Klassz a pARTon fesztivál- több Balaton parti városban is vár szuper programokkal 2021-ben

Kövess minket facebookon!
Főoldal > Klassz a pARTon fesztivál- több Balaton parti városban is vár szuper programokkal

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Klassz a pARTon fesztivál- több Balaton parti városban is vár szuper programokkal


2021/06/24
VN

Július 11. és augusztus 13. között rendezik meg a 7. Klassz a pARTon fesztivált. A komolyzenei programsorozat rendezvényeinek tizennégy, főként Balaton-parti település ad otthont.

Klassz a pARTon fesztivál a Balatonnál 2021

Több balatoni település is részt vesz a programokban

A rendezvénysorozatról szóló szerdai balatonfüredi sajtótájékoztatón Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára elmondta, hogy 14 településen összesen 21 helyszínen lesznek majd programok, 44 koncert, 6 gyermekkoncert, 3 zenés beszélgetés várja majd a fesztivál látogatóit több mint 200 szereplő részvételével. Mint kiemelte, a fesztiválnak több küldetése is van: amellett, hogy bemutatkozási lehetőséget nyújt a fiatal zenészek számára és turisztikai értéket képvisel, gyógyító erővel is bír, miközben valamennyi korosztályt megszólítja.
   

A fesztivál főbb helyszínei közül sok a Balatonnál van

É. Szabó Márta, a Klassz a pARTon! fesztivál producere, a Cimbora Alapítvány elnöke rámutatott, hogy az évek során egyre bővült a fesztivál programkínálata, mint fogalmazott, az idei rendezvényen "az egész északi partot beterítik klasszikus zenével".A fesztivál főbb helyszínei Balatonalmádi, Balatonfüred, Balatongyörök, Balatonkenese, Balatonszárszó, Siófok, Keszthely és Tata, de Dörgicsén, Gyenesdiáson és Tihanyban is lesznek programok.

 

Klassz a pARTon fesztivál a Balatonnál programok

A fesztiválon fellép mások mellett Berecz Mihály zongoraművész, Csordás Klára operaénekes, Dolfin Balázs gordonkaművész, Kertesi Ingrid operaénekes, Érdi Tamás zongoraművész és Molnár Anna operaénekes. É. Szabó Márta elmondta azt is, hogy az idei fesztivált Fischer Annie zongoraművész és Kocsis Zoltán zongoraművész emlékének szentelik.Érdi Tamás zongoraművész, a fesztivál művészeti vezetője azt emelte ki, hogy az elmúlt időszak járványhelyzet okozta nehézségei miatt még nagyobb hangsúlyt kap a zene gyógyító ereje mind a zenészekre, mind a közönségre nézve.

 

A Balatonnak fontos a fesztivál    

Bóka István, Balatonfüred polgármestere azt hangsúlyozta, hogy Balatonfüred a kezdetektől részese a fesztiválnak, amely mára régiós rendezvénnyé nőtte ki magát. Tóth Rita, a MOL Nagyon Balaton projektvezetője úgy fogalmazott, hogy a Klassz a pART-on fesztivál egy üde színfolt a balatoni programkínálatban, hiszen olyan közönséget szólít meg, amely a könnyedebb balatoni programokra kevésbé nyitott. 


Balaton érdekesség hír kultúra utazás



Kövess minket
Iratkozz fel!
Ne maradj le a legfrissebb vitorlás hírekről és programokról
Vitorlás szakszótár

Árkádia Hotel Kikötő

A Balaton keleti medencéjének északi partján található az Árkádia Hotel kikötője....

J24

J24 vitorlás hajó történet Az amerikai Rod Johnson, sok siker sztorihozhoz hasonlóan, a...

Baum

Nagyjából vízszintesen üzemelő rúd, profil, mely az adott vitorla alsó élének...

Traveller

Traveller - a munkapad speciális fajtája, könnyen állítható

Almádi Öreghegy Kikötő

A Balaton keleti medencéjének északi partján található az Almádi Öreghegyi kikötő....
Vitorlázás: sportolóknak és amatőröknek egyaránt!

A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt.

Vitorlázás minden mennyiségben

Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!

Vitorlásversenyek

Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.

Vitorlás életmód

A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.

Vitorlás utazások

Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!

Honlapkészítés, webdesign, keresőoptimalizálás: Expedient
Marketing tanácsadónk a: Marketing Professzorok Kft.