NEM MINDEN KEZDET NEHÉZ - Hingyi Judit cikke

NEM MINDEN KEZDET NEHÉZ
Életem első vitorlásversenye

Az augusztus 15-i szombaton Balatonaligán megrendezett III. UNIQA Balaton Regatta VI. futamának rajtjára gyenge szélben került sor...Hogy egészen pontos legyek nem is volt szél. Mivel nem vettem még részt vitorlásversenyen összehasonlítási alapom természetesen nincs, de egyet kijelenthetek, hogy a szélcsend nem tette unalmassá a rajtot, sőt. Mérhetetlen izgalom keringett a levegőben (szél helyett). A hajók egy órával a verseny megkezdése előtt már kifutottak a kikötőből és keresték a megfelelő pozíciót, hogy az adott pillanatban elcsípjenek egy fuvallatot, amivel némi sebességhez juthatnak majd. Szokás szerint (ezt olvastam valahol) a hajók zöme letette a voksot a parti oldal mellett és a rajtvonali pozíciójukat is ennek megfelelően választották ki. Azt gondolom abszolút tapasztalat nélkül, hogy ez remek stratégia ilyen szélviszonyok mellett. Mindezt arra alapozom, hogy egy kedves ismerős hajója miatt figyelemmel kísértem a part mellől induló vitorlások sorsát és láss csodát az ismerős hajó, dobogós helyezést ért el. Na, nem először.... Mi a középvízen helyezkedtünk el, igyekeztünk sebességet nyerni, amit kapitányunk hihetetlen technikájának köszönhetően el is értünk. Hurrá privát szelünk van! Igen ám, de még csak az egyperces jelzésnél tartunk és a hajónk „hatalmas sebességgel száguld” a rajtvonal felé. Az egész csapat a kapitány utasításait követve (rajtam, tudatlanon kívül) hatalmas erőfeszítéssel próbálta a lendületet visszafogni, amit sikerült is.....végleg.:(

A várva várt rajtlövést követően......nem történt semmi. A nagyon gyenge szél irreális körülményeket teremtett. A mezőny csak nagy nehézségek árán tudott egyáltalán áthaladni a rajtvonalon, majd a rajtvonal felső részén rajtoló egyes hajók (pontosabban egy bizonyos hajó) egy privát széllel jelentősen elhúzott. Erős volt a gyanú, hogy egy kis hangtalan motor dolgozik alatta, ami a mezőnytől való leszakadását elősegítette. Jó-jó ezen a feltételezésen mi is jót kacagtunk, de az Ördög nem alszik ugye? Mi továbbra sem távolodtunk el lényegesen a „tengelytől”, vergődtünk még egy kicsit, aztán végre egy kis fuvallat kifújta a genakkert és elindultunk a kitűzött cél felé. Az idegtépő rajt után a következő fél óra örökkévalóságnak tűnt. Kapitányunk megkövetelte az állandó figyelmet a legénységtől, óriási szigort tartva, folyamatos utasítások mellett próbálta a vitorlákat szél alá, minket meg a hajó megfelelő oldalára helyezni. A teljesen leálló szél elkezdet össze- vissza forgolódni, így az eddig magunk mögött hagyott versenytársak fel is jöttek ránk rendesen, egyik másik sajnos meg is előzött minket. Igazi kis csata alakult ki a közvetlenül mögöttünk haladó hajókkal. Aztán csend és újra csend. Mivel nagy változások nem voltak várhatóak szél, így versenypozíciónk terén sem, ezért belefogtunk az ismerkedésbe hajós társaimmal, mivel másodmagammal idegenként kerültünk fel erre a remek vitorlás hajóra. Mint ahogy ez lenni szokott némi alkohol megoldja a nyelveket, na meg az ismeretlenek közötti gátlásokat, így mi sem haboztunk és a nagy melegre való tekintettel finom habos sört és jéghideg, bubis rozéfröccsöt kerítettünk, a hajókhoz képest meglepően jól működő hűtőszekrényből és eszmét cseréltünk a Világ nagy dolgairól, magunkról, na meg a vitorlásokról. Igazából próbáltuk végig figyelemmel kísérni a körülöttünk lévő hajókat, de nem számítottunk túl nagy pozícióváltásra az eddigi tapasztalatok alapján. Azonban ez a kis lazítás óriási taktikai hibának bizonyult, ugyanis arra eszméltünk, hogy az eddigi középmezőny, amibe tartoztunk csúnyán elénk került, azaz hátramaradtunk...Újabb kapitányi szigor és így elért lendület árán behoztunk némi lemaradást (na az égiek is segítettek egy kis magánfuvallattal). A cél felé közeledve tudatosult bennünk, hogy rövidítést jelentett be a zsűri, tehát az utolsó szakasz következett, amiben ismét a privát szelek vették át az irányítást. A befutóig sikerült kis szerencsével néhány hajót még megelőzni, elgyalogolt viszont felettünk az ügyesen irányított Suhano. A cél elérésekor döbbenten kapkodtam a fejemet, ugyanis szó sem volt célegyenesről, hanem úgynevezett forduló befutót kellett a hajóknak produkálniuk közvetlenül a zsűri hajó mellett. Abszolút laikusként is igazságtalannak tűnt. A hajók egymás mellett tobzódtak, félő volt az összeütközés és megesett (nem is egyszer), hogy az utolsó pillanatban ügyeskedéssel kerültek jobb helyezéshez egyes vitorlások. Arról nem is beszélve, hogy a part mentén hajózóknak, valamint a mezőny másik szélén vitorlázóknak rontotta az esélyeit, hogy a közép tájt álló zsűri hajóhoz kell eljutniuk a forduló miatt. Többen panaszkodtak később az így elért rosszabb eredményük miatt.
Mi 115 hajóból 81.-nek, kategóriánkban pedig 29.-nek futottunk be 42 hajóból. A dobogóra ugyan nem szólítottak fel minket, mégis győztesként ünnepeltünk hajóstársaimmal. Számomra érdekes és tanulságos verseny volt, de mindenek felett, felejthetetlen.
Sajnos sokan feladták a futamot, mert reménytelennek érezték a szélviszonyokat, így több hajó is motorozott előttünk a befutó körül és visszafelé.

Lehet, hogy nem a legmegfelelőbb időjárást csíptem el egy vitorlásverseny szempontjából, de a versenyről visszafelé tökéletesnek bizonyult egy remek fürdőzéshez a hajóról, aminél klasszabb strandolási formát el sem tudok képzelni.
Az esti rendezvény pedig a parton egyenesen felülmúlhatatlan volt. Minden igényt kielégítő, tökéletesen szervezett eszem-iszom, dínom-dánom....

Hingyi Judit