

A Mona lyukas hajótesttel:

Fotó: KNRM Neeltje Jans
 

 





Kövess minket
Iratkozz fel!
Ne maradj le a legfrissebb vitorlás hírekről és programokról
Vitorlás szakszótár

Megfeneklés

 Sekély vízben történõ fennakadás.

Pünkösdi Regatta

Pünkösdi Regatta A Pünkösdi Regatta egy nagyhajós vitorlás túraverseny. Minden évben...

Korcsolyázás

A korcsolyázásra Budapesten számtalan lehetőségünk van, hiszen több korcsolyapálya is...

Salona 40

Salona 40 vitorlás hajó bemutatása A Salona 40 a második vitorlás hajó a Salona...

Vantni

A vantnik (=csarnak) az árbocot oldalra merevítő drótkötelek.
Vitorlázás: sportolóknak és amatőröknek egyaránt!

A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt.

Vitorlázás minden mennyiségben

Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!

Vitorlásversenyek

Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.

Vitorlás életmód

A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.

Vitorlás utazások

Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!

Honlapkészítés, webdesign, keresőoptimalizálás: Expedient
Marketing tanácsadónk a: Marketing Professzorok Kft.