Forrás: vitorlazas.hu
A vitorlástársadalom példanélküli összefogásának köszönhetően szinte az összes, mintegy 250 SOS-gyermekfaluban felnövő gyermek és fiatal élheti át a vitorlázás örömét a Balatonfüreden július 30-án megrendezésre kerülő nagyhajós SOS-gyermekfalu bajnokságon.
A gyerekek az összes magyarországi intézményből - Battonyáról, Kecskemétről, Kőszegről, Séből, Lajosmizséről és Szegedről - érkeznek. Elkíséri őket jótékonysági nagykövetünk, Barabás Évi műsorvezető is, aki idén hivatalosan ötödik éve tölti be tisztét, és akiben a vitorlázás ötlete először megfogalmazódott.
A rendezvény - melynek főszervezője a Tecon SE, Bakóczy Kálmán vezetésével - a balatoni vitorlástársadalom összefogásával jöhet létre. A versenypálya a Balatonfüred előtti vízterület lesz a Tihanyi apátság alatt. A gyerekek a versenyen a Balaton legszebb hajóin, a Tramontánán, Siroccón, Nemere II-n, Tabun és a legnevesebb vitorlázók irányításával vehetnek részt, mint Litkey Farkas, Fináczy György, Cittel Lajos és Láng Róbert.
A példanélküli esemény mintegy 60, önként jelentkező vitorlás hajó, valamint az Uniqa Biztosító Zrt., a Coca-Cola Magyarország Testébresztő programja, a Concorde Csoport, a Korn/Ferry International, a Mosoly Alapítvány, a Centrál-Faktor és a Tecon SE támogatásával valósul meg. A Concorde Csoport a társadalom iránt felelős vállalatként fontosnak tartja, hogy a rászoruló gyermekek rendszeresen részt vehessenek élményekben gazdag programokon; Jaksity György ügyvezető igazgató elmondása szerint ezért döntöttek az SOS- Gyermekfalu Vitorlásversenyének támogatása mellett.
A verseny előzménye, egy tavaly nyári meghívás, amikor 20 SOS-gyermek próbálhatta ki a vitorlázást a Nemere II. fedélzetén, majd az ezt követő balatonkenesei válogató a Royal Flush, Remete és Pereputty hajók részvételével és végül egy 7 fős SOS-csapat indulása a nagyhajós tengeri bajnokságon Bakóczy Kálmán kormányos irányításával.
Szeretettel várjuk a sajtó képviselőit, akik a hajókra szállva kísérhetik figyelemmel az eseményt! Kérjük, részvételi szándékát jelezze vissza július 29., szerda 12.00 óráig Mina Krisztina részére (krisztina.mina@sos.hu)
Időpont: 2009. július 30., csütörtök, 11 óra
Helyszín: Balatonfüred, a Magyar Vitorlás Szövetség kikötője (8230 Balatonfüred, Zákonyi F. u. 8., Halászkert étteremmel szemben). Ingyenes parkolási lehetőség Balatonfüreden a Huray utcában áll rendelkezésre.
TÉRKÉP:
Program:
11.00 érkezés
12.00 - 15.00 pályaverseny
15.30 ebéd
16.00 - 17.00 díjkiosztó
További információ:
Bakóczy Kálmán 20/964-9789
és
Mina Krisztina és Garai Valéria
SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa
Mobil: 30/ 862-1318; 30/ 954-3132
A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt. Ha pedig Balatonfüreden konferencia helyszín érdekel, akkor a Vinifera 5* Superiort ajánljunk!
Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!
Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.
A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.
Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!