Porto Santo és Madeira: az Atlanti-óceán gyöngyszemei

hirdetes

Porto Santo és Madeira: az Atlanti-óceán gyöngyszemei

Papp Éva
hirdetes

Iratkozz fel Te is Youtube csatornánkra, kattints az alábbi YOUTUBE ikonra! 

 

 

 

Gondoltam én, hogy a színpompás virágairól, kanyargós útjairól és az egész évben kellemes klímájáról híressé vált Madeira rabul ejti majd az érzékszerveimet. Azt is gondoltam, hogy ízleni fog a bársonyos madeira bor, a citromlével és mézzel kevert cukornádpálinka, vagy a fekete abroncshal, sült banánnal. De azt aztán végképp nem gondoltam volna, hogy a Madeirához közeli Porto Santo szigeten, bent az Atlanti-óceánban, egy olyan hosszú, homokos és fürdésre kiváló partot találok, amelyik bármelyik tengerparttal felveszi a versenyt. Pedig a hír igaz! Ahogy az is, hogy néhány óra alatt, elérhető áron, ezekre a paradicsomi szigetekre bárki eljuthat.

Porto Santo és Madeira: az Atlanti-óceán gyöngyszemei

Porto Santo, a „szent kikötő”

Vajon a Madeira-szigetcsoport második legnagyobb szigete a portugál felfedezők vallásos buzgalmának köszönheti a nevét, vagy inkább annak, hogy az anyaországból induló hajók gyomrát itt töltötték fel gabonával, mielőtt nekivágtak az ismeretlen afrikai partok meghódításának? A választ talán senki sem tudja, de jómagam inkább az első verzióra tippelek, hiszen a földművelésnek ma már csak kevés nyomát találni Porto Santón. Pedig a vulkanikus talaj termékeny, a kis falvak mellett számtalan szőlő, füge és görögdinnye-ültetvényt látni, de a sziget lakosainak zöme ma már a turizmusból él.

Persze senki ne gondoljon afféle tömegturizmusra, és Porto Santót éppen ez teszi igazi pihenőhellyé. A hatvanas évek elején épült reptér, valamint a szigetet Madeirával összekötő napi kompjárat előnyeit kezdetben inkább a portugálok élvezték, ám az utóbbi időben egyre több európai turista is felfedezi ennek a parányi szigetnek a rendkívül kedvező adottságait.
Kezdjük a felsorolást azzal, hogy itt nem lehet eltévedni. A mintegy 11 km hosszú sziget olyan keskeny, hogy a repülőgép landolása már önmagában felér egy kisebbfajta szigettúrával, hiszen a leszállópálya keresztirányban csaknem teljesen kettészeli a szigetet.

 

 

Egész évben kellemes, tavaszias a klíma. Az óceán hűsítő hatása miatt nyáron sincs több 27-28 foknál, és bármennyire meglepő is, de Porto Santo déli részén, a 9 km hosszú, finom homokos parton remekül lehet fürdeni. Erre a magyarázat a sziget formájában keresendő, ami leginkább egy enyhén meghajlított patkóra emlékeztet, egy-egy kisebb szigettel a patkó két végénél, melyek felfogják az óceán erős hullámverését. Lubickolni –állítólag- télen is lehet, de az igazi strandszezon június végétől egészen októberig tart, amikor 23-24 fokos a víz.
Bevallom, hogy bennem a sellő-géneknek az írmagja sincs, így a homokdűnék árnyékában inkább a napfürdőzést választom, de hiteles szem-és fültanúként beszámolhatok arról, hogy többen –a strandszezon hivatalos kezdetére fittyet hányva- már május végén is nagy élvezettel szelik a habokat.

Porto Santo vitathatatlanul nagy előnye az is, hogy sohasem zsúfolt. A szigeten alig ötezren élnek: egy részük Vila Baleirában, a „fővárosban”, másik részük pedig a sziget területén szétszórt mintegy tucatnyi falvacskában. Nyáron sem elviselhetetlen a tömeg, már csak azért sem, mert 7-8 szállodánál nincs is több a szigeten. Ennek ellenére mindenki megtalálhatja a kedvére valót, a szerényebb apartmantól egészen az ötcsillagos hotelig. Több szálloda első osztályú wellness-szolgáltatást is nyújt: jacuzzi, török fürdő, aromaterápiás masszázs kényezteti a megfáradt idegeket, a szigeten található gyógyító homok pedig jótékonyan kúrálja a berozsdásodott és sajgó izületeket.

 

 

Porto Santo valóban a béke szigete, de ez korántsem jelenti azt, hogy unalmas, csak fel kell fedezni. Mivel minden út Vila Baleirába vezet, érdemes itt kezdeni az ismerkedést. Ha már felfedezek, akkor stílusosan először Kolumbusz házát nézem meg, aki a sziget katonai biztosának a lányát vette feleségül. A háztól csak egy saroknyira van a XVII. századi, kék-fehér csempékkel díszített Nossa Senhora da Piedade templom, ahol éppen a Pünkösdi nagymisére készülődnek. Helyi szokás szerint, ünneplőbe öltözött gyerekek várják, hogy a Szentlélek áldását elvigyék a családokhoz, és cserébe adományokat gyűjtsenek a virágokkal feldíszített kosárkáikba. A Városháza előtti tér is egyre színesebb. Már felaggatták a színes papírfüzéreket, hiszen közeleg  az egy héten át tartó vígasság, Szent Iván ünnepe. De most még csend van. A kávéházak teraszán ráérősen isszák a vendégek a garotót, a pár csepp tejjel krémesített kávét, és úgy tűnik, hogy a simogató napsütésben még a tér évszázados sárkányfái is leginkább csak sziesztáznak.

hirdetes

Egykoron társaik népesítették be szinte az egész szigetet, de festéknek és gyógyszernek használt értékes nedve, a „sárkányvér” miatt, csaknem teljesen kipusztították. Porto Santón ma már csak az északi, sziklás részeken van némi píneaerdő. Ki nem hagynám ezt a túrát, hiszen ott fakad a Fonte da Areira, a fiatalság forrása. Sajnos a csoda ezúttal elnapolva: az aszály miatt egy csepp víz sincs benne. De nem bánkódom, inkább felkapaszkodom a Portela-hegyre, ahonnan remek kilátás nyílik Porto Santo aranyló homokú strandjára, és ahol még áll néhány, a sziget szinte védjegyének számító szélmalomból. Balra látom a kikötőt is, ahol már türelmesen várakozik a komphajó, hogy estefelé Madeirára vigyen.

 

Madeira, az ezerszínű sziget

A hajó óriási, kényelmes, az alig háromórás út alatt a hullámzást sem érezni. Amikor az esti szürkületben befutunk Funchalba, a város fényei úgy ragyognak, mint megannyi karácsonyi csillagszóró. A kikötő és az óváros hamisítatlan mediterrán hangulatot áraszt, némi gyarmati nosztalgiával megspékelve. A cukornád és a bor alapozta meg Madeira egykori gazdagságát, a csipke és a jófajta madeira bor mellet ma leginkább a káprázatos virágok és parkok miatt keresik fel a turisták a szigetet.

Ritkán érezni ennyire a Természet harmóniáját! A babérerdők és hangafák mélyzöldje mellett, azáleák, margaréták, papagájvirágok és egzotikus, trópusi növények tobzódnak a színpaletta minden árnyalatában. Ennek ellenére a főváros névadója mégis egy közönséges gyógynövény. Amikor 1420-ban João Gonçalves Zarco, Tengerész Henrik expedíciójának a vezetője birtokba vette a szigetet, az édesköményről –funcho- nevezte el az öblöt, mert állítólag az ebből készült főzettel kúrálta a szembaját. Az ánizsos ízű növényből ma leginkább cukorkát készítenek, amit szinte minden sarkon árulnak.

 

 

Funchal óvárosa könnyen bejárható. A folyton nyüzsgő kikötővel szemben van a sziget kormányzói palotájává átalakított São Lourenço-erőd, onnan alig egy saroknyira található a katedrális, amely egyike a szigeten fennmaradt néhány Mánuel-stílusú épületnek. Elefántcsont berakásos tornya már messziről látszik, kiváló tájékozódási pont a zegzugos utcácskákban. 

hirdetes
A piac sincs messze. Megcsodálom a virágkavalkádot, az öklömnyi gyümölcsöket, de a fantáziámat jobban izgatja a halárusok standja. A „kardhalnak” is nevezett fekete abroncshal így is, úgy is félelmetes. A jégágyon nyugvó, fűrészes fogú hal látványánál csak a halászatának módja érdekesebb. Szinte sehol máshol nem él ez a halfajta, és mivel rendszerint 2000 méteres mélységben tartózkodik, ezért legalább ilyen hosszú horgászzsinórra van szükség a kifogásához, amelyet a halászok ma is kézzel tekernek fel az orsóra. A szurokfekete színű hal a víz mélyén még szivárványosan csillog. A gyors nyomáskülönbségtől azonban szegény pára nem csak a lelkét leheli ki, hanem egyúttal gyászruhába is öltözik.

Sajnos az időm véges, indulok, hogy felfedezzem a sziget keleti oldalának látnivalóit. Első állomásom Monte, ahol a Mária tiszteletére épített kegytemplom mellékkápolnájában nyugszik a Monarchia fiatalon elhunyt utolsó uralkodója, IV. Károly. A hegyen minden utca nagyon meredek, nem véletlen, hogy éppen itt várják a bátor vállalkozókat a kosárszánok, a tobogánok. Garantáltan megnő az adrenalin szintje annak, aki hagyja, hogy a szalmakalapos szánhajtók szédítő iramban lecsússzanak vele Funchal határáig.

 

 

Én inkább folytatom az utam Camacha felé, ahol fűzfavesszőből fonják a míves kosarakat, virágtartókat és bútorokat. Már csak néhány család ápolja ezt a hagyományt, mert a fűzfavessző főzése, hántása, szárítása és fonása kemény munka. Camacha bájos falu, csakúgy mind a sziget minden falvacskája. A zömében fehérre festett házak tetején frissen piroslanak a cserepek. Nem csoda: a sziget vezetősége támogatta a régi tetők cseréjét. A közelben csak egy kisebb város van, az álmos hangulatú Machico, ami 1497-ig volt Madeira fővárosa.

Már csak Santanában állok meg, hogy megnézzem a színes, zsúpfedeles házakat, aztán irány a sziget teteje! A legmagasabb pontig nem kapaszkodom fel, megelégszem az 1818 m magas Pico de Arieiroval is, ahonnan páratlan körpanoráma tárul a szemem elé. Ha a lusta felhők odébb úsznak, egészen Funchalig ellátni. Csípős a levegő, kicsit fázom, de hősiesen ellenállok a kötött gyapjúpulcsikat és sapkákat kínáló boltnak. Kell a hely a bőröndömben a virághagymáknak, amelyekből a visszaúton jól be is vásárolok. Leginkább a fokföldi szerelemvirág tetszik, az árus bácsi megesküszik rá, hogy kellő gondozással, jövő tavasszal már a kiskertemben fog pompázni. Szavatartó emberek a madeiraiak, így ebben egy percig sem kételkedem!

 

Téged is magával ragadott Santa Porto és Madeira hangulata? Részt vennél egy egzotikus kalandban? Tarts velünk, és nézd meg legjobb ajánlatainkat. Kattints ide!

Forrás: Világjáró Magazin

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
utazás

Szótár

Nereus Hotel Kikötője

A Balaton keleti medencéjének északi partján található a Nereus Hotel kikötője. A... Tovább

Amerika Kupa

Amerika Kupa 2010 mondd el te is a véleményed itt!   Az Amerika Kupáról Az... Tovább

Tovább a lexikonra
hirdetes
IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE!X
Érdekelnek a legfrissebb vitorlázással kapcsolatos hírek, legújabb blogbejegyzéseink?


A 'FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE' gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatvédelmi Szabályzatunkat.