Habár egyszerűnek hangzik, ez a tudás valójában nagyon fontos. A sós víz hatására a hajó eszközei (és lényegében minden más a hajón) idővel korrodálódni kezd, ezért a sós vízen használt vitorlások (és felszereléseik) szigorúbb karbantartást igényelnek majd, mint az édes vízen használtak.
Az árapály olyasmi, amivel minden vízpart közelében számolnod kell. Ha váratlanul ér az árapály mozgása, akkor előfordulhat, hogy hajód átmenetileg túl sekély vízbe kerül a mozgáshoz.
Szintén fontos, hogy tudd, milyen áramlatok uralkodnak az adott víztesten, ahol éppen hajózol. Ezekkel nem csak az óceánokon kell számolni – a tavaknak általában helyi áramlatai is vannak, és ezek időnként megváltoztathatják az irányukat is a nap során.
A víz tanulmányozása életmentő lehet. Ha például hajózás közben azt veszed észre, hogy hirtelen megváltozik a színe hajód előtt, akkor előfordulhat, hogy egy korallzátony vagy egy elsüllyedt roncs irányába közeledsz éppen. Ez különösen a kevésbé feltérképezett, illetve szűkösen hajózható területeken fontos.
Tudd, hogy egy adott helyzetben melyik hajónak van elsőbbsége, hogy elkerülhesd az ütközéseket. Ismerkedj meg a nemzetközi szabályokkal, illetve nézz utána a helyi szabályoknak is abban a kikötőben, ahová épp benézel.
A navigációs lámpák nem csak hajód pozícióját jelzik másoknak a sötétben, hanem (különböző színeikkel) a haladási irányát is. Tudd, hogy hogyan működnek ezek, és ellenőrizd őket rendszeresen, amikor kikötsz valahol.
Habár a modern elektronikai berendezések megkönnyítik a navigációt, nem mindig számíthatsz rá, hogy mindig tökéletesen működnek majd. Értelemszerűen energiára van szükségük, ráadásul komplikáltabb egy rendszer, annál több lehetséges meghibásodási pontja is van. Egy papírtérkép áram nélkül is működik, ráadásul meghibásodni sem nagyon tud – viszont tudnod kell, hogy mi mit jelent rajta!
Még a legjobb tengerészekkel is előfordul, hogy zátonyra futnak valahol, azonban egy jó tengerész tudja, hogy mi a teendő ilyenkor. Nézz utána, hogy mi a teendő, ha választott hajótípusod megfeneklik valahol.
A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt. Ha pedig Balatonfüreden konferencia helyszín érdekel, akkor a Vinifera 5* Superiort ajánljunk!
Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!
Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.
A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.
Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!