Emberek, akik elmenekültek a társadalomból

hirdetes

Elmenekültek a társadalomból

Petra
hirdetes

Iratkozz fel Te is Youtube csatornánkra, kattints az alábbi YOUTUBE ikonra! 

 

 

 

Antoine Bruy, egy francia fotós autóstoppal körbejárta Európát, hogy felkutassa azokat az embereket, akik elmenekültek a társadalomból. Bár nem volt egyszerű megtalálni őket.

Menekülés a társadalomból

És hogy miért választották ezt az életformát? Egyszerűen elegük volt a társadalomból és abból, hogy egyik napról a másikra élnek, rengeteget dolgoznak, mégis kevés fizetést kapnak, ráadásul egy átlagos munkanapon nem marad idejük se saját magukra, se a szeretteikre. Persze vannak apró örömök az életben, de jórészt ezt is csak a számítógép előtt éljük meg. Néha elmegyünk nyaralni is, viszont a legtöbbeknek tíz évente ha egyszer jut erre pénz.

 

Persze sokan lelépnek külföldre egy jobb élet reményében, de ugyanezek a problémák ott is jelen vannak, csak más formában. Ezeknek az embereknek nemcsak a politikai helyzettel, vagy a kevés fizetéssel volt bajuk, hanem magával a fogyasztói társadalommal. Éppen ezért választották ezt a radikális megoldást, hogy maguk mögött hagynak mindent és teljesen új életet kezdenek.

hirdetes

A fotós viszont nem csak egy rövid interjú erejéig látogatta meg ezeket a családokat, hanem hónapokat töltött el velük, hisz csak így ismerhette meg őket igazán. Bruy bejárta Romániát, Spanyolországot, Walest, Svájcot és Franciaországot. Hihetetlen, de még Svájcban is élnek ilyen emberek!

Antoine Bruy, egy francia fotós körbeutazta stoppolással Európát. A célja az volt, hogy felkutassa azokat az embereket, akik úgymond „lekapcsolták magukat a hálózatról”, vagyis akik elmenekültek a társadalomból és elszigetelten élnek a vadonban. A fotósnak nem volt egyszerű dolga, mert mellőznie kellett a technika vívmányait, mint a mobiltelefon és az internet. Azzal a tudattal merészkedett be a vadonba, hogy ha léteznek is ilyen családok, nem biztos, hogy meg fogja őket találni. Végül nem érte csalódás. Bejárta a Pireneusokat, a Kárpátokat és az Alpokat, végül 15 családot ismert meg, akik már régóta élnek ott. Az a legmeglepőbb az egészben, hogy olyan emberek választották ezt az életet, akik korábban városban laktak és fogalmuk se volt a földművelésről és az állattenyésztésről, mégis belevágtak az ismeretlenbe. 

Menekülés a társadalomból

A fotós leginkább arra volt kíváncsi, hogy ezek az emberek, akik még soha életükben nem fogtak egy kapát, vagy egy ásót a kezükben, sőt, még tanya közelében se jártak, hogy tudtak életben maradni a természetben, ahol szinte csak magukra számíthattak. Ezek a családok nem farmon nőttek fel, ahol lett volna lehetőségük megtanulni az önfenntartáshoz szükséges dolgokat, hanem városokban, ahol csak le kellett ugrani a boltba, ha élelemre volt szükségük.

Bruy a lehető legkülönfélébb emberekkel találkozott: gazdagokkal, szegényekkel és értelmiségiekkel. Volt szerencséje egy matematikushoz, aki kiment a hegyekbe pásztorkodni, közben pedig kitanulta az asztalos mesterséget. Viszont nem ő volt az egyetlen értelmiségi: Svájcban találkozott egy házaspárral, ahol a férj korábban mérnökként, a feleség pedig irodalom és filozófia tanárként dolgozott. Ma mindketten marhatenyésztéssel foglalkoznak.

 

Viszont akadtak tehetősebb családok is, akik vásároltak egy földet maguknak, ahol azóta boldogan élnek és megtanulták az önfenntartáshoz szükséges dolgokat. Innen is látszik, hogy nemcsak az életükkel voltak elégedetlenek, hanem magával a társadalommal.

Forrás: Hír.ma

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
Fantasztikus hajóutak, amiket fel kell venned a bakancslistádra

2018-11-30

Fantasztikus hajóutak, amiket fel kell venned a bakancslistádra

A világ sokkal hatalmasabbnak tűnik, ha az ember egy hajó fedélzetén próbálja felfedezni. Az óriási tengerek, és már-már felfoghatatlan méretű óceánok érdekesebbnél érdekesebb felfedezőtúrákra invitálják az utazás szerelmeseit, legyen szó kalandorokról, vagy egy lazító, pihentető sétahajózásról.

Luxus hegyi házak a téli vakációra

2018-11-30

Luxus hegyi házak a téli vakációra

Nyakunkon a tél, és ilyenkor sokan szívesen menekülnek el a hegyek közé ahol nem csak a hó, hanem az életre szóló sí-élmények és a mesébe illő házikók által biztosított hangulat is garantált. Bizony, egy valamirevaló sí-orientált vakáció csak akkor teljes, ha egy kellemes hegyi házikóban tölti el az ember.

Új luxushajók és szolgáltatások a tengeren, amiket érdemes kipróbálni!

2018-12-01

Új luxushajók és szolgáltatások a tengeren, amiket érdemes kipróbálni!

Szerencsések vagyunk, hogy egy olyan korban élhetünk, ahol temérdek luxushajó közül válogathatunk, ha szeretnénk királyi körülmények között eltölteni szabadidőnket a tengeren. Az itt felsorolt hajók és szolgáltatások is ezt bizonyítják: a világ legnagyobb luxushajójától kezdve a családiasabb hangulatú opciókig mindenki talál az ízlésének megfelelő

Mit kell tudnod az Atlanti-óceán áthajózásáról?

2019-01-16

Mit kell tudnod az Atlanti-óceán áthajózásáról?

Most mindent megtudhatsz te is az Atlanti-óceán áthajózásáról, cikkünkben minden hasznos információt megosztunk, olvasd el remek írásunkat, és tudd meg, hogyan juthatsz át az Atlanti-óceánon!

utazás
hirdetes